Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Begépelem… kitörlöm… begépelem… kitörlöm… begépelem… kitörlöm…

posztban gyalázás

 

Mindnyájan beleesünk abba a hibába, hogy valakiről első látásra eldöntjük, nem szimpatikus nekünk. 

Ez örökség a régmúltból: amikor élet-halál harc volt a lét, pillanatok alatt kellett eldönteni egy elénk toppanó idegenről, vajon árthat-e nekünk – hogy elfuthassunk vagy épp felvegyük vele a harcot. Ma már civilizáltabb az emberiség, van egy harmadik lehetőség is: megismerni az illetőt, többet megtudni róla, mint amit első pillantásra a külsőségek sugallnak – és az után dönteni arról, hogy vele nem érdemes foglalkoznunk, netán utálnunk „kell” vagy neadj’isten mégis szimpatikus.

És ugyanígy mindenkivel megeshet, hogy a másik oldalon találja magát: valakinek nem szimpatikus; és sajnos az is, hogy anélkül kezdik el utálni, hogy bármit is tudnának róla.

Azért neveztem hibának az első benyomás alapján való ítélkezést, mert sokszor megcsal bennünket; gyakran előfordul ugyanis, hogy amikor megismered az illetőt, kiderülnek az értékei, és te magad is jól jársz azzal, hogy kapcsolódsz hozzá.

Senki nem szeret hibázni, mégis vannak jó néhányan, akik képesek belátni, ha rosszul ítéltek. 

Mások viszont annyira képtelenek belátni saját hibáikat, hogy ha valakiről elsőre eldöntötték, hogy utálniuk kell, akkor ettől többé nem fognak tágítani. Marad a szemükben az illető az, ami legelőször volt: egy nem szimpatikus alak – és innen kezdve minden rosszat el tudnak képzelni róla. Sőt, valósággal gyűjteni kezdik azokat a valóban utálatos dolgokat, amiket szerintük egy ilyen alak elkövetni képes.

És ez bizony azt jelenti, hogy ha TE leszel egy ilyen embernek antipatikus (helytelenül, de közismertebben unszimpatikus), akkor ez az ember minden rosszat feltételezni fog rólad. És ha ez a téged utáló valaki még szereti is hangoztatni a véleményét úton-útfélen, akkor könnyen megeshet veled, hogy visszaköszön a neved a nyilvánosságban valamilyen nem túl hízelgő kontextusban. Például megemlít egy közösségi oldal rosszindulatú hozzászólásában.

Ha elég naiv vagy hozzá, akkor felkínálhatod neki, hogy ismerjen meg: válaszolsz a hozzászólására, érvelsz, rámutatsz a hibás logikájára, stb. 

Ám ő eldöntötte rólad, hogy te vagy a megtestesült gonosz, és ehhez körömszakadtáig ragaszkodni fog – teljesen felesleges próbálkoznod azzal, hogy eltérítsd.

Bár nagyon nehéz nem próbálkozni! Az embernek valósággal kényszere támad azonnal klaviatúrát ragadni és próbálkozni a meggyőzéssel. Én a magam részéről elkezdem begépelni a cáfolatomat…. majd kitörlöm…. aztán megint begépelem…. kitörlöm…. – de mivel szerencsémre megtanultam már „előbb elszámolni tízig”, a végén hagyom a fenébe. Mert tudom, hogy csakis magamat rongálnám; az engem minden rossznak beállító illető úgyis minden szavamban csak újabb érvet találna magának az én vélt gonoszságomra.

Ez az írás is így született: párszor begépeltem, majd kitöröltem a válaszomat egy engem becsmérlő „bátor” digitális hozzászólónak, aztán hagytam a fenébe, és helyette bepötyögtem a fentieket – kiírtam magamból a felhorgadásomat; te meg kaptál tőlem – igaz, kéretlenül – egy jó tanácsot arra az esetre, ha veled is megesne, ami velem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...