Röviden a színjátszásról – laikus szülőknek szeretettel 1.
A képzőművészetben főként a kéz, a zenei tevékenységben
főként a fül és a hangszálak dominálnak, míg a színjátszásban az egész test és
személyiség eszközzé válik. Nemcsak kézügyességre vagy intellektuális tudásra
van szükség, hanem jelenlétre, érzelmi átélésre és kommunikációra is. A
színjátszásban a gyerekek vagy kamaszok „mintha” helyzeteket élnek át: úgy
tesznek, mintha mások lennének, más élethelyzetben. Ez rendkívül erősen hat az
önértékelésre: „Én vagyok a mű.” Nem csak művészi, hanem pedagógiai értéket is
hordoz: az életre nevel.
Összességében a színjátszás nemcsak művészet, hanem életgyakorlat is, ahol a gyerekek a kreativitást, az önkifejezést, a közösségi létet és a problémamegoldást egyaránt megtapasztalják.
Nevelési szempont: a hangsúly a gyerekek személyiségfejlődésén, közösségépítésen, empátián és önismereten van. Biztonságos közeg: a pedagógus jobban figyel a gyermekek életkori sajátosságaira, terhelhetőségére, és arra, hogy a színjátszás élmény legyen, ne teljesítménykényszer.
Röviden a színjátszásról – laikus szülőknek szeretettel 2.
A gyermek- és diákszínjátszásban a „mű” maga a fiatal:
testével, érzelmeivel, képzeletével alkot. Nem magányos munka, hanem közös
játék, ahol figyelni és együttműködni tanulunk. Közben pedig rájövünk: együtt
mindig nagyobbat tudunk létrehozni, mint külön-külön.
A gyermekszínjátszás alatt általában olyan színpadi
tevékenységet értünk, amelyet gyermekek (általában 6–14 éves kor között)
végeznek, pedagógus, drámapedagógus vagy rendező irányításával. Lényege: nem
professzionális, hanem nevelési és közösségépítő céllal létrejövő
előadóművészet.
Célja: a személyiségfejlesztés, önkifejezés, kreativitás,
együttműködési készség fejlesztése, valamint a színházi kifejezésmódokkal való
ismerkedés.
Jellemzője: az alkotás folyamata legalább olyan fontos, mint
a végeredmény (az előadás).
Összefoglalva a gyermekszínjátszás a gyermekek színpadi játéka, amelynek középpontjában nem a színházi produktum tökéletessége, hanem a résztvevők személyiségének, közösségi élményeinek és kreatív önkifejezésének gazdagítása áll.
Röviden a színjátszásról – laikus szülőknek szeretettel 3.
A gyermek- és diákszínjátszásban a „mű” maga a fiatal:
testével, érzelmeivel, képzeletével alkot. Nem magányos munka, hanem közös játék, ahol figyelni és együttműködni tanulunk.
Közben pedig rájövünk: együtt mindig nagyobbat tudunk létrehozni, mint külön-külön.
A diákszínjátszás fogalma a serdülő és fiatal felnőtt
(általában 14–20 éves) korosztály színjátszó tevékenységére vonatkozik.
Jellemzője: a résztvevők már tudatosabban alakítják a
színházi formát, kísérleteznek műfajokkal, szövegekkel, színpadi nyelvvel.
Pedagógiai funkciója: továbbra is fontos, de erősebben jelen
van a művészi ambíció és az önálló alkotás.
Formája: lehet iskolai keretek között (tanórán kívüli
foglalkozás), vagy iskolán kívüli művelődési intézményben, fesztiválokon.
Összefoglalóan a diákszínjátszás a diákok öntevékeny
színházi munkája, amely pedagógiai és művészeti célokat egyaránt szolgál:
egyszerre önkifejezés, közösségi játék és a színházi kultúra elsajátításának
eszköze.
A gyermek-, illetve a diákszínjátszás közös elemei:
Amatőr jelleg: nem hivatásos színészek, hanem tanulók
vesznek részt. Kettős cél: pedagógiai (fejlesztés) + művészeti (produkció). Folyamatközpontúság:
a próba- és alkotómunka önmagában is érték. Közösségépítés: az együttműködés és
társas készségek fejlesztése kulcsfontosságú.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése