Ugrás a fő tartalomra

INNOVÁCIÓ - A Globality játékmesterei

 Egyszer volt, hol nem volt... 

Amikor középiskolás voltam, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán remek tanáraim voltak. Onnan elballagtam, de a drámával nem szakítottam; aztán néhány kanyar után visszatértem saját alma máterembe pedagógusnak a drámatagozatra. A volt tanáraimmal eddigre már baráti viszonyba kerültem, most kollégák is lettünk.

Telt, múlt az idő, az én kezem alól is kikerült jó néhány tanítvány, és a történelem megismételte önmagát: az általam tanított tagozatos osztályokból jó néhányan a barátaim lettek, és közülük páran szintén elkeresztelkedtek a színház- és drámapedagógiával. 

A Globalityhez vezető ötletemet Bali V. Gergely barátommal - hivatalos titulusai szerint: színházi rendezőasszisztens, segédrendező és event manager - osztottam meg először, és vele dolgoztuk át az ötletcsírát egy innovatív módszerré és átfogó programmá.

Gergővel nem ez az első szakmai együttműködésünk. Az érettségije utáni nyáron már mellettem volt a tagozatunk nyári szakmai táborában, együtt vezettük az akkori tanítványokat egy színjáték létrehozásában és az Ördögkatlan fesztiválon meg a szegedi Thealter fesztiválon való fellépések során.

Ezután minden nyáron folytattuk a drámatábori munkát, amit kiegészítettek az év további részében különféle projektek, osztálykirándulások, színházlátogatások, stb.

Gergő a felkérésemre többször tartott tréningeket a szentesi tagozaton, máskor a színházakban végzett munkájáról előadást... egyszóval nagyon sok közös munka fűz össze bennünket a barátság mellett.

Ő az egyik játékmester a Globality - a Terv táborokban:

Bali V. Gergely játékmester a Globalityben


A mádik játékmesterről - ez én volnék: matos-dráma-mentor, azaz Matos Ibolya - e blog is "árulkodik", de ha szeretne valaki még több információt rólam, ajánlom ezt: matos-drama-mentor.hu/rolam/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...