Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

 

jön az ünnep

A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon.

Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága

A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”.

És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban.

A második csoda: a nagyi keze nyoma

Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha recsegett, mint a fagyos ágak, de a kezében ugyanúgy ott volt az a régi, jól ismert finomság: a türelem.

Rétest nyújtott. De olyan vékonyra, hogy ha alá tartanád a kezed, átlátszana rajta a napfény. Még a nagymamájától tanulta, akinél a nyarakat töltötte a tanyán. Ez volt Ilona néni apró csodája. A rétes, amit minden évben elkészített, olyan illatot árasztott, hogy a lépcsőház lakói hirtelen lassabban mentek fel a lépcsőn, csak hogy tovább élvezzék az aromát.

Amikor az unokája megérkezett - csupa dér a kabátja -, Ilona néni elé tette a még langyos almás rétest. A fahéj és a sült alma illata még másnap este is érződött a gyerek sapkáján.

A harmadik csoda: a háziasszony fényből szőtt estéje

Emma szerette a rendet, a meleg fényeket, és azt, amikor esténként megpihenhetett a nappali puha párnáin. Nem volt különösebben gazdag, sem különösebben kivételes ember - de volt egy kosara tele gyertyákkal, és egy szíve, amellyel hitt abban, hogy a fény összetereli az embereket.

Karácsony előtt két nappal elment az áram az utcában. A szomszédok tanácstalanul néztek ki az ablakon: se tévé, se ünnepi díszfény, se sütő.

Emma pedig fogta a gyertyakosarat, és bekopogott a szomszédokhoz. Friss házasok laktak tőle balra – épp a minap dicsekedtek azzal, hogy náluk minden árammal működik. Jobbra egy idős hölgy háza állt, akinek az unokák megtiltották a gyertyagyújtást, mert tavaly majdnem odalett mindene az égve felejtett adventi mécses miatt. Szemben pedig egy hozzá hasonló korú pár lakott – az ő gyerekeik is nemrég repültek ki.

Mielőtt elindult, teavizet tett fel a gázra és meggyújtott néhány gyertyát a nappaliban.

Kopogott, mosolygott, mindenkit meginvitált a házába, és mindenki el is fogadta a meghívást. A gyertyák lángja arany hidat húzott az arcok között; szürcsölték a citromos-mézes teát, régi történeteket meséltek egymásnak, sokat nevettek. Az áram később visszajött. De senki nem kapcsolta fel a villanyt.

A negyedik csoda: az ezermester meglepetése

Bálint bácsi híres volt arról, hogy bármilyen elromlott dologgal keresték fel, ő addig-addig bütykölte azt, míg megjavította. Nem szerette, ha valamire azt mondták, tönkrement, „mert ami régi, annak lelke van”.

A lakótelepi ház bejárata mellé hajdanán egy fenyőt ültetett valaki. Az itt élők között hagyomány lett az ünnepre karácsonyfának öltöztetni – ehhez egy nagy doboznyi díszt is összegyűjtöttek. Minden decemberben akadt néhány gyerek, akik szívesen vállalták a feladatot. Ám az apró kezek között a díszek lassacskán elkoptak, a girlandok elszakadtak, néhány gömb összetört.

Néhány nappal az ünnep előtt kopogtattak Bálint bácsi ajtaján: az idei önkéntes díszítők vezére, egy copfos hatévesforma kislány állt az ajtónyílásban lefelé görbülő szájjal. Nem kellett szólnia – Bálint bácsi kivette a kezéből a hatalmas karácsonyi dobozt; – Majd meglátjuk – mondta, és bezárkózott a kis műhelyébe.

Karácsony estéjén a lakótelep közös fája úgy ragyogott, mintha új élet költözött volna bele. Minden dísz szebb volt, mint új korában: volt, ami új színeket kapott, volt, ami apró, kézzel pingált mintát; még a menthetetlennek tűnő törött darabok is hasznosultak. A fa előtt összegyűlt gyerekek tátott szájjal nézték, mintha csodát látnának. Bálint bácsi csak somolygott a bajsza alatt, és titokban kacsintott egyet a copfos felé.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

  Első: lelkiismeret Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta. Szóval mit gondolhat, mit érezhet? Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete? Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét. Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába? Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érd...

SZUBJEKTÍV - Igaz barátság? 4. rész: Mi köze a barátságnak a szerelemhez?

  Nem tudom, tekinthető-e megfellebbezhetetlen igazságnak tekinteni, rám mindenesetre igaz ez a már sokak által megfogalmazott – akár közhelynek is mondhatnánk - tétel: a legjobb párkapcsolatok barátságból bontakoznak ki. Avagy a párválasztás terén a legszerencsésebb, ami történhet veled, ha a barátságodból lesz kölcsönös szerelem. Mégis most vegyünk más szempontokat! Barátból lehet több, párkapcsolatból meg egyszerre egyet illik fenntartani.  Az „ahány embert ismersz, annyival több vagy” alapon ez mindenképpen előnye a barátságnak. Inkább legyen több ellenkező (vagy identitásotok szerinti) nemű barátod, mint hogy párhuzamos párkapcsolatból tarts fel többet az „annál több legyél” igénye miatt.  Nem? A magánéletünkbe, azon belül leginkább a szerelmi életünkbe általában nem avatunk be másokat bizonyos mélységeken túl. De szorulhatunk néha olyan tanácsra, amit csak egy a párunkkal megegyező nemű egyéntől kaphatunk meg – hisz épp a problémánk természete miatt kell a mié...