Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Pillangó-hatás

 


Az ember a világegyetem mércéjével mérve valóban csak egy parányi pont. Egyetlen élet szinte észrevétlennek tűnik a történelem és a kozmosz végtelenségében. Mégis,

 minden tettünk hullámokat vet maga körül, akár egy kavics a víz felszínén. 

A pillangó-hatás gondolata pontosan erre emlékeztet bennünket. Arra, hogy a legapróbb mozdulat, döntés vagy szó is beláthatatlan következményekkel járhat. Nem mindig tudjuk, hová futnak ki ezek a hatások, de attól még léteznek.

Sokszor hajlamosak vagyunk lebecsülni saját jelentőségünket. 

Azt gondoljuk, hogy úgysem számít, mit teszünk egy ilyen hatalmas világban. Ez a gondolat azonban könnyen passzivitáshoz vezet. Pedig a változás soha nem egyszerre, hanem kis lépések sorozatán keresztül történik. Egy kedves gesztus erőt adhat valakinek egy nehéz napon. Egy őszinte figyelem megváltoztathat egy ember önmagáról alkotott képét. Egy jó példa pedig további jó cselekedeteket indíthat el.

A pillangó-hatás nemcsak a természettudományokban értelmezhető, hanem az emberi kapcsolatok szintjén is. Egyetlen döntés befolyásolhat sorsokat, irányokat és életutakat. 

Gyakran nem is tudjuk, hogy egy mondatunk vagy tettünk kiben milyen folyamatokat indít el. 

Lehet, hogy valaki évek múlva is emlékezni fog arra a bátorításra, amit tőlünk kapott. Lehet, hogy egy segítségnyújtás láncreakciót indít el egy egész közösségben.

Ezért különösen fontos a felelősség, amely minden ember vállát nyomja. Nem azért, mert tökéletesnek kell lennünk, hanem mert hatással vagyunk másokra. A hasznosság nem feltétlenül nagy tettekben mérhető. Sokkal inkább a mindennapok apró döntéseiben jelenik meg. Abban, hogy meghallgatunk-e valakit. Abban, hogy tisztességesen bánunk-e másokkal. Abban, hogy hajlandóak vagyunk-e segíteni, amikor lehetőségünk van rá.

Ha elfogadjuk, hogy minden tett számít, akkor megváltozik a szemléletünk. 

Nem a világ megváltása lesz a cél, hanem a saját környezetünk jobbá tétele. Ez pedig reális és elérhető feladat mindenki számára. Amikor a saját lehetőségeinkhez mérten cselekszünk, máris részesei leszünk a változásnak. Nem tudhatjuk, milyen messzire jut el az a hatás, amit elindítunk. De éppen ez ad értelmet az erőfeszítéseinknek.

Végső soron az ember apró pont, de nem jelentéktelen. A jelentőség nem a méretből, hanem a hatásból fakad. Ha ezt felismerjük, akkor felelősséggel és együttérzéssel fordulunk mások felé. És ha mindannyian megteszünk annyit, amennyi tőlünk telik, a sok apró pont együtt képes lehet hatalmas változásokat létrehozni.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

  Első: lelkiismeret Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta. Szóval mit gondolhat, mit érezhet? Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete? Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét. Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába? Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érd...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...