Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 1. rész

 

mesék télre

Nagy pelyhekben esett a hó…

Ja, nem… Hisz a faluban már évek óta egy szem havat sem lehetett látni – ha szitált is valami daraféle, az is rögtön elolvadt a talajon, mintha csak gúnyt akartak volna űzni az itteniekből az égiek.

A jóságos öregapó…

Ja, nem... Egy megkeseredett vénember lakott a falu szélén, akit mindenki kerülgetett, mint a rosszul sikerült forralt boros puncsot. Ugyanis mindig dőlt belőle a panasz - nagyjából úgy állt az élethez, mint akinek már a reggeli kávé előtt is elege van mindenből. De hát ki ne lenne így, akinek a tél csak tüzelőgond meg magány?

A falu apraja-nagyja készült a téli ünnepre…

Ja, nem… Inkább úgy várták, mint az adóbevallást: gyorsan essünk túl rajta, és közben senki ne kérdezzen semmit. A gyerekek tableten nézték a hópelyheket — pixelben, persze —, az idősek meg minden évben ugyanolyan lelkesedéssel mondták: „Bezzeg a mi időnkben!”, mire a fiatalok visszaszóltak: „Ja, régen minden jobb volt, meg minden olcsóbb. Tudjuk.”

Aztán történt valami…

Na jó, ez most kivételesen tényleg megtörtént. Egyik reggel különös fény jelent meg a falu fölött. Ó, nem, nem, nem a karácsonyi csillag, és nem is ezoterikus, kristálykilincses fény, meg nem is a Pista bácsi rosszul beállított mozgásérzékelője, amit megint elfelejtett lekapcsolni! Valami más: meleg fény volt, mégis hidegen csillogott; szelíd volt, mégis szinte beleremegett tőle az ember gyomra, mintha valami nagy dolog készülne. (Ufó, mondta Zolika az apjának, de bár ne tette volna! – megint meghallgathatta Idősb Zoltán akadémiai székfoglalónak beillő csillagászati előadását. Idősb Zoltán – földijeinek büszkesége – foglalkozására nézve akadémikus.)

A falubeliek összegyűltek… 

Na, jó, először persze mindenki a függöny mögül leselkedett, mert ugye ki az, aki egyből kirohan az ismeretlenbe? De amikor látták, hogy a fény lassan araszol a falu főtere felé, mintha keresne valakit — vagy valamit —, akkor azért csak összeverődtek.

És persze a megkeseredett öregember is előkászálódott a házából. Morgott ugyan, mint a bolhás kutya, de jött. Még ő sem tudott ellenállni ennek a furcsa ragyogásnak.

Az addig ide-oda libbenő fény végül megállt őelőtte. Na, ezt aztán senki sem értette. Miért pont előtte? Ő maga pláne hitetlenkedett, és persze egyből hátra is lépett, hogy „na jó, mi a franc ez – Jóska, mit szórakozol velem?! -, én ehhez kevés vagyok, meg különben is fáj a derekam”.

De a fény csak ott maradt rajta. És lassan körbeölelte. Nem úgy, mint a karcos emlékek vagy a régi sértettségek — hanem úgy, ahogy egy meleg sál ölel körbe hideg napokon.

Az emberek pedig — most figyelj — végre csendben maradtak. Mert rájöttek, hogy ez a fény valamit akar jelenteni – itt, ebben a pici faluban, most, karácsony előtt. Nem a havat, ahhoz már tényleg nagy csoda kéne. Valamit… Hogy mit, azt azért egyikük se tudta volna szavakba foglalni – mindenesetre leesett az álluk.

A fény lassan elillant, mint aki elvégezte a dolgát. A megkeseredett öregapó szája szegletében megjelent egy apró mosoly – még az is lehet, hogy egy szép gondolat futott át az agyán…De ez csak egy villanásnyi ideig tartott, épp addig, míg a szeme sarkából meglátta a Jóska koszlott kuvaszát, így inkább visszavicsorgott az állatra, majd hazaballagott.

