matos-drama-szentes

  Iskolás elmélkedések – A kiváltságok védőbástyái, avagy Miért fél a rendszer a valódi tudástól? (5) Amikor egy olyan oktatási modellről beszélünk, amely a lexikális magolás helyett a pedagógiai hozzáadott értéket és a gyakorlati kompetenciákat méri, nem csupán szakmai vitát nyitunk meg, hanem hadat üzenünk a jelenlegi társadalmi hierarchia összes tartópillérének . Egy ilyen átalakításnak ugyanis nemcsak a gazdasági elit lenne az ellensége, hanem a politikai, a tudományos, sőt, paradox módon maga az oktatási elit is. Az ellenállás oka egyszerű és kíméletlen: a jelenlegi rendszer az ő pozícióik legitimációjára épül. A politikai és gazdasági elit számára a „versenyistálló” modell egyfajta társadalmi önigazolás. Amíg a siker mérőszáma a drága magánórákkal megszerezhető pontszám, addig a kiváltságok örökíthetők maradnak. Ha a mérce a valódi adaptációs készség és a hozott hátrányok leküzdése lenne, az elit gyerekei hirtelen elveszítenék mesterséges előnyüket. A hatalom birtokosai ...

  Iskolás elmélkedések - Funkcionális tudás vs. iskolai teljesítmény (3) A tudás megítélésének torzulása talán a digitális kompetenciák és az idegennyelv-használat terén a legszembetűnőbb. Napjainkban gyakran előfordul, hogy egy diák, akit a tantermi keretek között „rossz tanulónak” bélyegeznek, a képernyő előtt vagy egy komplex eszközzel a kezében elképesztő kognitív rugalmasságról tesz tanúbizonyságot. Míg az iskola a digitális műveltséget sokszor elméleti definíciók vagy elavult szoftverek használatával méri, addig ez a diák intuitív módon, pillanatok alatt térképez fel bonyolult rendszereket, és szerez meg információkat a globális hálón. Számára az eszköz nem egy tantárgy, hanem a létezés természetes közege – ez a fajta rendszerszintű átlátóképesség és technológiai bátorság azonban nem jelenik meg az osztályzatokban, mert nem illeszkedik a poroszos számonkérés keretei közé. Hasonló a helyzet az idegen nyelvekkel is. A magyar oktatás nyelvi szemlélete még mindig erősen...

  Iskolás elmélkedések - A hozzáadott érték szerepe az oktatásban (1) A magyar közoktatás megújulásának egyik legnagyobb gátja ma a siker mérésének torz módszertana. Évtizedek óta ugyanazok az intézmények vezetik a „legjobb iskolák” listáját, ám ha alaposabban megvizsgáljuk ezeket a rangsorokat, látható, hogy azok nem feltétlenül az iskola pedagógiai hatékonyságát, hanem a bemeneti szelekció sikerességét mérik. Ahhoz, hogy valódi elmozdulás történjen, a fókusz át kellene helyezni a hozott alapanyagról a náluk töltött évek alatt elért fejlődésre, azaz a pedagógiai hozzáadott értékre . A jelenlegi közmegegyezés szerinti „elitiskolák” jelentős része egyfajta szűrőként funkcionál, nem pedig transzformátorként. Mivel ezek az intézmények – főként a fővárosban és a megyeszékhelyeken – hatalmas túljelentkezéssel dolgoznak, megtehetik, hogy csak a „késztermékeket” vegyék fel. Olyan gyerekeket, akik mögött stabil, magasan kvalifikált családi háttér áll, és akiket a szüleik évekig tartó, ...

  A szabadság és a művészet kapcsolata  mindig is különös, szinte láthatatlan szálakkal átszőtt viszony volt. A művészet gyakran akkor szól a leghangosabban, amikor a szabadság hiányzik, és akkor válik igazán mélyrétegűvé, amikor kimondhatatlan dolgokat kell mégis kimondania. Ilyenkor a színpad, a vászon vagy a papír nemcsak kifejezés, hanem menedék is: egy hely, ahol a gondolat még lélegezhet. De a szabadság sokáig gyakran csak lehetőségként létezett ebben a térben. Mint egy nyitott ajtó, amelyről tudjuk, hogy ott van, de nem merünk kilépni rajta. A művész ilyenkor egyszerre alkotó és egyensúlyozó: finom mozdulatokkal, rejtett jelekkel, félmondatokkal dolgozik, hogy mégis átjusson valami abból, ami igaz. És mégis, a művészet mindig túlélte ezeket az időszakokat.  Mint egy makacsul visszatérő dallam, újra és újra megszólalt, még ha halkabban is. Mert a szabadság iránti vágy nem tűnik el, legfeljebb más formát ölt. Éppen ezért különleges pillanat az, amikor ez a viszony át...

  Van egy életkor, amikor a tehetség nem kopogtat – inkább dörömböl. A középiskolás évek ilyenek. Ebben az időszakban a fiatalok nem egyszerűen tanulnak: keresnek, próbálnak, kérdéseket szegeznek a világnak és önmaguknak. És ha ilyenkor a tehetségük nem kap teret, olyan, mintha egy túl szűk cipőben kellene futniuk: haladnak ugyan, de fájdalmasan, és messze nem a valódi tempójukban. A tehetséggondozás ezért nem luxus, nem „plusz lehetőség” a kiváltságosoknak, hanem alapvető szükséglet.  Különösen középiskolás korban, amikor az identitás alakul, az önbizalom törékeny, és minden visszajelzés sokszoros súllyal esik latba. Egy jól működő tehetséggondozó közeg ilyenkor nemcsak fejleszt, hanem megtart: kapaszkodót ad egy gyakran kaotikus belső világban. A színjáték alapú drámás képzések ebben a térben különleges szerepet töltenek be.  Nem egyszerűen készségeket fejlesztenek, hanem „életpróbákat” kínálnak biztonságos keretek között.  A színpad egy furcsa laboratórium: itt ki...

  Történelemtanári felelősségem teljes tudatában… (… ma, amikor kies hazánkban utcahosszat politikai üzenetekkel találkoznak a gyerekeink) Van egy visszatérő félreértés a tantermek falai között: hogy a történelemóra valami poros raktár, ahol évszámokat csomagolunk kartondobozokba, és gondosan elkerüljük a jelent. Mintha a múlt steril lenne, a jelen pedig fertőző. Pedig a történelem nem vitrinekben lakik, hanem bennünk dolgozik tovább – döntésekben, reflexekben, félelmekben és reményekben. És ha ez így van, akkor a történelemtanár nem maradhat néma idegenvezető. Inkább iránytű. A politika szó sokakban riadót fúj.  Pártok, viták, megosztottság – és az a jogos félelem, hogy az iskola ne váljon propagandatérképpé. De a politika eredeti értelmében a közös ügyeink intézése. Ha ezt kivonjuk az oktatásból, akkor épp azt a készséget vesszük el a diákoktól, amire a legnagyobb szükségük lesz: eligazodni a közös térben. A történelemóra az a labor, ahol kockázat nélkül lehet „kipró...