A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön,
mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak
nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején,
ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon.
Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága
A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis
mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze,
amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha
rátalál a fény a kívánságomra”.
És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon
szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az
egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér
meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap
ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban.
A második csoda: a nagyi keze nyoma
Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde
néha recsegett, mint a fagyos ágak, de a kezében ugyanúgy ott volt az a régi,
jól ismert finomság: a türelem.
Rétest nyújtott. De olyan vékonyra, hogy ha alá tartanád a
kezed, átlátszana rajta a napfény. Még a nagymamájától tanulta, akinél a nyarakat
töltötte a tanyán. Ez volt Ilona néni apró csodája. A rétes, amit minden évben
elkészített, olyan illatot árasztott, hogy a lépcsőház lakói hirtelen lassabban
mentek fel a lépcsőn, csak hogy tovább élvezzék az aromát.
Amikor az unokája megérkezett - csupa dér a kabátja -, Ilona
néni elé tette a még langyos almás rétest. A fahéj és a sült alma illata még
másnap este is érződött a gyerek sapkáján.
A harmadik csoda: a háziasszony fényből szőtt estéje
Emma szerette a rendet, a meleg fényeket, és azt, amikor esténként
megpihenhetett a nappali puha párnáin. Nem volt különösebben gazdag, sem
különösebben kivételes ember - de volt egy kosara tele gyertyákkal, és egy
szíve, amellyel hitt abban, hogy a fény összetereli az embereket.
Karácsony előtt két nappal elment az áram az utcában. A
szomszédok tanácstalanul néztek ki az ablakon: se tévé, se ünnepi díszfény, se
sütő.
Emma pedig fogta a gyertyakosarat, és bekopogott a
szomszédokhoz. Friss házasok laktak tőle balra – épp a minap dicsekedtek azzal,
hogy náluk minden árammal működik. Jobbra egy idős hölgy háza állt, akinek az
unokák megtiltották a gyertyagyújtást, mert tavaly majdnem odalett mindene az
égve felejtett adventi mécses miatt. Szemben pedig egy hozzá hasonló korú pár
lakott – az ő gyerekeik is nemrég repültek ki.
Mielőtt elindult, teavizet tett fel a gázra és meggyújtott
néhány gyertyát a nappaliban.
Kopogott, mosolygott, mindenkit meginvitált a házába, és
mindenki el is fogadta a meghívást. A gyertyák lángja arany hidat húzott az
arcok között; szürcsölték a citromos-mézes teát, régi történeteket meséltek
egymásnak, sokat nevettek. Az áram később visszajött. De senki nem kapcsolta
fel a villanyt.
A negyedik csoda: az ezermester meglepetése
Bálint bácsi híres volt arról, hogy bármilyen elromlott
dologgal keresték fel, ő addig-addig bütykölte azt, míg megjavította. Nem
szerette, ha valamire azt mondták, tönkrement, „mert ami régi, annak lelke
van”.
A lakótelepi ház bejárata mellé hajdanán egy fenyőt ültetett
valaki. Az itt élők között hagyomány lett az ünnepre karácsonyfának öltöztetni –
ehhez egy nagy doboznyi díszt is összegyűjtöttek. Minden decemberben akadt
néhány gyerek, akik szívesen vállalták a feladatot. Ám az apró kezek között a
díszek lassacskán elkoptak, a girlandok elszakadtak, néhány gömb összetört.
Néhány nappal az ünnep előtt kopogtattak Bálint bácsi
ajtaján: az idei önkéntes díszítők vezére, egy copfos hatévesforma kislány állt
az ajtónyílásban lefelé görbülő szájjal. Nem kellett szólnia – Bálint bácsi
kivette a kezéből a hatalmas karácsonyi dobozt; – Majd meglátjuk – mondta, és
bezárkózott a kis műhelyébe.
Karácsony estéjén a lakótelep közös fája úgy ragyogott,
mintha új élet költözött volna bele. Minden dísz szebb volt, mint új korában: volt,
ami új színeket kapott, volt, ami apró, kézzel pingált mintát; még a
menthetetlennek tűnő törött darabok is hasznosultak. A fa előtt összegyűlt gyerekek
tátott szájjal nézték, mintha csodát látnának. Bálint bácsi csak somolygott a
bajsza alatt, és titokban kacsintott egyet a copfos felé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése