Az alábbi sorok verssé álltak össze, holott nem ezzel a szándékkal készültek. Eredetileg egy készülő színpadi előadás kapcsán beszélgettünk a diákjaimmal arról, hogy mi legyen a tárgya az éves színjátékunknak, mit szeretnének közölni a leendő közönségükkel. Olyan panaszáradat érkezett erre, hogy csak kapkodtam a fejem - kiderült ugyanis, hogy ezek a 16-17 éves kamaszok rengeteg dolog miatt kétségbeesettek; hogy alapélményük a félelem. Ezek után kértem meg a diákjaimat arra, hogy fogalmazzák meg, mi mindentől szoronganak jelenlegi világunk láttán. Az elkészült leírásokból azokat a félelmeket, amiket a legtöbbjük megemlített, egymás mellé rendeztük - így született meg ez a tanulságos amatőr vers.
Félek a meg nem tett dolgok miatti megbánástól
Félek, hogy mire felnövök, tönkreteszem magam
… hogy értelmét veszti gyereket nemzeni a világra
… hogy túlnő rajtam a technikai fejlődés
Félek az embertestű, A. I. agyú robotoktól
Félek, hogy az életemet nyitott könyvvé teszik
… hogy nem vagyok elég jó
… hogy a gyermekkori önmagamnak csalódást okozok
… hogy az út, amin járok, végül egy üres pusztába vezet
… hogy olyan szerepben ragadok, ami idegen tőlem
… hogy nem sikerül semmi maradandót alkotnom és egyik
jelentéktelen alak leszek a sok jelentéktelen alak között
Félek a szellemi magánytól, a társas magánytól, a túl korai
haláltól
… hogy egyedül, magányosan halok meg, hogy el fognak
felejteni
Félek a félelemtől, ami bennem kavarog szüntelen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése