ÉLETVEZETÉS - Ünnep

 

Az ünnep szóról általában – az egyházi, állami, hivatalos rendezvények mellett - kivételes, ritka, nagyszabású dolgok jutnak eszünkbe. De mi lenne, ha bevezetnénk a „hétköznapi ünnep” fogalmát?

A hétköznapi ünnep azt jelentené, hogy az ember megünnepli az összes sikerét – bármiben is érte el azokat. Persze szoktunk örülni annak, ha jól teljesítünk valamiben, de én most inkább a jutalmazásról beszélek. Valami szertartásról, ami jelentőssé tudja tenni az eredményeinket.

A szertartásokban nem magukban szoktak részt venni az emberek – így a hétköznapi ünnep egyik fontos alapvetése az lenne, hogy bevonunk valakit vagy akár több embert is.

Része az ünneplésnek, hogy a szavainkkal is megemeljük az apropót: válogatott kifejezésekkel felidézzük, kiemeljük a fontosságát. Az ünnephez ünnepi díszbe öltözünk, felvesszük az „ünneplőt”, kifényesítjük a cipőnket, feltesszük a legszebb ékszereinket. Az ünnepet előkészítjük, vigyázunk arra, hogy legyen kerete, forgatókönyve - hogy lehetőleg hibátlanul lezajlódjon.

Talán a legfontosabb az ünnepben, hogy lélekben is felkészülünk rá; ha tetszik, ünnepi díszbe öltöztetjük a szívünket is.

Miért ne lehetnének részei a „hétköznapi ünnepeinknek” is ugyanezek?

Csak elgondolkodtatni szeretnék, nem konkrét példát vagy tanácsot adni; mindenkihez és minden helyzethez más dolgok illenek. De ha valaki legyint erre, mert túlzásnak tartja, az legalább ennyit mindenképpen fogadjon meg: néha meg kell engedjük magunknak a saját tetteink feletti pátoszt és elérzékenyülést; néha minden bűntudat nélkül vállon kell veregetni magunkat, legalább saját magunkban eldicsekedni azzal, hogy „igen, ezt én értem el, mert én egy értékes ember vagyok!”.