Ugrás a fő tartalomra

MENTÁLHIGIÉNÉ - Halottak napja elé

 

Itt van az ősz

Ahogy beköszönt az ősz, sok idős embernél mintha bekapcsolna egy láthatatlan kapcsoló: a gondolataik egyre gyakrabban fordulnak az elmúlás felé. Az esőcseppek kopogása, a rövidülő nappalok, a sárguló levelek mind-mind emlékeztetnek arra, hogy minden életnek van vége. Az egyik rokonom például ilyenkor már szeptember végén elkezdi a „halottak napi készülődést”: mécseseket válogat, koszorúkat rendel, régi fényképeket vesz elő, és hosszasan sorolja, kihez mikor kell majd kimenni a temetőbe.

És bár ez a rítus – a megemlékezés, az emlékek ápolása – mélyen emberi és fontos, néha úgy érzem, hogy az ősz szépségeinek élvezése helyett szinte mániákusan előtérbe kerül a halálra való készülődés. Pedig az emlékezés mellett a jelen életünk megélése is legalább ilyen fontos. A halottak napja eredetileg nemcsak a gyászról, hanem a kapcsolódásról is szól: arról, hogy hálát adjunk azokért, akik hatottak ránk, és ez a hála akár erőt is adhat a mindennapokhoz.

Ha azonban valakinek az év ezen időszaka kizárólag a veszteség, a hiány és a fájdalom körül forog, az könnyen befelé húzó spirállá válhat. A múlt tisztelete akkor épít, ha közben nem feledkezünk meg arról, hogy mi magunk is a folytatás részei vagyunk.

Ilyenkor segíthet egy beszélgetés – akár családon belül, akár szakemberrel. Egy önismereti tanácsadó (self coach) például segíthet abban, hogy az emlékezés ne váljon rágódássá. Megmutathatja, hogyan lehet az elmúlás gondolatát nem elnyomni, hanem elfogadni – és közben mégis a megmaradt élettel foglalkozni.

Sokszor csak egy finom nézőpontváltásra van szükség: hogy a gyertyagyújtás ne csak a halottainknak szóljon, hanem a saját életünk fényének is. Hogy ne csak sírköveket tisztogatssunk, hanem a saját terveinket, vágyainkat is „leporoljuk”.

Mert bár az ősz a búcsú ideje, egyben a beérés, az összegzés és az új felismerések évszaka is. És ha egy jó beszélgetés segítségével képesek vagyunk más szemmel ránézni erre az időszakra, a temetőlátogatásból nemcsak gyász, hanem bölcsesség és megnyugvás is születhet.

Végül is, a halottak napja nem csak róluk szól – hanem rólunk is: hogyan élünk, amíg élünk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...