SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

 

Ő volt nekem az első…

… akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam 

a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével:

„Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna”

Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés: 

az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?!

Előzmény: 

az egyik népszerű internetes portál riportot közölt a szentesi gimnáziumban zajló – az én oldalamról nézve – méltatlan folyamatokról, amiben egy mondat utalt arra, hogy több tanár is távozni kényszerült az iskolából. Erre reagált egy kommentelő: feltette a kérdést, amit megismétel a gyalázkodó válasz eleje.

Mivel e bejegyzésemet a blogomnak írom, mégiscsak 

itt a tételes cáfolat.

1 - „2 milla”: 

a státusztörvény egyoldalú szerződésmódosítás volt a munkáltatóm (a közoktatást irányító állam) részéről, így a szerződő másik félnek, a pedagógusoknak törvényileg biztosítottan joga volt elfogadni vagy elutasítani azt; utóbbi esetben pedig végkielégítés járt. 35 évnyi közszolgálat után a státusztörvény előtt érvényes jog szerint ez 8 havi végkielégítés lett volna, ám a törvényt olyan trükkösen alkották mg, hogy ez lecsökkent maximum 3-ra – ez egyébként ma is jogi útra terelt, még le nem zárult vita (tehát lehetséges, hogy pert nyernek az érintett pedagógusok). Az én esetemben még tetézi a jogtalanságot, hogy nem 3, hanem csak 2 havi végkielégítést fizetett nekem a tankerület, szintén eltérő jogértelmezés miatt – ez több tanárt is érint, nem csak engem, és szintén jogorvoslatra vár. Summázva: tisztában voltam a státusztörvény elutasításakor, hogy a „2 milla” járt volna, de csak töredékét kapom meg, így semmi esetre sem ez volt a gimnáziumból távozásom oka. Rengeteg más, leginkább elvi oka volt, ezekről részletesen beszámolok a blogon megtalálható: „Ezért hagytam el a pedagógus pályát” című sorozatban.

2 - „elfogyott a pénz”: 

igen, elég hamar elfogyott, nem volt nehéz elkölteni azt a kéthavi, a „2 millát” meg se közelítő „hatalmas” összeget. Nézzük, mi az oka annak, hogy egy ilyen esetben végkielégítést ír elő a jog! Aki a munkahelyét azért veszíti el, mert a munkáltatója egyoldalúan és számára vállalhatatlanul módosítja a szerződésüket, annak új megélhetést kell találnia – a végkielégítés arra szolgál, hogy az érintett munkavállalónak legyen ideje munkát találni; a végkielégítésből élhet addig, míg ez meg nem történik. Nem valamiféle jutalom, nem valamiféle ingyen pénz, hanem egy akaratán kívül és neki fel nem róható okból munkanélkülivé tett munkavállaló jogban garantált kompenzálása. Ennek fényében az 1. pontban említett „trükközés” morálisan is meglehetősen elítélendő.

3 – „megbánta”: 

jajistenem, dehogy bántam! A mostani katasztrofális vezetés (és ezt nem csak a gimnázium, de a felsőbb szintek vezetésére is értem) és a nevelőtestület jelenlegi állapota ismeretében még csak halvány, kósza gondolatként sem jut eszembe ilyesmi. Sikerült felépítenem egy olyan új egzisztenciát, amelyben lubickolok – olyan dolgokat csinálok, amiket imádok, olyan módszerekkel, amikben hiszek, ráadásul amelyben a saját erőforrásaimat, tudásomat és kreativitásomat legoptimálisabban tudom használni. Ezzel egyben a 4 – „inkább dolgozna” tételt is cáfoltam.

5 – „az ilyen nem való tanárnak”: 

tanár vagyok! Mégpedig olyan helyeken és módokon tanítok, ahol ennek a kijelentésnek az ellenkezőjéről vannak meggyőződve. És nyilván nem veszem magamra ezt a kijelentést azért sem, mert szembenáll vele az évek során a rengeteg diák és szülő részéről kinyilvánított hálás megnyilvánulás. És végül azért sem érint különösebben ez a kijelentés, mert nekem egészséges önbizalmam és reális önképem van (valószínűleg ellentétben a gyalázkodóval); ismerem a saját értékeimet, határaimat; áll mögöttem egy olyan életpálya, ami megelégedésre ad okot.