Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Íme, a mérleg...

Mérlegelés

 

Íme, a mérleg…

Természetesen a félelem volt a legelső érzés bennem.

Akkor, amikor eldöntöttem, hogy három évtizednyi alkalmazottként végzett munka (kisvárosi gimnáziumi tanárként) után a saját kezembe veszem a sorsomat. Nem kényszerített senki – kizárólag a lelkiismeretem és az elveim -, saját elhatározásomból léptem erre az új útra. És minden szomorúságom ellenére mindvégig úgy gondoltam, hogy jól tettem. Íme a mérleg: minden jobb lett számomra -

-          Kizárólag olyan dolgokat vállalok el, amit szeretek és nagy örömmel tudok véghezvinni.

-          Sokszínű a munkám, izgalmas feladataim vannak; kipróbálhatom magam új dolgokban; szárnyalhat a kreativitásom.

-          Kizárólag azokhoz kell igazodnom, akiknek a felkérését elvállalom; nincs szeszélyes főnököm, nem kell taktikáznom mások - számomra elfogadhatatlan - viselkedésével kapcsolatban.

-          Nem vagyok kitéve vegzálásnak, regulázásnak, értelmetlen és lélekölő járulékos feladatoknak, a hivatásom ellehetetlenítésének.

-          Magam osztom be az időmet és a munkámat – képességeim, lehetőségeim, kedvem szerint.

-          Nem kell kellemetlen kompromisszumokat kötnöm magánélet és munka között.

-          Csakis rajtam múlnak a sikereim: ha jól végzem a dolgom, megelégedettség jár vele és újabb felkérések - nőtt az önbizalmam és az énhatékonyságom is.

-          Mentális egészségem helyreállt; szinte csakis pozitív stresszt élek át.

Mindemellett nem töltök kevesebb időt munkával, mint korábban - de jóval kevesebbnek érződik; és nem fordítok kevesebb energiát a tevékenységeimre, mint alkalmazottként – de ezek pozitív, és nem lehúzó energiák.

Nos, a fentiek mutatják, hogy jól döntöttem, és jót tett nekem, hogy magam irányítom a sorsomat. De bármennyire is pozitív a saját mérlegem, attól még nagyon szeretném a maradó kollégáim számára, hogy alkalmazottként is hasonló mérleget tudjanak vonni. Félek, ez nem a közeljövőben alakul majd így…

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »