Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Ünnep

 

Az ünnep szóról általában – az egyházi, állami, hivatalos rendezvények mellett - kivételes, ritka, nagyszabású dolgok jutnak eszünkbe. De mi lenne, ha bevezetnénk a „hétköznapi ünnep” fogalmát?

életvezetési tanácsok - ünnep


A hétköznapi ünnep azt jelentené, hogy az ember megünnepli az összes sikerét – bármiben is érte el azokat. Persze szoktunk örülni annak, ha jól teljesítünk valamiben, de én most inkább a jutalmazásról beszélek. Valami szertartásról, ami jelentőssé tudja tenni az eredményeinket.

A szertartásokban nem magukban szoktak részt venni az emberek – így a hétköznapi ünnep egyik fontos alapvetése az lenne, hogy bevonunk valakit vagy akár több embert is.

Része az ünneplésnek, hogy a szavainkkal is megemeljük az apropót: válogatott kifejezésekkel felidézzük, kiemeljük a fontosságát. Az ünnephez ünnepi díszbe öltözünk, felvesszük az „ünneplőt”, kifényesítjük a cipőnket, feltesszük a legszebb ékszereinket. Az ünnepet előkészítjük, vigyázunk arra, hogy legyen kerete, forgatókönyve - hogy lehetőleg hibátlanul lezajlódjon.

Talán a legfontosabb az ünnepben, hogy lélekben is felkészülünk rá; ha tetszik, ünnepi díszbe öltöztetjük a szívünket is.

Miért ne lehetnének részei a „hétköznapi ünnepeinknek” is ugyanezek?

Csak elgondolkodtatni szeretnék, nem konkrét példát vagy tanácsot adni; mindenkihez és minden helyzethez más dolgok illenek. De ha valaki legyint erre, mert túlzásnak tartja, az legalább ennyit mindenképpen fogadjon meg: néha meg kell engedjük magunknak a saját tetteink feletti pátoszt és elérzékenyülést; néha minden bűntudat nélkül vállon kell veregetni magunkat, legalább saját magunkban eldicsekedni azzal, hogy „igen, ezt én értem el, mert én egy értékes ember vagyok!”.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Ennek a két osztá
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Ezért hagytam el a pedagógus pályát 3/3: Végtelenül szomorú

  Amikor ezt írom, nincs még 24 órája, hogy benyújtottam a státuszváltást elutasító nyilatkozatomat a munkáltatómnak. Elvileg a kollégáim nem is értesülhettek erről, mégis alig telt el pár óra, máris jelentkeztek az osztályfőnökségemre. Először megrökönyödtem ezen, sőt, kicsit fájt is, hogy „máris keselyűk köröznek a tetemem felett” – de belegondoltam a lehetséges motivációkba, és most inkább „szánom, siratom, sajnálom” szegény szakmámat.  (E szavakat Lázár Ervintől kölcsönöztem, aki a Négyszögletű Kerek Erdő mesefiguráit mély megértéssel alkotta meg tökéletlenségükben is szerethetőnek; e szavakat én sem elítélően használom!) Az osztályfőnöki pótlék kb. nettó harmincezer forintja szabad préda lesz a távozásommal. Akinek a múlt tanévben volt osztálya, de idén nem jutott neki, annak ennyivel kevesebb a havi jövedelme – a pedagógusbérek átlagos mértékéhez viszonyítva ez egy jelentős összeg! Ezért muszáj versenyezni érte – a megélhetés függhet ettől. Ahogy a muszáj vezérelhette jó néhá
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Szó, szó, szó...

  Az alábbi sok-sok szó a tanítványaimtól származik.  Azóta, hogy nem vállaltam a státusztörvényt, és így el kellett hagynom az iskolámat, rengeteg volt tanítványom küldött bíztató szavakat. Ezek mellé érkeztek az utóbbi pár napban még továbbiak – a ballagási mizéria miatt sokan ragadtak tollat, hogy biztosítsanak az együttérzésükről. Hatalmas energiát ad ez nekem! Ezért úgy gondoltam, megörökítem mindegyiket… jó lesz elővenni, amikor majd kicsit nehezebb lesz a boldogulás (vagy a szívem), meg csak úgy, nosztalgiából is. Tetszik tudni hogy nem vagyok a szavak embere, de azért annyit elmondhatok, hogy a legértékesebb embert veszti el az iskola!! Nagyon sajnálom és nagyon-nagyon sok szerencsét es szeretetet kivánok Tanárnőnek a továbbiakban! Emlékszem, mikor maga mondta nekem, hogy fel a fejjel …, nem lesz baj , mindent megoldunk! Ezt kívánom most én is Tanárnőnek, hogy minden oldódjon meg, és hogy a legjobb úton haladjon tovább az élete! ... Tudom, Tanárnő sokszor említette, hogy a szen
Megjegyzés küldése
Mutass többet »