ÖNISMERET - A művészet gyógyít

 

A művészet az emberi létezés elválaszthatatlan része, az ember általa élheti meg legintenzívebben az érzéseit.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2019-es jelentésében megállapította, hogy a kulturális és kreatív tevékenységek jótékony hatást gyakorolhatnak a testi, lelki egészségre.

"A műélvezet vagy a művészi alkotó tevékenység olyan ádáz betegségekre adhat választ, mint a cukorbetegség, az elhízás vagy az elmeállapot rendellenességei."
„A csoportosan gyakorolt művészi tevékenységnek is jótékony hatása lehet, az iskolai színjátszócsoportok léte például csökkentheti az iskolán belüli egészségtelen versengést és a megfélemlítést (bullying).”
„Nagy-Britanniában az orvosok egy ideje már ajánlhatnak terápiaként kulturális tevékenységet, és a brit példát követte Svédország és Dánia is.” (idézetek: Népszava cikk, 2019. nov.)

A magyar iskolarendszernek nagyon régi adóssága az egymás után felnövő nemzedékek felé, hogy mostohán bánik a művészetekkel. Rendszerek, politikai kurzusok jöttek és mentek, de egyik sem különbözött a másiktól abban, hogy a kultúrát valamiféle habnak tekintették a torta tetején: ha jut hab, kicsivel finomabb lesz a torta, de hab nélkül is meg lehet enni.

Mára annyit sikerült a művészeti nevelés híveinek elérnie, hogy kialakult a művészeti iskolák hálózata, de számos hiányosság jellemzi, legelsősorban az alulfinanszírozottság, de szorosan a második helyen áll az autonómia-hiány: szigorú központi szabályozás övezi, a tanári kreativitásnak alig jut szerep. Ráadásul ezek fizetős iskolák, pedagógusaik ugyanannyira alulfizetettek, mint a közoktatásban (így nincs elegendő magasan kvalifikált tanár), stb. – végeredményképpen csak egy vékony réteg számára elérhető a minőségi művészeti nevelés. (De persze respekt azoknak a „megszállott” pedagógusoknak, segítő szakmák szakembereinek, civil szervezeteknek, akik erejüket megfeszítve, saját anyagi lehetőségeiket is bevetve, pályázatokkal küzdve azon igyekeznek, hogy csökkentsék ezeket a hátrányokat!)

Az iskolai mindennapokból azonban fájóan hiányzik ez a terület.

Szerencsésebb iskolarendszerek már a WHO jelentés előtt jóval felismerték, hogy milyen fontos része az emberi mivoltunknak a kultúra, a művészet területe, így kicsi kortól kezdve mindenki számára elérhető módon beépítik oktatásukba az újabb és újabb módszereket.

A műélvezet és a kreatív művészeti tevékenységek nemcsak pozitívan hatnak a személyiségfejlődésre, hanem olyan készségekkel vértezik fel az embert, amelyek nélkül a 21. században lehetetlen boldogulni. És ezek a készségek mind az egyén, mind a társadalom számára igen hasznosak.

A WHO jelentés rávilágít arra, hogy még az eddig kizárólagosan szigorú tudományos meghatározottságúnak tekintett területeken is, mint az orvostudomány, van létjogosultsága a kreativitásnak, a kulturális tevékenységeknek.

Az egyén számára ez elsősorban a személyiség-fejlődés terén nélkülözhetetlen - a szociális kompetenciák, az érzelmi intelligencia, az önértékelés, a hatékony kommunikáció, a kritikus gondolkodás, stb. fejlesztésének a kulcsa.

A művészeti nevelésnek mindezeken túl társadalmi küldetése, hogy a jelenkor problémáira reflektál; cselekvésre és saját élményeken keresztül kooperációra, folyamatos reflexióra és önreflexióra sarkall. Kortárs problémákra reagál, a folytonosan változó világban felvértez az alkalmazkodás és a problémamegoldás kompetenciáival – az előre nehezen belátható jövőre készít fel.

Az eddig felsorakoztatott érvek és tények ismeretében nagyon nehéz elfogadni, hogy oktatási rendszerünkben nem alapszolgáltatás a művészeti nevelés; és hogy a kultúra - amely minden korosztály számára a mentális egészség egyik kulcsa – mostohagyermekként kezelt terület.

Addig, amíg e téren jobb világ nem köszönt ránk, marad az egyéni út, a kereslet-kínálat modell:

A kereslet oldalán azok, akik saját meggyőződésükké tették a fenti lehetőségeket, és meg akarják azokat szerezni maguk és/vagy gyermekük számára.

A kínálat oldalán pedig azok a képzett szakemberek, akik – mivel őket az intézményes korlátok nem kötik gúzsba, és így hivatásukat autonóm módon, szakmai meggyőződésüknek megfelelően gyakorolják - megteremtik a fenti lehetőségeket.