Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Mi lett volna, ha...

 

drámatagozat Szentes

Mi lett volna, ha...

Ezt a kérdést feltenni általában botorság – de néha mégis kedve támad az embernek egy efféle szellemi kalandozásra. Mint most nekem – arról értekezni, mi lett volna, ha…

… nem találkozom nyolcadikos koromban azzal a felhívással, amit a szentesi HMG irodalmi-drámai tagozata juttatott el az általános iskolámba? Ha a felhívást nem adja oda a magyartanárom, és én nem kapok lehetőséget, hogy ezen a tagozaton legyek középiskolás?

Vajon ebben az esetben is rátalálok arra a számomra lehető legjobban alakult életútra, amin ma járok?

Nem hinném. Tekintve, hogy a középiskolai jelentkezési lapom első helyén egy közgazdasági szakközép szerepelt – oda nem is vettek fel a 4,2-es átlagom miatt; és a második helyen – ahová viszont felvettek – a kereskedelmi szakmunkásképző állt. Bizony, bolti eladónak tanultam volna a szülővárosomban! Persze van példa arra, hogy ilyen kezdet után is választhat valaki egy egész más területet a karrierjéhez – de sok szempontból ez annyira messze van a mai valóságomtól, hogy elég kicsi esély adható ennek.

Vagyis ha nem következik be a fenti szerencsés lehetőség, ha nem lett volna közöm Szenteshez és a fantasztikus drámatagozathoz, akkor nagy valószínűséggel mind a magánéletem, mind a hivatásom nagyon különbözne a mostanitól.

Asszem, itt kell abbahagyni a kalandozást, mert abba belegondolni, hogy nem a férjem lenne a férjem, nem a gyerekeim a gyerekeim, és (most már büszkén mondhatom) nem az unokám az unokám…

Akkor mégis mire volt jó ez az elmélkedés? Két dologra. Egyrészt a hálám kifejezésére: Skabá és Erzsike néni felé, akik létrehozták a csodát; a tanáraim felé, akik fantasztikusan működtették; az iskolatársaim felé, akik miatt fergeteges élmény volt a 4 gimis évem – nektek köszönhetem azt, aki ma vagyok.

Másrészt a – mások számára is valószínűleg fontos - tanulság levonására: jó iskola, elhivatott tanárok, humánus nevelés: ennyit kellene természetes módon minden gyereknek megkapnia, hogy beteljesíthesse azt, mire hivatott és amivel a legtöbbet tud használni.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »