1. rész: Miért van szükségük a gyerekeknek valódi szünetre – tanulás helyett?
Sok szülőben
már június elején megszületik a kérdés: „De hát egész nyáron semmit se fog
tanulni?”
És a válasz – ha merünk őszinték lenni – így hangzik: Igen. Pont ez a dolga.
A nyári
szünet ugyanis nem azért van, hogy elmaradt tananyagot pótoljunk, vagy hogy
végre rendesen felkészüljünk a következő évre. A nyár lényege nem a
tanulás – hanem a pihenés. És ez nem „lustálkodás” – hanem az idegrendszer, a
test és a lélek törvényszerű igénye.
Gondolj csak
bele: egy gyerek szeptembertől júniusig napi 7–8 órát tölt strukturált
tanulással. Reggel időre kell kelnie, a napja be van osztva, dolgozatokat ír,
szerepel, felel. Hazamegy, és kezdődhet a lecke, különóra, verseny, nyelvtanulás.
Ez egy tízévesnek is olyan terhelés, amit egy felnőttől csak a munkájában
várunk el.
És amikor
végre jönne a szünet, akkor is előkerül a szorongás: „Ne essen vissza a
szintje!”, „Legalább egy kis matek minden nap!”, „Ha most nem
tanul, lemarad mások mögött.”
De igazából
ki mögött? A pihenés nem visszaesés. A pihenés feltétel. Márpedig a
fejlődésnek, a kíváncsiságnak, a valódi tanulásnak az az alapja, hogy legyen
miből építkeznie az idegrendszernek.
Ahogy egy sportoló sem edz egész évben heti 7 napot – mert tönkremenne
–, úgy egy tanuló gyereknek is szüksége van leállásra, lógásra, elnyúlós
reggelekre, egybefolyó napokra, ahol nem teljesíteni kell, hanem lenni.
Ha egész
évben azt hallja, hogy a pihenés „kiesés”, akkor egy idő után nem fog tudni
pihenni felnőttként sem – csak a teljesítményből és a megfelelésből próbálja
majd összeragasztani az identitását.
És mi történik, ha hagyjuk tényleg pihenni?
– Elkezd
játszani.
– Kialszik magából egy év fáradtságot.
– Megint érdekelni kezdi, hogyan működik egy bogár vagy mitől sós a tenger.
– Talán unalmas perceiben kitalál valamit, amit egész életében vinni fog
magával.
– Vagy csak: végre gyerek lehet.
Ez a nyári
szünet dolga.
A tanulásé meg majd szeptembertől jön. És hidd el: sokkal könnyebben, ha közben
volt idő levegőt venni.
2. rész: 7 tipp, hogy
a nyár tényleg pihenés legyen – és mégis sokat adjon
(Teljesítménykényszer nélkül, bűntudatmentesen)
1. Ne a tanév folytatását várd – hanem a tanév ellensúlyát
A gyereked már év közben is elég sokat „dolgozott”. A nyár ne arról szóljon,
hogy mit lehet még kipréselni belőle!
2. A játék a
legfontosabb „tanulás” ilyenkor
Szabad játék = kreativitás, szabadság, önállóság, belső motiváció. Ezek az
élet legfontosabb tanulási formái. Ne sajnáld tőle az időt, akkor se, ha „csak”
gyurmázik, vízibombázik vagy bogarakat néz.
3. Unatkozni
szabad – sőt, hasznos
Az unalom az a tér, ahol megszülethet a belső ötlet, kíváncsiság, saját cél.
Ne töltsd ki minden percét programmal – engedd, hogy a gyerek is rátaláljon arra,
mi érdekli őt magától.
4. Ösztönözd az
önálló felfedezést, ne a tanulás imitálását
Ha olvas, az nagyszerű – de ne kötelezd, hogy olvasson. Ha kérdez,
beszélgess vele – de ne ragaszkodj tantárgyszerű válaszokhoz. A valódi
érdeklődés így születik: belülről kifelé.
5. A „semmi
különös” napok is értékesek
Nem kell minden héten múzeum, tábor, kézműveskedés. Egy délután a kertben,
nagyinál, vagy a parkban legalább annyira fejlődést hoz – csak másképp.
6. Mutass példát
a pihenésben is
Ha azt látja, hogy te is képes vagy lelassulni, szünetet tartani, önfeledten
lazítani, az neki is engedélyt ad erre. A gyerek nem csak az iskolától tanul – tőled
is.
7. Legyen a nyár
a kapcsolat ideje is
A lelassult időszakban jobban van tér egymásra. Mesélj neki a saját
gyerekkorod nyarairól. Játsszatok közösen. Nevessetek sokat. Ezek a pillanatok
többet érnek, mint bármilyen tudásanyag.
3. rész: Kötelező nyári olvasmány? Köszi, inkább ne!
Egy kitűnő tanuló felső tagozatossal beszélgettem a minap, kérdeztem, van-e
valami, amit nem szeret az iskolában. Csak egy – felelte ő -, a kötelező
olvasmány. Kiveséztük a dolgot, majd jött a csattanó – amit mindjárt elmesélek,
de előbb pár gondolat a kötelező olvasmányok hiábavalóságáról:
Valamikor június elején, amikor a tanév végének eufóriája már majdnem
átragad a gyerekekre is, csendben megérkezik a nyári kötelező olvasmányok
listája. Nem ajánlott. Nem választható. Nem arról van szó, hogy ha kedve van,
belekóstolhat. Kö-te-le-ző.
Lehet, hogy a „listán” csak egyetlen könyv szerepel – ez a jobbik eset; de
van iskola, hol több könyvből is kell olvasónaplót írni. Talán van is köztük
egy-egy érdekesnek ígérkező könyv, de gyakran olyan címek szerepelnek e listán,
amelyeket a szülők (és sokszor a nagyszülők) idejében sem sikerült
végigolvasni. Nem azért, mert ne tudtak volna olvasni. Hanem mert ezek a
történetek, szereplők, nyelvezet és témák egyszerűen nem szólították
meg őket sem – nemhogy a mai gyerekeket.
Kis barátomra visszatérve: tehát kiveséztük a dolgot, és végül egy jót
nevettünk: ugyanis olvasónaplónak kellett készülnie a regényből, aminek az
elolvasására kis barátom egy egész nyár alatt sem tudta rávenni magát, így azt
az anyja írta meg - és aki annak rendje és módja szerint meg is kapta érte a maga
(vagyis a fia) jutalmát, az ötöst. És ez a kiskrapek még csak lelkifurdalást
sem érzett a dolog miatt, pedig általában igencsak kényes az iskolai teljesítményére
(nagy tervei vannak a jövőre) – láttatva azt, hogy olyannyira felesleges
feladatról van szó a kötelező olvasmányokkal és olvasónaplókkal, hogy még egy
talpig becsületes gyerek sem érez lelkifurdalást a kicselezése miatt. (Folyt. köv.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése