Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Helyiérték (a pódiumbeszélgetés margójára)

alföldi róbert könyvbemutató
a Szentesi Élet c. hetilap fotója 
 

Én csak azt éreztem 14 évesen, hogy valami mocorog bennem, azt nem sejtettem, mi is ez. Persze korábban kezdődött, kábé amikortól az „eszemet tudtam” – mindig szervezkedtem, nyüzsögtem; „valamit” akartam: ami különleges, „több”; amivel úgy szerezhetek élményt másoknak, hogy megmutatom, hogy én mit tudok, mit érek. Nem volt hozzá támogató közeg sem a családi környezetben, sem az iskolában – ezzel a ficergéssel csak a baj volt: „miért nem tud ez a gyerek nyugton maradni?!” Szerettem volna zenélni, táncolni, „színészkedni” – vagy nem volt rá pénz vagy nem volt rá szülői energia vagy nem volt hozzá megfelelő terep… Kisváros, alacsony társadalmi státuszú család, kádári szemléletű pedagógusok… Ha nem a kisváros híres ügyvédje, valamelyik főorvosa, iskolaigazgatója vagy – és ez azért nagyon-nagyon jellemző volt – ha nem a „kommunális üzemben” dolgozott apád/anyád, aki el tudta intézni a legszebb karácsonyi fenyőt vagy a házad előtti kátyú kijavítását, akkor a tápláléklánc alján lehettél csak. Így aztán engem is mindig elutasítottak vagy rendre utasítottak; ezért lett az egész iskolámban egyedüli lányként „változó” (azaz 3-as) magatartás jegyem… Nem fértem a bőrömbe, bosszantottam a tanáraimat a folytonos prókátorságommal (amikor valakit igazságtalanság ért, mindig szóvá tettem), megbocsáthatatlan volt, hogy „ki akartam törni”.

Aztán jött a csoda. Tényleg! csoda volt, hogy megtalált/megtaláltam azt a közeget, amiben a fentiek nem a bűneimként, hanem az erényeimként számítottak. Csoda, mert ritka volt, sőt, egyedülálló. Négy év egy olyan iskolában, ahol a „renitens” gyereket direkt, csakazértis a keblükre akarták ölelni - ennek a csodálatos iskolának az igazgatója mondta, amikor a felvételi lapomon meglátta az általános iskolai osztályfőnököm „antiszociális viselkedése miatt felvételét nem javaslom” megjegyzését, hogy „ilyen rossz gyerek nincs, ezt megnézzük magunknak!”.

Ebben a fantasztikus iskolában sejtettem meg végül, hogy mi mocorog bennem (nagy szavak jönnek, vigyázz!): embernek lenni - kiteljesíteni azt, ami a legszebb értelemben emberré tesz bennünket; gondolkodni, értéket teremteni, szabadon szárnyalni, közösségben létezni…

És ettől vagyunk mi – mindenki, aki ebben a remek gimnáziumban, a szentesi Horváth Mihályban a drámatagozaton tanultunk - egyforma helyiértéken. Bár jó páran reflektorfényben vannak, és őket egy egész ország ismeri, de ez csupán mennyiségi és nem minőségi különbség: ugyanis az itt kapott emberséget mindannyian vittük magunkkal, ki-ki a saját életpályájára - hogy eszerint éljünk, hogy tovább növesszük azt. Akár ezer fős közönség felé, akár „csak” a saját családunkban tudjuk továbbadni ezt a szellemiséget, akkor is ugyanakkora ezügyben az érdemünk és nem kisebb a felelősségünk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...