Mivel szülinapom van, megengedek magamnak egy kis
szentimentalizmust és egy csipetnyi közhelyességet: születésnapomra egy
boldogabb világot kívánok – az emberiségnek!
Nagyon szerencsés vagyok, mindenem megvan magánemberként,
amire szükségem van, így kívánhatok nagyvonalúbban – és egyébként is: amikor az
ember kíván valamit, az az legyen, amire igazán vágyik.
Mivel hírfogyasztó vagyok, tényleg arra vágyom most
leginkább, hogy boldogabb legyen a világ. A távoli és a hozzám közelebbi is. Hisz
egy maroknyi őrült ember randalírozik körülöttem – ha messzire vagy ha közelre nézek
is.
Annyira elkeserítő, hogy a világ megint katasztrófa felé
halad! Miért kell mindig megismételnie magát a történelemnek?! Jön egy félőrült
öregember, és felforgat mindent – mi a francot akar hetvenen is túl?! Ezen a bolygón
annyi időt sem tölt már, ami kitenne egy emberöltőt, mégis veszi magának a
bátorságot, hogy előre döntsön milliók jövőjéről. Azt hinnéd, már megtanulta a
világ, hogy nem vezetnek semmi jóra a területfoglaló háborúk – erre hatalomba
emelnek egy újabb félcédulást, aki (most még) fenyegetőzik, hogy az ő bizony
elfogja venni egyiktől ezt, másiktól azt; „békét” hazudva tologatná ide-oda a
határokat; a bűnösöket jutalmazni akarja, az ártatlanokat megkárosítani.
Mindenki élete véges – olyan nehéz elképzelnem, hogy van,
aki arra használja fel a saját arasznyi létét, hogy mások életének megkeserítője
legyen!
Az egész 20. századunk arról szólt e kies hazában, hogy félőrültek
belevitték a népünket a legaljasabb, legpusztítóbb katasztrófákba. Hát tényleg
erre vagyunk csak képesek?! Azt felemelni, annak hatalmat adni a kezébe, aki
szemrebbenés nélkül tud hazudni? Aki szélkakasként hol ezt, hol azt mondja,
akinek semmi nem szent, ha a hatalma megtartásáról van szó? Hányszor kell még
megessen velünk, hogy rossz oldalra állunk a történelemben?
És hozzám legközelebb: egy hatalmától megrészegült másik
nárcisztikus foglyul ejtett (szó szerint is, rácsokkal) egy egész intézménynyi
embert – lerombolva annak múltját, és veszélyeztetve az oda tartozók jövőjét;
józan ész meg nem állítja, hazudik, áskálódik, ellehetetlenít, kapcarongyként
beszél azokkal, akiket támogatnia, bíztatnia és segítenie kellene.
Azt szeretném, ha mindez eltűnne; ha nem kellene nap mint
nap azt gondolnom Vörösmartyval, hogy „az emberfaj sárkányfog-vetemény, nincsen
remény!”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése