Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Múlt, jelen, jövő

 

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz című verse lehetne akár egy coach fontos életvezetési tanácsa is. Arról szól a költemény „lefordítva” és röviden, hogy az életet a jelenben kell élni, sem a múltba fordulás, sem a jövő kémlelése nem segít élni a mában:

„Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?...”

Kétes vagyis kétséges a múltba révedni, mert a sötét csalódások felidézése fájdalmas, ráadásul a régi rossz tapasztalatok meg is akadályozhatják az embert abban, hogy hasonló helyzetekbe kerülve bízni tudjon a sikeres megoldásban. A jövő kutatása szintén gátló tényező lehet a céljainkban, hisz ismeretlen; az ismeretlen dolgok pedig szorongással töltenek el bennünket, evolúciós szinten is elutasítjuk az idegen dolgokat.

Életvezetési tanácsok


Az egyik fontos mondat, ami a self coach képzésem során nagyon megragadta a figyelmemet, hogy a tervek már készen állnak a jövőben. Ezt bárki leellenőrizheti egy egyszerű gondolatkísérlettel: Visszatekintve az életünk egy jelentős eseményére, emlékszünk arra, amikor legelőször felmerült a lehetősége, és persze arra is, amikor lezajlott. Gondoljunk az első pillanat kétségeire, netán félelmeire, majd arra, hogy ezek ellenére az esemény megtörtént. Ha ugyanígy gondolunk azokra a dolgokra, amiknek most vagyunk a kezdő lépéseinél, rá fogunk jönni, hogy ezekkel kapcsolatban is elhozza majd az idő a visszaemlékezés pillanatát.

A népi bölcsesség ezt így foglalja össze: valahogy lesz, mert úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna. (Bár beszélik, hogy egyszer, valamikor a múlt század hetvenes éveinek elején pár óráig volt úgy, hogy sehogyse volt. :D)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...