SZUBJEKTÍV - Tényleg?!

 

(Előzmény: SZUBJEKTÍV - Szíven ütött ez a mondat)

Nem éppen ilyen „csinálunk valamit”-re gondoltam!

Elolvastam a nyilvánossághoz forduló volt kollégám, szentesi HMG-s tanár szavait: „Soha nem kértem még ilyet nyilvános oldalon, de aki egy picit is egyetért ezzel a petícióval, kérem írja alá! Sokunk munkája múlik ezen!” Olyan kétségbeesés áradt ebből, hogy már-már kezdett kicsírázni bennem az öröm, hisz elolvastam a petíció címét: „Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnázium mellett” – és 

arra gondoltam: lám, itt van a szolidaritásnak az a megnyilvánulása, amire titkon vártam. 

Vártam, mert egy kollégánknak szeptember 1-jén délután mondtak fel ebben a gimnáziumban; és az emiatt a szolidaritásukat kifejezők közül fájóan hiányoztak addig a munkatársai.

Nem írok alá elolvasás nélkül semmit – és ez most is a javamra vált! Ugyanis 

szó sincs ebben a petícióban szolidaritásról vagy együttérzésről! Sőt! 

Az eltávolított kollégájukkal, valamint a mellé álló diákokkal, szülőkkel és más tanárokkal SZEMBEN kér a petíció elindítója támogató aláírásokat! Íme a felhívás lényegi sorai:

„Ahogy az elmúlt 50 évben, így most is tudatosan hagyják figyelmen kívül annak a 300 diáknak az érdekeit, akik nem az irodalmi-drámai-média tagozaton tanulnak. Ugyanígy sárba tiporják az őket tanító pedagógusok munkáját, megalázó helyzetbe hozva a több évtizede sikeresen érettségire felkészítő tanárokat.”

„El a kezekkel a HMG-től” – írta a petíció szerkesztője. Azoknak címezte, akik a napokban felemelték a szavukat a drámatagozatért. Mert szerinte már fél évszázada tiporják sárba, alázzák meg és hagyják figyelmen kívül a nem drámatagozatos diákokat és az őket tanító pedagógusokat.

A hab a tortán: mindezt olyan módon fogalmazta bele a petícióba, hogy a felületes olvasó könnyen elsiklik a lényeg felett – hisz elsőre ez az akció is belesimulni látszik a mai nagy sajtó- és nyilvánosság visszhangba.

A vádak igazságtalansága 

visszamenőleg (arra a bizonyos 50 évre) is könnyen cáfolható lenne, de a mostani HMG-körüli események kapcsán még inkább: például azzal, hogy a most a szavukat felemelők majd’ mindegyike felhívta a figyelmet arra is, hogy sajnos a gimnázium egészéért aggódni kell a jelenlegi helyzetben.

De ha ezt figyelmen kívül hagyják is a petíciózók, legalább a saját félelmük („sokunk munkája múlik ezen”) és kívánságuk („el a kezekkel…”) közt feszülő ellentmondást vegyék észre! 

Ha nincs drámatagozat, akkor az ott tanító pedagógusokra sincs szükség! És az így feleslegessé váló tanerők közé könnyen bekerülhetnek maguk is!

Aki aláírta a petíciót, az hivatkozhat arra, hogy bedőlt a szándékos megtévesztésnek, de aki megosztja és/vagy lájkolja, az – bármennyire szomorú is: köztük több HMG-s tanár – egyetért.

HA PEDIG (mert sajnos ez is benne van a pakliban) a petíció a vezetés műve és az aláírására a vezetés „kényszerítette” a HMG-s kollégákat, akik ennek engedelmeskedve cselekedtek, az még a fentiekből következő dolgoknál is sokkal-sokkal elkeserítőbb…