SZUBJEKTÍV - A KotyvaSZTÁR - főző-sztorik 1-3. rész

 

A KotyvaSZTÁR – matos-dráma-mentor főző-sztorik (1)

A TEJFÖLÖS PARADICSOMSALÁTÁM sztorija (és receptje)

A viszonyom kezdete a főzőcskézéssel a kamaszkoromba nyúlik vissza…

A legelső étel receptjét, amit akkoriban rendszeresen önállóan készítettem, 

a mai napig elkéri tőlem, aki megkóstolta nálam. 

Pedig a története nem túlzottan fényes: tulajdonképpen azért tanultam meg az elkészítését, hogy a haverokkal folytatólagosan elkövetett sutyiban cigizés szagát ne érezhessék meg rajtam az ősök.  Mit mondjak? belevittek a rosszba…

Az egyik lány a lakótelepi házunkból már jóval énelőttem is „űzte az ipart” – két évvel idősebb lévén nálam -, a receptet ő kísérletezte ki (és alkalmazta sikerrel dohányzás „ellen”); így annyi mindenképp jár neki, hogy itt megköszönjem: szóval, Bütyi, köszönöm!

Friss paradicsomot felkockázunk, fokhagymát összezúzunk, vegetával és őrölt borssal megszórjuk, majd tejföllel összekeverjük. Picit állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek, majd ehetjük is. Isteni finom! A mennyiségeket mindenki a saját szája íze szerint alkalmazza – én rengeteg fokhagymával és jó sok tejföllel készítem. A legjobb benne, hogy nem csak salátaként, hanem köretként, sőt, önálló ételként is megállja a helyét.

A sztori vége az, hogy a „fokhagymaszag vs cigibűz” dologban az utóbbi győzött: csúnyán lebuktam a cigarettázással – és a következmények nem voltak annyira vidámak… de a tejfölös paradicsom legalább azóta is a recept-táram része.

Jó étvágyat hozzá!

 

A KotyvaSZTÁR – matos-dráma-mentor főző-sztorik (2)

PISKÓTA – avagy vágyaim netovábbja, a nyerstészta

Nálunk divat volt bevonni a házimunkába a gyerekeket, így sokszor dolgoztam anyum keze alá a konyhában. Amikor süteményt készített, nem is kellett külön kérvényt benyújtania, mentem magamtól – hisz várományosa voltam a nyerstészta maradékának: kinyalhattam a tálat. De mindig fájóan kevés maradt az edény falán! Ezért már elég korán elhatároztam: ha én egyszer oda jutok, hogy önállóan gondoskodom a saját élelmezésemről, akkor megeszem az összes sütitésztát nyersen!

Érettségi után albérletbe költöztem. Anyum ellátott egy saját receptkönyvvel (ld: 3. rész, KRUMPLILEVES), amiben benne szerepelt a piskóta is. A receptet akkurátusan követtem egészen addig, hogy „a piskóta tésztáját kivajazott-kilisztezett tepsibe töltjük” – ehelyett fogtam egy evőkanalat, és elkezdtem befalni az isteni nyerstésztát… Nagyjából a negyedéig juthattam (a piskótám 6 tojásból készült – ennek innen van jelentősége), amikor egy eretnek gondolat kezdett megfogalmazódni a fejemben: lehet, hogy ez így már nem is ízlik annyira? A nyerstészta felénél működésbe lépett a belső jelzőrendszer (értsd: elkezdtem émelyegni)… még betyárbecsületből kanalaztam egyet-kettőt… 

majd elvesztettem a csatát a nyerstésztával szemben.

De mivel a gyerekkori vágyálmot nehéz lett volna csalódásként elkönyvelni, addig-addig emésztgettem a kudarcot (és a nyerstésztát), míg eszembe jutott a mentő ötlet: a maradékot megsütöm. Így lett, és a gyomrom rendbejövetele után meg is ettem (házilekvárral).  

Ha most te is megkívántad a piskótát (nem a nyers tésztát!), keress gyorsan egy receptet (felesleges leírnom, ezernyi kering a neten), és jó étvágyat!

 

A KotyvaSZTÁR – matos-dráma-mentor főző-sztorik (3)

KRUMPLILEVES, magánszakácskönyv és römicsaták

„Miattad lettem színész!” – akárhányszor találkozunk, mindig ezzel kezdi a ma már országosan ismert régi cimborám. Mondjuk, ennek nem a krumplileves az oka, hanem egy másik sztori, de az tény, hogy a receptet először abban az albérletben készítettem el, amit a cimbora szerzett a családi házuk utcájában. A barátnőm, akivel beköltöztünk, az ő szerelme volt – és mi hárman szinte minden este hajnalig tartó kártyacsatákat vívtunk. Itt kapcsolódik össze a römi és a krumplileves: csóróként olcsó ételt ettünk és természetesen nem pénzben, hanem gyufaszálban játszottunk. És dacára, hogy nagy kár nem érte a vesztest, mégis ez a mondás járta, ha valaki „túlnyerte” magát: 

„A nagyok ezért már ölnének!”

A krumplileves sztorija rövidke – de tanító jellegű. Édesanyámnak természetes volt, hogy az önállóság útjára lépett leánya kénytelen lesz hébe-hóba főzni magának, így megajándékozott egy különlegességgel: magánszakácskönyvet kaptam tőle. Egy jópofa kis füzetecskébe összegyűjtötte és saját kezűleg beleírta azokat az alap ételeket, amikkel reményei szerint elkerülhettem a skorbutot vagy az éhenhalást. Borsó-, bab-, hús-, zöldség-, karfiol- és karalábé-leves (utóbbi kettőt nem szerettem, de anyum szerint ettől még nem volt kihagyható), valamint az ominózus krumplileves; mindenféle pörkölthöz az alaprecept; főzelékek, szószok, valamint néhány sütemény (például a PISKÓTA – ld: 2. rész -, a madártej, a „néger kocka”). Arra már nemigen emlékszem, ezekből mennyit készítettem el az albérletes időszakban, de a füzetecske sokáig kísért: még a házasságom első éveiben is elő-elővettem.

Nem „spanyolviasz”, de 

azért jól hasznosítható tipp azoknak a szülőknek, akik most bocsájtják az önállóság útjára csemetéjüket; és – bár nekem anyum szakácskönyve úgy tetszett, ahogy volt – kicsinosítva, képekkel illusztrálva remek ajándék-ötlet is.