MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi agresszió (1)

 

Nagy szívfájdalmam, hogy a közoktatás tananyagában nem szerepelnek az alapvető pszichológiai ismeretek, pedig az emberi viselkedés mozgatórugóinak megismerése nagyon hasznos lenne a diákoknak. A magam lehetőségeit kihasználva mindig is igyekeztem némileg pótolni ezt a hiányt – ennek jegyében fogant ez a bejegyzésem is.

1. rész: Mit csinálnak a bonobók csatározás helyett?

Az agresszió olyan szándékos cselekvés, amely másoknak kárt vagy fájdalmat okoz; lehet fizikai és lehet verbális. Akkor is agresszió, ha szándékolt célját nem éri el.

Kétféle agresszióról beszélhetünk: az ellenséges agresszió dühös indulatból származik, és az a célja, hogy fájdalmat vagy sérülést okozzon. Az eszközértékű agressziónak a másik ember bántalmazása ugyancsak célja, de ez a bántalmazás csupán eszköze olyan célnak, amely nem azonos a fájdalom okozásával. Pl. azért agresszív a focista a társával, hogy megszerezze a labdát; a cél tehát nem a bántalmazás, csak azon keresztül vezet az út a célhoz.

Az agresszió evolúciós termék, és túlélési értéke miatt maradt fenn. Ugyanakkor szinte valamennyi organizmus erős gátló mechanizmusokat is kifejlesztett annak érdekében, hogy elnyomja az agressziót, amikor ezt legjobb érdeke megkívánja. Az agresszió tehát opcionális stratégia. A bonobó mamok viselkedése például azt bizonyítja, hogy az állatok közötti erőszak távolról sem elkerülhetetlen, egy kultúrán belül tehát gyakorlatilag ki lehet küszöbölni 

(e majmok, amikor kitörni készül egy csatározás közöttük, inkább szexelnek).

Az embernél minden valószínűség szerint van egy veleszü­letett hajlam arra, hogy bizonyos provokatív ingerekre úgy válaszol, hogy tá­madója ellen fordul. Ám az em­ber veleszületett viselkedésmintái végtelenül rugalmasak és módosíthatók, ráadásul az agresszió oka nem csupán az ösztönben rejlik. Másképpen fogalmazva, az agresszív viselkedést vissza lehet szorítani.

A nyugati gondolkodásba belesulykolták, hogy a siker egyenlő a győzelemmel, hogy valaminek az elérése egyenlő valakinek a kiütésével. Néhány kivételtől eltekintve gyerekeinket nem arra tanítjuk, hogy szeressék a tanulást, hanem arra, hogy jó osztályzatokat hajszoljanak, és magas pontszámot érjenek el az egyetemi felvételi vizsgán. Ennek a gondolkodásmódnak az elfogadása azért olyan megdöbbentő, mert az következik belőle, hogy a győzelem mint cél mindenféle eszközt szentesít, amely e célhoz vezet.

Pedig egy probléma uralható vagy egy készség elsajátítható anélkül is, hogy bárkiben kárt okoznánk, akár megkísérelnénk őt leigázni. Az erőszak értékelhető anélkül is, hogy vissza kelljen szorítani az emberi kíváncsiságot, a problémamegoldás szeretetét. (Elliot Aronson után szabadon)