Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Ünnep

 

Az ünnep szóról általában – az egyházi, állami, hivatalos rendezvények mellett - kivételes, ritka, nagyszabású dolgok jutnak eszünkbe. De mi lenne, ha bevezetnénk a „hétköznapi ünnep” fogalmát?

életvezetési tanácsok - ünnep


A hétköznapi ünnep azt jelentené, hogy az ember megünnepli az összes sikerét – bármiben is érte el azokat. Persze szoktunk örülni annak, ha jól teljesítünk valamiben, de én most inkább a jutalmazásról beszélek. Valami szertartásról, ami jelentőssé tudja tenni az eredményeinket.

A szertartásokban nem magukban szoktak részt venni az emberek – így a hétköznapi ünnep egyik fontos alapvetése az lenne, hogy bevonunk valakit vagy akár több embert is.

Része az ünneplésnek, hogy a szavainkkal is megemeljük az apropót: válogatott kifejezésekkel felidézzük, kiemeljük a fontosságát. Az ünnephez ünnepi díszbe öltözünk, felvesszük az „ünneplőt”, kifényesítjük a cipőnket, feltesszük a legszebb ékszereinket. Az ünnepet előkészítjük, vigyázunk arra, hogy legyen kerete, forgatókönyve - hogy lehetőleg hibátlanul lezajlódjon.

Talán a legfontosabb az ünnepben, hogy lélekben is felkészülünk rá; ha tetszik, ünnepi díszbe öltöztetjük a szívünket is.

Miért ne lehetnének részei a „hétköznapi ünnepeinknek” is ugyanezek?

Csak elgondolkodtatni szeretnék, nem konkrét példát vagy tanácsot adni; mindenkihez és minden helyzethez más dolgok illenek. De ha valaki legyint erre, mert túlzásnak tartja, az legalább ennyit mindenképpen fogadjon meg: néha meg kell engedjük magunknak a saját tetteink feletti pátoszt és elérzékenyülést; néha minden bűntudat nélkül vállon kell veregetni magunkat, legalább saját magunkban eldicsekedni azzal, hogy „igen, ezt én értem el, mert én egy értékes ember vagyok!”.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Enn...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

  Első: lelkiismeret Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta. Szóval mit gondolhat, mit érezhet? Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete? Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét. Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába? Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érd...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »