Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.
„A
sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert,
amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt,
némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló
sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti
képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a
szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson)
Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.
Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek.
Nyilván azok számára
rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen
viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent
igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valaminek nem találják az okát, akkor
megpróbálnak maguk gyártani következtetésket. A találgatást az is mozgatja,
amit egyébként gondolnak azokról, akik az aktuális dolog szereplői, így az
előítéleteik befolyásolják azt, hogy milyen okokat találnak (ki). Például egy
felsővezető nő elront egy prezentációt; ellentmondás van aközött, hogy az
illető magas pozícióban van, de nem tudott megoldani egy feladatot, így a
rontás oka nehezen található meg, ezért belép az előítélet: nőről van szó, a
nők pedig alkalmatlanok felsővezetőnek. Ha férfi ront, akkor legfeljebb rossz
napja van, vagy a felesége otthon veszekedett vele. A tulajdonítás azért is
helytelen, mert visszahat az előítéletre – nemcsak okot ad, hanem egyben meg is
erősíti azt. (folyt. köv.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése