Ugrás a fő tartalomra

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi agresszió (3)

 

agresszió és média

3. rész: Lerágott csont vagy érdemes rajta újra elgondolkodni?

Egy klasszikus kísérletsorozatban egy felnőtt egy levegővel felfújt, műanyagból készült „Bobó" babát püfölt (olyan, mint a keljfeljancsi, visszaugrik, ha lenyomják). A baba ellen fizikai agressziót elkövető felnőtt időnként szavakban is szidalmazta Bobot. Ezután megengedték a gyerekeknek, hogy játsszanak a babával. A kísérletek során a gyerekek nemcsak utánozták az agresszív modellt, hanem a felnőtt agresszív viselkedésének láttán más agresszív viselkedésformákat is tanúsítottak. Vagyis ezek a gyerekek nem egyszerűen utánozták a felnőtt viselkedését; egy másik személy agressziójának látványa arra ösztönözte őket, hogy új és kreatív agressziómódokat találjanak ki. Ezt a folyamatot társas tanulásnak nevezzük.

A társas tanulás eszközei közül az egyik leghatalmasabb a média. Az is kétségtelen, hogy a tévét és az online médiát áthatja az erőszak; a tartalmak nagy százaléka erőszakos, ráadásul 

az ilyen műsoroknak a nagy részében az erőszakos események kirobbantóit hősként vagy a gyermekek számára más módon vonzó modellként ábrázolják. 

A médiabeli erőszak látványa elsősorban azokra a fiatalokra hat, akik már eleve készen állnak egy kis agresszióra; mintegy engedélyt ad arra, hogy kifejezzék agresszivitásukat. De még azok a fiatalok is, akikben nincs meg ez az agresszióra való hajlam, agresszívabbak lesznek, ha folyamatosan, hosszabb ideig erőszakos tartalmakkal etetjük őket.

A médiabeli erőszaknak óriás hatása van a felnőttek viselkedésére is. A televíziós erőszak látványa érzéketlenné teheti az embereket, amikor az agresszív cselekedetekkel a valóságban is találkoznak. Nem háborodtak fel egy olyan eseményen, amely egyébként teljes joggal fel kellett volna, hogy háborítsa őket; megkeményítheti közönyünket az agresszió áldozatai iránt, és arra késztethet bennünket, hogy az agressziót a modern élet egyik szükségszerű velejárójaként fogadjuk el. Az, hogy a nézők erőszakos szereplőket látnak a médiában, arra késztetheti őket, hogy utánozzák ezeket, és ötleteket kapnak arra, hogy miképpen lehet valamit agresszióval elérni. (Elliot Aronson után szabadon)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »