Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Helyiérték (a pódiumbeszélgetés margójára)

alföldi róbert könyvbemutató
a Szentesi Élet c. hetilap fotója 
 

Én csak azt éreztem 14 évesen, hogy valami mocorog bennem, azt nem sejtettem, mi is ez. Persze korábban kezdődött, kábé amikortól az „eszemet tudtam” – mindig szervezkedtem, nyüzsögtem; „valamit” akartam: ami különleges, „több”; amivel úgy szerezhetek élményt másoknak, hogy megmutatom, hogy én mit tudok, mit érek. Nem volt hozzá támogató közeg sem a családi környezetben, sem az iskolában – ezzel a ficergéssel csak a baj volt: „miért nem tud ez a gyerek nyugton maradni?!” Szerettem volna zenélni, táncolni, „színészkedni” – vagy nem volt rá pénz vagy nem volt rá szülői energia vagy nem volt hozzá megfelelő terep… Kisváros, alacsony társadalmi státuszú család, kádári szemléletű pedagógusok… Ha nem a kisváros híres ügyvédje, valamelyik főorvosa, iskolaigazgatója vagy – és ez azért nagyon-nagyon jellemző volt – ha nem a „kommunális üzemben” dolgozott apád/anyád, aki el tudta intézni a legszebb karácsonyi fenyőt vagy a házad előtti kátyú kijavítását, akkor a tápláléklánc alján lehettél csak. Így aztán engem is mindig elutasítottak vagy rendre utasítottak; ezért lett az egész iskolámban egyedüli lányként „változó” (azaz 3-as) magatartás jegyem… Nem fértem a bőrömbe, bosszantottam a tanáraimat a folytonos prókátorságommal (amikor valakit igazságtalanság ért, mindig szóvá tettem), megbocsáthatatlan volt, hogy „ki akartam törni”.

Aztán jött a csoda. Tényleg! csoda volt, hogy megtalált/megtaláltam azt a közeget, amiben a fentiek nem a bűneimként, hanem az erényeimként számítottak. Csoda, mert ritka volt, sőt, egyedülálló. Négy év egy olyan iskolában, ahol a „renitens” gyereket direkt, csakazértis a keblükre akarták ölelni - ennek a csodálatos iskolának az igazgatója mondta, amikor a felvételi lapomon meglátta az általános iskolai osztályfőnököm „antiszociális viselkedése miatt felvételét nem javaslom” megjegyzését, hogy „ilyen rossz gyerek nincs, ezt megnézzük magunknak!”.

Ebben a fantasztikus iskolában sejtettem meg végül, hogy mi mocorog bennem (nagy szavak jönnek, vigyázz!): embernek lenni - kiteljesíteni azt, ami a legszebb értelemben emberré tesz bennünket; gondolkodni, értéket teremteni, szabadon szárnyalni, közösségben létezni…

És ettől vagyunk mi – mindenki, aki ebben a remek gimnáziumban, a szentesi Horváth Mihályban a drámatagozaton tanultunk - egyforma helyiértéken. Bár jó páran reflektorfényben vannak, és őket egy egész ország ismeri, de ez csupán mennyiségi és nem minőségi különbség: ugyanis az itt kapott emberséget mindannyian vittük magunkkal, ki-ki a saját életpályájára - hogy eszerint éljünk, hogy tovább növesszük azt. Akár ezer fős közönség felé, akár „csak” a saját családunkban tudjuk továbbadni ezt a szellemiséget, akkor is ugyanakkora ezügyben az érdemünk és nem kisebb a felelősségünk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a tehetségről

  Mit lehet/kell tudni a tehetségről? Tehetségről akkor beszélhetünk, ha valaki kivételes képességekkel rendelkezik. A tehetség olyan területeket foglal magában, mint a kreativitásra való képesség, a fejlett intelligencia, az elkötelezettség vagy a motiváció. A tehetség e három összetevő metszetében találkozik, azaz egy tehetséges tanulónak például mind a három tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy tehetségnek lehessen azonosítani. A kivételes képesség lehet általános képesség, mint például a fejlett anyanyelvi képesség, vagy valamilyen speciális képesség (pl. színészi tehetség). A kreativitás magában foglalja az eredetiséget, a problémaérzékenységet, a rugalmasságot és a gyors gondolkodást. Az elkötelezettség olyan személyes tulajdonságokat foglal magában, melyek a tehetség kibontakozásához szükséges energiát biztosítják, mint például az érdeklődés, versenyszellem, kitartás vagy érzelmi stabilitás. A jó hír mindezzel kapcsolatban az, hogy ezeket a képességeket és ...

ÖNISMERET - Az önértékelés jelentősége

  Az önmagát beteljesítő jóslat lényege, hogy egy eredetileg hamis állítást igazként kezelünk, és ezért akarva-akaratlanul ehhez igazítjuk a viselkedésünket – így a jóslat valóra válik. Az az értékelés, amit önmagunkról alkotunk – az önértékelésünk – ugyanígy viselkedik. Ha egy kisgyereknek folyamatosan mondogatják, hogy „rossz”, akkor előbb-utóbb nem törekszik arra, hogy „jól” viselkedjen, hisz már mindenki elkönyvelte rossznak – minek fogja vissza magát, amikor eszébe jut valami tiltott dolgot kipróbálni? És a felnőttek?  Nem lehet, hogy egy ember, akinek alacsony az önértékelése, az nem is vár magától semmi olyat, amit általában elvár a társadalom az emberektől?  És mi van azokkal a társadalmi csoportokkal, amelyeket megbélyegez az általános vélekedés – ez a csoport fog-e erőfeszítéseket tenni, hogy ezt a magát makacsul tartó előítéletet megváltoztassa? Nyilván azt szeretnénk, ha az összes kisgyerek „jól” viselkedne, ha a börtöntöltelékek megjavulnának, ha az elő...

KAMASZ KALAUZ - Mit csináljon nyáron a kamasz?

  ... Lehetőleg ne túl sokat. Amikor véget ér a tanév, sok szülőben felmerül a kérdés: mivel teljen a kamasz nyara? Milyen táborba menjen? Milyen készséget fejlesszen? Mit tanuljon? Milyen hasznos programokon vegyen részt? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk: elsősorban pihenjen. A mai fiatalok többsége tíz hónapon át folyamatos teljesítménykényszerben él. Iskola, dolgozatok, felelések, különórák, sport, nyelvtanulás, versenyek, elvárások. Sok kamasz számára a tanév olyan, mint egy véget nem érő futópad, amelyről nem lehet leszállni. A nyár éppen azért különleges, mert végre meg lehet állni. A nyári szünet nem hibája az iskolarendszernek, nem felesleges időpazarlás, hanem szükséges ellensúly. A szervezetnek és a léleknek is szüksége van arra, hogy ne kelljen állandóan teljesíteni. A kamasz nyár egyik legfontosabb feladata tehát a semmittevés.  I gen, a semmittevés.  Az a tevékenység, amelyet a felnőttek gyakran gyanakodva figyelnek, pedig valójában rendkívül haszno...