Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 1. rész

 

mesék télre

Nagy pelyhekben esett a hó…

Ja, nem… Hisz a faluban már évek óta egy szem havat sem lehetett látni – ha szitált is valami daraféle, az is rögtön elolvadt a talajon, mintha csak gúnyt akartak volna űzni az itteniekből az égiek.

A jóságos öregapó…

Ja, nem... Egy megkeseredett vénember lakott a falu szélén, akit mindenki kerülgetett, mint a rosszul sikerült forralt boros puncsot. Ugyanis mindig dőlt belőle a panasz - nagyjából úgy állt az élethez, mint akinek már a reggeli kávé előtt is elege van mindenből. De hát ki ne lenne így, akinek a tél csak tüzelőgond meg magány?

A falu apraja-nagyja készült a téli ünnepre…

Ja, nem… Inkább úgy várták, mint az adóbevallást: gyorsan essünk túl rajta, és közben senki ne kérdezzen semmit. A gyerekek tableten nézték a hópelyheket — pixelben, persze —, az idősek meg minden évben ugyanolyan lelkesedéssel mondták: „Bezzeg a mi időnkben!”, mire a fiatalok visszaszóltak: „Ja, régen minden jobb volt, meg minden olcsóbb. Tudjuk.”

Aztán történt valami…

Na jó, ez most kivételesen tényleg megtörtént. Egyik reggel különös fény jelent meg a falu fölött. Ó, nem, nem, nem a karácsonyi csillag, és nem is ezoterikus, kristálykilincses fény, meg nem is a Pista bácsi rosszul beállított mozgásérzékelője, amit megint elfelejtett lekapcsolni! Valami más: meleg fény volt, mégis hidegen csillogott; szelíd volt, mégis szinte beleremegett tőle az ember gyomra, mintha valami nagy dolog készülne. (Ufó, mondta Zolika az apjának, de bár ne tette volna! – megint meghallgathatta Idősb Zoltán akadémiai székfoglalónak beillő csillagászati előadását. Idősb Zoltán – földijeinek büszkesége – foglalkozására nézve akadémikus.)

A falubeliek összegyűltek… 

Na, jó, először persze mindenki a függöny mögül leselkedett, mert ugye ki az, aki egyből kirohan az ismeretlenbe? De amikor látták, hogy a fény lassan araszol a falu főtere felé, mintha keresne valakit — vagy valamit —, akkor azért csak összeverődtek.

És persze a megkeseredett öregember is előkászálódott a házából. Morgott ugyan, mint a bolhás kutya, de jött. Még ő sem tudott ellenállni ennek a furcsa ragyogásnak.

Az addig ide-oda libbenő fény végül megállt őelőtte. Na, ezt aztán senki sem értette. Miért pont előtte? Ő maga pláne hitetlenkedett, és persze egyből hátra is lépett, hogy „na jó, mi a franc ez – Jóska, mit szórakozol velem?! -, én ehhez kevés vagyok, meg különben is fáj a derekam”.

De a fény csak ott maradt rajta. És lassan körbeölelte. Nem úgy, mint a karcos emlékek vagy a régi sértettségek — hanem úgy, ahogy egy meleg sál ölel körbe hideg napokon.

Az emberek pedig — most figyelj — végre csendben maradtak. Mert rájöttek, hogy ez a fény valamit akar jelenteni – itt, ebben a pici faluban, most, karácsony előtt. Nem a havat, ahhoz már tényleg nagy csoda kéne. Valamit… Hogy mit, azt azért egyikük se tudta volna szavakba foglalni – mindenesetre leesett az álluk.

A fény lassan elillant, mint aki elvégezte a dolgát. A megkeseredett öregapó szája szegletében megjelent egy apró mosoly – még az is lehet, hogy egy szép gondolat futott át az agyán…De ez csak egy villanásnyi ideig tartott, épp addig, míg a szeme sarkából meglátta a Jóska koszlott kuvaszát, így inkább visszavicsorgott az állatra, majd hazaballagott.

A falubeliek is elindultak az otthonaik felé…

Ja, nem... Ott maradtak még egy kicsit, beszélgettek, hümmögtek, találgatták a furcsa jelenség okát. A rögtönzött falugyűlésnek az vetett véget, hogy Idősb Zoltán eléjük állt, hogy kvarkokról, fekete lyukakról, vörös óriásokról és a fénysebességről kezdjen magyarázni. De legalább ők is mosolyogtak hazamenetben.

Azon a télen se kellett elővenni a szánkókat; hódara egyszer szitált ugyan, de abból is rögtön latyak lett. Mégis: aznap este valaki kitett egy mécsest az ablakába. Aztán még valaki a sajátjába. Aztán még valaki. És egyszerre fényben úszott a falu. Nem nagy, harsány fényben. Hanem olyanban, amitől kicsit könnyebb levegőt venni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a kommunikáció fejlesztéséről

  Mit lehet/kell tudni a kommunikációról? "Jól szólni dísz, derék dolog, de a dísztelen csak dadog. Ámbár dadogni dísztelen, olykor dicsőbb, mint díszesen." (Weöres Sándor) A kommunikáció minden emberi megnyilvánulás alapja. Az emberek közötti megértés és kapcsolatok elengedhetetlen eszköze. Információ-csere, amelyben az információ bármi lehet: adatok, értékek, ötletek, érzelmek, stb. Az ember mindig és mindennel kommunikál. Szavakkal és csenddel, a testével és az arcával; írásban vagy szóban, elektronikusan vagy jelenléttel, a megjelenésével, a hangjával vagy épp a némaságával. Jól kommunikálni annyit tesz, mint emberként jól működni: magunkat megértetni, kifejezni, elhelyezni a világban; és legalább ennyire fontos mások megnyilvánulásait jól tudni olvasni. Vagyis aki fejlett kommunikációval vértezi fel magát, az előnyt szerez az élete minden területén, legyen az tanulás, munka, barátság, párkapcsolat, művészeti tevékenység, bármi. Milyen területei vannak a kommu...