vajon miért van az, hogy még a legszorosabb, legmélyebb, több évtizedes barátságaimban is visszatartok magamból egy kis részt, amit pedig valójában nagyon is szeretnék feltárni?
Pedig én tényleg ismerem és gyakorlom a barátság LÉNYEGét. Szerencsésnek
mondhatom magam ugyanis, mert van jó néhány, még a gyerekkoromból induló baráti
kapcsolatom, amik ma is jelentősek. Általános iskolás és gimis barátságok, amik
kiállták az idő próbáját.
Ha már LÉNYEG: az egyik ismérve ezeknek, hogy igazán mélyen engedtük egymásnak megismerni a másikat. Persze ezek a kapcsolatok koncentrikus köröket alkotnak körülöttem: vannak, akikkel rendszeresen találkozom és a legintimebb dolgainkat is megosztjuk; másokkal kevesebb a fizikai érintkezés és nem mindenbe avatjuk be egymást; és a kettő között még néhány kör. De mindegyikben közös az intenzitás – talán
ahhoz lehet hasonlítani, amit a vérségi kapcsolat jelent: örökre összekötődtünk, amit soha semmi nem írhat fölül, ahogy a rokonaiddal is összeköt a véred.
Abban, hogy ezek igaz barátságok, nyilván sokat számít az időfaktor – időbe telik valakit megismerni. Ám épp az is hozzátartozik a LÉNYEGhez, hogy eltelhetnek akár évek is két találkozás között és beállhatnak hosszú szünetek az érintkezésben, akkor is
„ott folytatjuk, ahol abbahagytuk”.
Ez a bizonyos „buli” azért volt aaaanyira jó, mert (megint) hatalmasat
beszélgettünk – és különlegesek voltak a témáink. A különlegességük annyit
takar, hogy a) olyan intim témák, amiket senki mással nem beszélnénk meg; b)
olyan régről az oldalunkat furdaló kérdések, amiket társadalmi tabu szóba
hozni; c) olyan dolgok, amik a személyiségünk legeslegmélyén rejtőznek, és
szégyen, szemérem, kétség társul hozzájuk; d) közös történetünkhöz (sőt, közös
identitásunkhoz) tartozó fájdalmas vagy kellemetlen ügyek, amiket „már épp itt
van az ideje” kibeszélni. Mind-mind olyan dolgok, amiket legátol valamiféle nehezen
értelmezhető tiltás, miközben minden embernek szüksége lenne tisztáznia
ilyesmiket, hisz enélkül nem lehet megérteni az Életet.
A LÉNYEGhez ez is hozzátartozik: az igaz barátság az, amibe ez belefér.
Az elején feltett „magamból visszatartani egy részt” kérdésre
talán meg is kaptam (magamtól, ebben a kis filozofálgatásban) a választ: a „neveltetésemben”
van a hiba – hosszú évszázadok során a zsidó-keresztény európai kultúrkör az intimitás
minden formájához szégyent és bűnt társított, ami belénk ivódott, így a lélek
lemeztelenítése is legbensőbb gátunkká vált. Zsigerileg érezzük úgy, hogy muszáj
magunkban tartani efféle titkainkat – pedig óriási szükségünk lenne arra, hogy
néha lemerüljünk személyiségünk ezen mélységeibe is.
Mi ezt kapjuk egymástól a csajokkal - és remélem, még
sok-sok ilyen két ünnep közti „bulink” lesz, hogy a végére érjek a „titkaimnak”
– mert tanulság ide vagy oda, csak kis adagokban fogom tudni ezeket leleplezni
előttük.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése