„Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység.”
Kockázatos lesz, amiről írok, talán meg is kapom majd, hogy
beképzeltség ezt világgá kürtölni – de van egy olyan tanulsága ennek a
dolognak, ami miatt bevállalom.
Néha „kívülről” figyelem az agyam működését.
Esetenként
adott egy probléma, amire hosszas töprengéssel sem tudok megoldást találni;
ezért félreteszem – abban a biztos tudatban, hogy nemsokára kipattan az
elmémből a megfelelő válasz. És ding-ding! Elalvás előtt, házimunka közben,
hosszú autóúton… megszületik. Tőlem „függetlenül”. Ilyenkor – most jön a
szerénytelen rész – én magam is elcsodálkozom, mennyire kreatív vagyok.
Probléma alatt nem feltétlenül „baj” vagy „gond” értendő
(bár ilyen esetekben is működik) – általában épp a kreativitást igénylő dolgok
kapcsán történik ez velem (vagyishát „nélkülem”, ugye).
A matos-dráma-mentor tevékenységeimben igen jól jön ez nekem, hisz csupa kreativitást igénylő feladatom van – és itt el is érkeztem a tanulsághoz.
Az, hogy ezzel a „szuperképességgel” élek, annak köszönhető, hogy a gyermekkorom elmúltával sem hagytam abba soha a játékot. A játék ugyanis, különösen a színházi eszköztáron alapuló drámajáték - sok-sok más haszna mellett - kreativitás-fejlesztő tevékenység. Ezért is vagyok az elkötelezettje; és ezért is hirdetem úton-útfélen:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése