Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Szülinapi kívánság

 

születésnapi kívánság

Mivel szülinapom van, megengedek magamnak egy kis szentimentalizmust és egy csipetnyi közhelyességet: születésnapomra egy boldogabb világot kívánok – az emberiségnek!

Nagyon szerencsés vagyok, mindenem megvan magánemberként, amire szükségem van, így kívánhatok nagyvonalúbban – és egyébként is: amikor az ember kíván valamit, az az legyen, amire igazán vágyik.

Mivel hírfogyasztó vagyok, tényleg arra vágyom most leginkább, hogy boldogabb legyen a világ. A távoli és a hozzám közelebbi is. Hisz egy maroknyi őrült ember randalírozik körülöttem – ha messzire vagy ha közelre nézek is.

Annyira elkeserítő, hogy a világ megint katasztrófa felé halad! Miért kell mindig megismételnie magát a történelemnek?! Jön egy félőrült öregember, és felforgat mindent – mi a francot akar hetvenen is túl?! Ezen a bolygón annyi időt sem tölt már, ami kitenne egy emberöltőt, mégis veszi magának a bátorságot, hogy előre döntsön milliók jövőjéről. Azt hinnéd, már megtanulta a világ, hogy nem vezetnek semmi jóra a területfoglaló háborúk – erre hatalomba emelnek egy újabb félcédulást, aki (most még) fenyegetőzik, hogy az ő bizony elfogja venni egyiktől ezt, másiktól azt; „békét” hazudva tologatná ide-oda a határokat; a bűnösöket jutalmazni akarja, az ártatlanokat megkárosítani.

Mindenki élete véges – olyan nehéz elképzelnem, hogy van, aki arra használja fel a saját arasznyi létét, hogy mások életének megkeserítője legyen!

Az egész 20. századunk arról szólt e kies hazában, hogy félőrültek belevitték a népünket a legaljasabb, legpusztítóbb katasztrófákba. Hát tényleg erre vagyunk csak képesek?! Azt felemelni, annak hatalmat adni a kezébe, aki szemrebbenés nélkül tud hazudni? Aki szélkakasként hol ezt, hol azt mondja, akinek semmi nem szent, ha a hatalma megtartásáról van szó? Hányszor kell még megessen velünk, hogy rossz oldalra állunk a történelemben?

És hozzám legközelebb: egy hatalmától megrészegült másik nárcisztikus foglyul ejtett (szó szerint is, rácsokkal) egy egész intézménynyi embert – lerombolva annak múltját, és veszélyeztetve az oda tartozók jövőjét; józan ész meg nem állítja, hazudik, áskálódik, ellehetetlenít, kapcarongyként beszél azokkal, akiket támogatnia, bíztatnia és segítenie kellene.

Azt szeretném, ha mindez eltűnne; ha nem kellene nap mint nap azt gondolnom Vörösmartyval, hogy „az emberfaj sárkányfog-vetemény, nincsen remény!”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...