matos-drama-szentes

  „Nem találom a helyem – amikor az öröm is elhalkul” Egy coaching-folyamat belülről – egy kliens története Nem történt velem semmi különös. És talán épp ez volt a baj. Nem volt dráma, nem volt összeomlás, nem jött semmiféle vihar. Csak egyszer csak… nem éreztem semmit. Ami korábban lelkesített, most semmitmondónak tűnt. A munkám, amit szeretni szoktam, már csak mechanikusan ment. A hobbim, amit éveken át űztem, egyszer csak túl hangos lett, túl színes, túl sok. A társaság, amiben jól éreztem magam, hirtelen fárasztóvá vált. És egy reggel, a kávém fölött ülve, kimondtam magamban: „Nem tudom, hol vagyok ebben az egészben. Nem találom a helyem.” Innen indult a coaching-folyamat. Először magam sem tudtam pontosan, mit várok tőle. Nem volt célkitűzésem, csak egy érzés: valami elmozdult bennem – és nem tudom visszatenni a helyére. Az első néhány alkalmon csak meséltem. A coach kérdezett, én próbáltam válaszolni. Olyan kérdések jöttek, amikre nem voltak kész mondataim. Nem volt...

  4. rész: Kötelező nyári olvasmány? Köszi, inkább ne! (2) Az irodalom nem házi feladat – hanem párbeszéd Sok szülő nyáron kezd el alkudozni. „Legalább a Tüskevárat olvasd el, azt én is szerettem…” A gyerek válaszol: „De anya, az első ötven oldalban sem történik semmi!” A szülő felsóhajt, de megérti. Mert ő maga is emlékszik rá, milyen érzés volt betűkön át izzadni, amikor a nap is tűz, a fagyis meg jön, a bringa meg ott áll a kerítésnek döntve. A kötelező olvasmány – ha rosszul választották ki – nem szeretetkapu lesz az irodalomhoz , hanem zár. Ráadásul rossz emlékekkel teli zár. Azzal jár, hogy a gyerek megtanulja: a könyv unalmas. Hogy az olvasás egy kellemetlen kötelezettség, nem önálló élmény. Hogy a történet nem róla szól – és ha nem róla szól, akkor nem is érdekes. Az iskolában ma is 30-100 évvel ezelőtti szemlélet alapján állítják össze az olvasmánylistát. Olyan könyveket, amelyek nemcsak nyelvezetükben idegenek a mai gyerekeknek, hanem élményvilágukban is. A társ...

  1. rész: Miért van szükségük a gyerekeknek valódi szünetre – tanulás helyett? Sok szülőben már június elején megszületik a kérdés: „De hát egész nyáron semmit se fog tanulni?” És a válasz – ha merünk őszinték lenni – így hangzik: Igen. Pont ez a dolga. A nyári szünet ugyanis nem azért van, hogy elmaradt tananyagot pótoljunk, vagy hogy végre rendesen felkészüljünk a következő évre. A nyár lényege nem a tanulás – hanem a pihenés. És ez nem „lustálkodás” – hanem az idegrendszer, a test és a lélek törvényszerű igénye. Gondolj csak bele: egy gyerek szeptembertől júniusig napi 7–8 órát tölt strukturált tanulással. Reggel időre kell kelnie, a napja be van osztva, dolgozatokat ír, szerepel, felel. Hazamegy, és kezdődhet a lecke, különóra, verseny, nyelvtanulás. Ez egy tízévesnek is olyan terhelés, amit egy felnőttől csak a munkájában várunk el. És amikor végre jönne a szünet, akkor is előkerül a szorongás: „Ne essen vissza a szintje!” , „Legalább egy kis matek minden nap!” , „H...