Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

 

jön az ünnep

A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon.

Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága

A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”.

És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban.

A második csoda: a nagyi keze nyoma

Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha recsegett, mint a fagyos ágak, de a kezében ugyanúgy ott volt az a régi, jól ismert finomság: a türelem.

Rétest nyújtott. De olyan vékonyra, hogy ha alá tartanád a kezed, átlátszana rajta a napfény. Még a nagymamájától tanulta, akinél a nyarakat töltötte a tanyán. Ez volt Ilona néni apró csodája. A rétes, amit minden évben elkészített, olyan illatot árasztott, hogy a lépcsőház lakói hirtelen lassabban mentek fel a lépcsőn, csak hogy tovább élvezzék az aromát.

Amikor az unokája megérkezett - csupa dér a kabátja -, Ilona néni elé tette a még langyos almás rétest. A fahéj és a sült alma illata még másnap este is érződött a gyerek sapkáján.

A harmadik csoda: a háziasszony fényből szőtt estéje

Emma szerette a rendet, a meleg fényeket, és azt, amikor esténként megpihenhetett a nappali puha párnáin. Nem volt különösebben gazdag, sem különösebben kivételes ember - de volt egy kosara tele gyertyákkal, és egy szíve, amellyel hitt abban, hogy a fény összetereli az embereket.

Karácsony előtt két nappal elment az áram az utcában. A szomszédok tanácstalanul néztek ki az ablakon: se tévé, se ünnepi díszfény, se sütő.

Emma pedig fogta a gyertyakosarat, és bekopogott a szomszédokhoz. Friss házasok laktak tőle balra – épp a minap dicsekedtek azzal, hogy náluk minden árammal működik. Jobbra egy idős hölgy háza állt, akinek az unokák megtiltották a gyertyagyújtást, mert tavaly majdnem odalett mindene az égve felejtett adventi mécses miatt. Szemben pedig egy hozzá hasonló korú pár lakott – az ő gyerekeik is nemrég repültek ki.

Mielőtt elindult, teavizet tett fel a gázra és meggyújtott néhány gyertyát a nappaliban.

Kopogott, mosolygott, mindenkit meginvitált a házába, és mindenki el is fogadta a meghívást. A gyertyák lángja arany hidat húzott az arcok között; szürcsölték a citromos-mézes teát, régi történeteket meséltek egymásnak, sokat nevettek. Az áram később visszajött. De senki nem kapcsolta fel a villanyt.

A negyedik csoda: az ezermester meglepetése

Bálint bácsi híres volt arról, hogy bármilyen elromlott dologgal keresték fel, ő addig-addig bütykölte azt, míg megjavította. Nem szerette, ha valamire azt mondták, tönkrement, „mert ami régi, annak lelke van”.

A lakótelepi ház bejárata mellé hajdanán egy fenyőt ültetett valaki. Az itt élők között hagyomány lett az ünnepre karácsonyfának öltöztetni – ehhez egy nagy doboznyi díszt is összegyűjtöttek. Minden decemberben akadt néhány gyerek, akik szívesen vállalták a feladatot. Ám az apró kezek között a díszek lassacskán elkoptak, a girlandok elszakadtak, néhány gömb összetört.

Néhány nappal az ünnep előtt kopogtattak Bálint bácsi ajtaján: az idei önkéntes díszítők vezére, egy copfos hatévesforma kislány állt az ajtónyílásban lefelé görbülő szájjal. Nem kellett szólnia – Bálint bácsi kivette a kezéből a hatalmas karácsonyi dobozt; – Majd meglátjuk – mondta, és bezárkózott a kis műhelyébe.

Karácsony estéjén a lakótelep közös fája úgy ragyogott, mintha új élet költözött volna bele. Minden dísz szebb volt, mint új korában: volt, ami új színeket kapott, volt, ami apró, kézzel pingált mintát; még a menthetetlennek tűnő törött darabok is hasznosultak. A fa előtt összegyűlt gyerekek tátott szájjal nézték, mintha csodát látnának. Bálint bácsi csak somolygott a bajsza alatt, és titokban kacsintott egyet a copfos felé.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a kommunikáció fejlesztéséről

  Mit lehet/kell tudni a kommunikációról? "Jól szólni dísz, derék dolog, de a dísztelen csak dadog. Ámbár dadogni dísztelen, olykor dicsőbb, mint díszesen." (Weöres Sándor) A kommunikáció minden emberi megnyilvánulás alapja. Az emberek közötti megértés és kapcsolatok elengedhetetlen eszköze. Információ-csere, amelyben az információ bármi lehet: adatok, értékek, ötletek, érzelmek, stb. Az ember mindig és mindennel kommunikál. Szavakkal és csenddel, a testével és az arcával; írásban vagy szóban, elektronikusan vagy jelenléttel, a megjelenésével, a hangjával vagy épp a némaságával. Jól kommunikálni annyit tesz, mint emberként jól működni: magunkat megértetni, kifejezni, elhelyezni a világban; és legalább ennyire fontos mások megnyilvánulásait jól tudni olvasni. Vagyis aki fejlett kommunikációval vértezi fel magát, az előnyt szerez az élete minden területén, legyen az tanulás, munka, barátság, párkapcsolat, művészeti tevékenység, bármi. Milyen területei vannak a kommu...