SZUBJEKTÍV - Igaz barátság? 1. rész: Mit teszel bele?

Aaaanyira jót buliztunk két ünnep közt a csajokkal! De azóta motoszkál bennem egy kérdés: 

vajon miért van az, hogy még a legszorosabb, legmélyebb, több évtizedes barátságaimban is visszatartok magamból egy kis részt, amit pedig valójában nagyon is szeretnék feltárni?

Pedig én tényleg ismerem és gyakorlom a barátság LÉNYEGét. Szerencsésnek mondhatom magam ugyanis, mert van jó néhány, még a gyerekkoromból induló baráti kapcsolatom, amik ma is jelentősek. Általános iskolás és gimis barátságok, amik kiállták az idő próbáját.

Ha már LÉNYEG: az egyik ismérve ezeknek, hogy igazán mélyen engedtük egymásnak megismerni a másikat. Persze ezek a kapcsolatok koncentrikus köröket alkotnak körülöttem: vannak, akikkel rendszeresen találkozom és a legintimebb dolgainkat is megosztjuk; másokkal kevesebb a fizikai érintkezés és nem mindenbe avatjuk be egymást; és a kettő között még néhány kör. De mindegyikben közös az intenzitás – talán 

ahhoz lehet hasonlítani, amit a vérségi kapcsolat jelent: örökre összekötődtünk, amit soha semmi nem írhat fölül, ahogy a rokonaiddal is összeköt a véred.

Abban, hogy ezek igaz barátságok, nyilván sokat számít az időfaktor – időbe telik valakit megismerni. Ám épp az is hozzátartozik a LÉNYEGhez, hogy eltelhetnek akár évek is két találkozás között és beállhatnak hosszú szünetek az érintkezésben, akkor is 

„ott folytatjuk, ahol abbahagytuk”.

Ez a bizonyos „buli” azért volt aaaanyira jó, mert (megint) hatalmasat beszélgettünk – és különlegesek voltak a témáink. A különlegességük annyit takar, hogy a) olyan intim témák, amiket senki mással nem beszélnénk meg; b) olyan régről az oldalunkat furdaló kérdések, amiket társadalmi tabu szóba hozni; c) olyan dolgok, amik a személyiségünk legeslegmélyén rejtőznek, és szégyen, szemérem, kétség társul hozzájuk; d) közös történetünkhöz (sőt, közös identitásunkhoz) tartozó fájdalmas vagy kellemetlen ügyek, amiket „már épp itt van az ideje” kibeszélni. Mind-mind olyan dolgok, amiket legátol valamiféle nehezen értelmezhető tiltás, miközben minden embernek szüksége lenne tisztáznia ilyesmiket, hisz enélkül nem lehet megérteni az Életet.

A LÉNYEGhez ez is hozzátartozik: az igaz barátság az, amibe ez belefér.

Az elején feltett „magamból visszatartani egy részt” kérdésre talán meg is kaptam (magamtól, ebben a kis filozofálgatásban) a választ: a „neveltetésemben” van a hiba – hosszú évszázadok során a zsidó-keresztény európai kultúrkör az intimitás minden formájához szégyent és bűnt társított, ami belénk ivódott, így a lélek lemeztelenítése is legbensőbb gátunkká vált. Zsigerileg érezzük úgy, hogy muszáj magunkban tartani efféle titkainkat – pedig óriási szükségünk lenne arra, hogy néha lemerüljünk személyiségünk ezen mélységeibe is.

Mi ezt kapjuk egymástól a csajokkal - és remélem, még sok-sok ilyen két ünnep közti „bulink” lesz, hogy a végére érjek a „titkaimnak” – mert tanulság ide vagy oda, csak kis adagokban fogom tudni ezeket leleplezni előttük.