Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 1-2.

 

Coaching naplók

„Nem találom a helyem – amikor az öröm is elhalkul”

Egy coaching-folyamat belülről – egy kliens története

Nem történt velem semmi különös. És talán épp ez volt a baj.

Nem volt dráma, nem volt összeomlás, nem jött semmiféle vihar. Csak egyszer csak… nem éreztem semmit. Ami korábban lelkesített, most semmitmondónak tűnt. A munkám, amit szeretni szoktam, már csak mechanikusan ment. A hobbim, amit éveken át űztem, egyszer csak túl hangos lett, túl színes, túl sok. A társaság, amiben jól éreztem magam, hirtelen fárasztóvá vált. És egy reggel, a kávém fölött ülve, kimondtam magamban: „Nem tudom, hol vagyok ebben az egészben. Nem találom a helyem.”

Innen indult a coaching-folyamat. Először magam sem tudtam pontosan, mit várok tőle. Nem volt célkitűzésem, csak egy érzés: valami elmozdult bennem – és nem tudom visszatenni a helyére.

Az első néhány alkalmon csak meséltem. A coach kérdezett, én próbáltam válaszolni. Olyan kérdések jöttek, amikre nem voltak kész mondataim. Nem volt „jó válasz”, és ez furcsamód felszabadító volt. Aztán egy ponton, egyetlen mondata visszhangzott bennem napokig: „Mi van, ha nem elromlott benned valami – hanem egyszerűen átrendeződött?”

Ez volt az első kulcs.

Azt hittem, meg kell javítani magam – közben csak másképp kell néznem arra, ami bennem történik. Kiderült, hogy nem kiégtem, csak kinőttem bizonyos szerepeket. Nem minden öröm halt el – néhány csak elcsendesült, mások viszont még meg sem szólaltak.

A coach finoman segített kibogozni a belső kuszaságot. Együtt térképeztük fel, hol érzem magam otthon, mikor vagyok önazonos, milyen tevékenységek közben töltődöm. Néhány egyszerű gyakorlat is segített: naplózás, egy listám az „örömforrásokról”, egy másik a „muszájok” leltárával. Ezekről beszélgettünk, néztük, mit lehet átrendezni, mit kell elengedni.

A legnagyobb felismerés az volt, hogy nem kell visszatalálnom valami régi „helyemre” – mert az már nem az enyém. Most új tereket keresek magamban és magam körül. És ez nem kudarc, hanem fejlődés.

Mostanra új színek jöttek vissza az életembe. Nem harsányak, inkább pasztellesek, de valódiak. Lassan visszatalálok magamhoz. Nem ott, ahol voltam – hanem ott, ahol most lehetek.

És ebben a folyamatban nem a coach adott válaszokat – hanem visszaadta a bizalmamat abban, hogy én meg tudom találni őket.

„Én mikor vagyok én?”

Egy túlterhelt nő története (és kiútja)

Van az a nap, amikor az ember már a reggeli kávéját sem érzi magáénak.

Nem azért, mert rosszul főtt – hanem mert mire leülne vele, már hárman kértek tőle valamit. A gyerekeimnek tízórai kell, a férjem munkába készül, anyám gyógyszere elfogyott, és én még pizsamában vagyok, fejben viszont már a határidős munkákon jár az agyam. Mire elindul a nap, úgy érzem, már le is zajlott.

Így ébredtem hónapokon át. És egy nap valami elpattant bennem. Nem látványosan, nem hangosan. Csak egy csendes kérdés maradt bennem:
„Én mikor vagyok én?”
Mikor vagyok nem anya, nem feleség, nem gondoskodó lány, nem dolgozó nő – hanem egyszerűen csak én?

Ezzel a kérdéssel mentem el coachingra. Kicsit szkeptikusan, kicsit szégyenkezve, hogy egyáltalán panaszkodom. Mert hát „szeretem a családomat, jó, hogy van munkám, másnak még ennyi sem jut” – ugye, ismerős?

A coach az első alkalommal azt mondta: „Lehet valamit szeretni, és közben elfáradni benne. És ez nem bűn.”
Sírtam. Mert végre nem azt kellett mondanom, hogy minden rendben. Elmondhattam, hogy nem vagyok rendben. Hogy néha nem akarom, hogy én legyek, aki másokról gondoskodik. Csak csendben szeretnék lenni. Egyedül.

A folyamat során nem varázsolódott el senki körülöttem. A gyerekeim továbbra is kérnek, a férjem is tud kérdezni olykor úgy, mintha semmi dolgom nem lenne, a szüleim még mindig támaszkodnak rám.

De én más lettem. Megtanultam időpontot kérni magamtól. Heti fél óra sétát, reggelenként tíz percet, amikor senkihez sem szólok. És nemet mondani. Nem mindenre – csak arra, ami mögött nem áll ott a szívem.
Megtanultam nem mindig a végére hagyni magamat. Megkérdezni magamtól napközben is: „És most te hogy vagy?”

A coach nem mondta meg, mit tegyek. De minden alkalommal emlékeztetett rá: jogom van ott lenni a saját életem közepén.

Most sem lett kevesebb teher a vállamon – de már nem roskadok össze alatta. Néha még újra elborít, néha újra elfelejtem magam. De már visszatalálok. Mert most már tudom, mit jelent a kérdés: „Én mikor vagyok én?” És megtanultam válaszolni is rá.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a tehetségről

  Mit lehet/kell tudni a tehetségről? Tehetségről akkor beszélhetünk, ha valaki kivételes képességekkel rendelkezik. A tehetség olyan területeket foglal magában, mint a kreativitásra való képesség, a fejlett intelligencia, az elkötelezettség vagy a motiváció. A tehetség e három összetevő metszetében találkozik, azaz egy tehetséges tanulónak például mind a három tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy tehetségnek lehessen azonosítani. A kivételes képesség lehet általános képesség, mint például a fejlett anyanyelvi képesség, vagy valamilyen speciális képesség (pl. színészi tehetség). A kreativitás magában foglalja az eredetiséget, a problémaérzékenységet, a rugalmasságot és a gyors gondolkodást. Az elkötelezettség olyan személyes tulajdonságokat foglal magában, melyek a tehetség kibontakozásához szükséges energiát biztosítják, mint például az érdeklődés, versenyszellem, kitartás vagy érzelmi stabilitás. A jó hír mindezzel kapcsolatban az, hogy ezeket a képességeket és ...

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi agresszió (1)

  Nagy szívfájdalmam, hogy a közoktatás tananyagában nem szerepelnek az alapvető pszichológiai ismeretek, pedig az emberi viselkedés mozgatórugóinak megismerése nagyon hasznos lenne a diákoknak. A magam lehetőségeit kihasználva mindig is igyekeztem némileg pótolni ezt a hiányt – ennek jegyében fogant ez a bejegyzésem is. 1. rész: Mit csinálnak a bonobók csatározás helyett? Az agresszió olyan szándékos cselekvés, amely másoknak kárt vagy fájdalmat okoz; lehet fizikai és lehet verbális. Akkor is agresszió, ha szándékolt célját nem éri el. Kétféle agresszióról beszélhetünk: az ellenséges agresszió dühös indulatból származik, és az a célja, hogy fájdalmat vagy sérülést okozzon. Az eszközértékű agressziónak a másik ember bántalmazása ugyancsak célja, de ez a bántalmazás csupán eszköze olyan célnak, amely nem azonos a fájdalom okozásával. Pl. azért agresszív a focista a társával, hogy megszerezze a labdát; a cél tehát nem a bántalmazás, csak azon keresztül vezet az út a célhoz. Az ...