Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

 

áldozathibáztatás

Első: lelkiismeret

Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta.

Szóval mit gondolhat, mit érezhet?
Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete?

Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét.

Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába?

Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érdeke úgy kívánja, kedvesen mosolyogva kezet ráz, szerényen köszöni a dicséreteket, hálatelten elfogadja a jutalmat. Aki nem ismeri őt, bedől neki.

Második: felelősség

Láttam valami szépet, felemelőt, nagyszerűt! Egy olyan embernek köszönhetően, akiről csak páran tudjuk, hogy az ő érdeme. Ugyanis más zsebeli be helyette a neki járó dicséreteket – a főnöke, aki nem elég, hogy semmivel nem segítette a munkáját, még minden eszközzel gáncsolta is azt.

Mi páran, akik tudjuk, hogy a siker valójában kinek köszönhető, azt is tudjuk, hogy ő 

mennyit küszködött, mennyi könnyet nyelt, mennyi megaláztatást elszenvedett ezért a sikerért. 

Magát szó szerint is kizsákmányolta, hisz anyagilag is helytállt azért, hogy elvégezhesse a munkát. Vajon mi vezérelte, hogy ezt végigcsinálja (és nem először!)?

Nyilván azokért az emberekért csinálja, akiknek a munkájával segít; és a tőlük felé sugárzó háláért. Talán még a saját lelkiismerete megnyugtatásáért is, hogy ő nem hagyja cserben a rá számítókat - ezek értelmet adnak a kálváriájának.

De látva őt és az őt ért méltánytalanságokat, felmerül a kérdés bennem: 

biztos, hogy ez a hozzáállás rendben van a részéről?

Egy ponton túl nem kellene, hogy mások érdekei helyett magát védje? Elsősorban az egészségét: lelkiismeretességből tönkretenni magát – rendben van? Az önbecsülését: lojálisnak lenni egy rossz főnök által gerjesztett mérgező légkörben – rendben van?

Felmerül itt a felelősség kérdése is: a példájával mit tanít? Azoknak, akikért teszi – hogy vannak emberek, akiket a végtelenségig ki lehet használni, ha másoknak segítség kell?

Mit tanít azoknak, akik ugyanezt a légkört kénytelenek elviselni – hogy a követendő magatartás a bántalmazás eltűrése a főnöktől? És még hozzá is segíteni őt, hogy érdemtelenül learassa a babérokat?

Harmadik: cinkos némaság

Kíváncsi vagyok arra, mit gondolnak és/vagy éreznek azok, aki látva, mennyire bántalmazóan bánik a közös főnökük egy munkatárssal, nem emelnek szót. Persze mindenki hallotta már az ilyen esetekben citált érveket - hogy egy ilyen főnök úgyse hallgat senkire; hogy csak még jobban megharagítanák, így még több lenne a bántás. És a mentegetőzéseket – hogy 

senki nem engedheti meg magának a munkája elvesztését; hogy azért ez nem nevezhető bántalmazásnak, inkább csak…

Össze lehetne fogni egymással - ha az összes dolgozó egyként emel szót, egyszerre valamennyiüket nem lehet ellehetetleníteni, „sok lúd disznót győz” alapon akár eredményt érhetnének el. Nem hiába a feltételes mód – ez is kudarcba fullad általában. Ugyanis a forgatókönyv ez szokott lenni: mindenki morog a helyzet ellen; mígnem egy-két jóérzésű kolléga magára vállalja, hogy megszervezi a közös számonkérést; ebben mindenki benne van; eljön a pillanat, a jóérzésűek egyike feláll a közös elhatározás szerint, aztán körbenéz, és… senki nem követi a példáját. Csak lesütött szemeket és babráló kezeket lát, a többi néma csend. A főnök arcán pedig gúnyos mosoly bujkál.

Aztán van, hogy az összefogás nem a főnök, hanem a bántalmazott munkatárs ellen szerveződik meg. A jóindulatúbb verzióban megállapodnak, hogy nagyon átérzik a helyzetét, de amíg őt piszkálja a főnök, addig nem velük foglalkozik, így „odadobják” maguk helyett.

A rosszindulatú variáns az áldozathibáztatás. 

Ez esetben nem ritka a főnökhöz dörgölőzködés, a vele egy követ fújás, a mögé állás – akár az áldozat a főnökénél is kegyetlenebb bántalmazása.

Szóval kíváncsi vagyok, mert a fentiek általános tapasztalatok ugyan, de az kimarad belőlük, amit ténylegesen, valójában mond magának egy ilyen helyzetben a vétkesek közt cinkos.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Enn...

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...