A falubeliek is elindultak az otthonaik felé…

Ja, nem... Ott maradtak még egy kicsit, beszélgettek, hümmögtek, találgatták a furcsa jelenség okát. A rögtönzött falugyűlésnek az vetett véget, hogy Idősb Zoltán eléjük állt, hogy kvarkokról, fekete lyukakról, vörös óriásokról és a fénysebességről kezdjen magyarázni. De legalább ők is mosolyogtak hazamenetben.

Azon a télen se kellett elővenni a szánkókat; hódara egyszer szitált ugyan, de abból is rögtön latyak lett. Mégis: aznap este valaki kitett egy mécsest az ablakába. Aztán még valaki a sajátjába. Aztán még valaki. És egyszerre fényben úszott a falu. Nem nagy, harsány fényben. Hanem olyanban, amitől kicsit könnyebb levegőt venni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a tehetségről

  Mit lehet/kell tudni a tehetségről? Tehetségről akkor beszélhetünk, ha valaki kivételes képességekkel rendelkezik. A tehetség olyan területeket foglal magában, mint a kreativitásra való képesség, a fejlett intelligencia, az elkötelezettség vagy a motiváció. A tehetség e három összetevő metszetében találkozik, azaz egy tehetséges tanulónak például mind a három tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy tehetségnek lehessen azonosítani. A kivételes képesség lehet általános képesség, mint például a fejlett anyanyelvi képesség, vagy valamilyen speciális képesség (pl. színészi tehetség). A kreativitás magában foglalja az eredetiséget, a problémaérzékenységet, a rugalmasságot és a gyors gondolkodást. Az elkötelezettség olyan személyes tulajdonságokat foglal magában, melyek a tehetség kibontakozásához szükséges energiát biztosítják, mint például az érdeklődés, versenyszellem, kitartás vagy érzelmi stabilitás. A jó hír mindezzel kapcsolatban az, hogy ezeket a képességeket és ...

ÖNISMERET - Az önértékelés jelentősége

  Az önmagát beteljesítő jóslat lényege, hogy egy eredetileg hamis állítást igazként kezelünk, és ezért akarva-akaratlanul ehhez igazítjuk a viselkedésünket – így a jóslat valóra válik. Az az értékelés, amit önmagunkról alkotunk – az önértékelésünk – ugyanígy viselkedik. Ha egy kisgyereknek folyamatosan mondogatják, hogy „rossz”, akkor előbb-utóbb nem törekszik arra, hogy „jól” viselkedjen, hisz már mindenki elkönyvelte rossznak – minek fogja vissza magát, amikor eszébe jut valami tiltott dolgot kipróbálni? És a felnőttek?  Nem lehet, hogy egy ember, akinek alacsony az önértékelése, az nem is vár magától semmi olyat, amit általában elvár a társadalom az emberektől?  És mi van azokkal a társadalmi csoportokkal, amelyeket megbélyegez az általános vélekedés – ez a csoport fog-e erőfeszítéseket tenni, hogy ezt a magát makacsul tartó előítéletet megváltoztassa? Nyilván azt szeretnénk, ha az összes kisgyerek „jól” viselkedne, ha a börtöntöltelékek megjavulnának, ha az elő...

KAMASZ KALAUZ - Mit csináljon nyáron a kamasz?

  ... Lehetőleg ne túl sokat. Amikor véget ér a tanév, sok szülőben felmerül a kérdés: mivel teljen a kamasz nyara? Milyen táborba menjen? Milyen készséget fejlesszen? Mit tanuljon? Milyen hasznos programokon vegyen részt? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk: elsősorban pihenjen. A mai fiatalok többsége tíz hónapon át folyamatos teljesítménykényszerben él. Iskola, dolgozatok, felelések, különórák, sport, nyelvtanulás, versenyek, elvárások. Sok kamasz számára a tanév olyan, mint egy véget nem érő futópad, amelyről nem lehet leszállni. A nyár éppen azért különleges, mert végre meg lehet állni. A nyári szünet nem hibája az iskolarendszernek, nem felesleges időpazarlás, hanem szükséges ellensúly. A szervezetnek és a léleknek is szüksége van arra, hogy ne kelljen állandóan teljesíteni. A kamasz nyár egyik legfontosabb feladata tehát a semmittevés.  I gen, a semmittevés.  Az a tevékenység, amelyet a felnőttek gyakran gyanakodva figyelnek, pedig valójában rendkívül haszno...