KAMASZ KALAUZ - Szerelem tantárgy?

 

Középiskolás koromban a filozófia tanárom ismertetett meg egy elmélettel, a „partikuláris és individuális szerelem” teóriájával. Évtizedek teltek el azóta, így arra nem emlékeztem, kitől származott a gondolatmenet – nemrég rákerestem. Nehéz volt megtalálni; feledésbe merült, vagy talán nem is jutott el sokakhoz a keletkezése idején sem, pedig megvilágosodás-szerűen fontos fejtegetés. Álljon itt a szerző, Heller Ágnes szavaival:

„Aki csak az önmagához való viszonyban (partikulárisan) szeret, az csak addig szeret, amíg a másik az övé, amíg az őt szereti a legjobban. A szeretett lény fő értéke a hozzá való tartozás. Ha ez megszűnik, a szeretet (szerelem) is megszűnik, és gyűlöletbe, megvetésbe csap át. Addig, amíg a másik hozzá tartozik, az azonosulás a másikkal feltétlen. A másik tökéletes, hibátlan, addig tökéletes és hibátlan, amíg az övé. Abban a pillanatban, amint nem saját énjének kibővítése többé, minden tökéletességéből tökéletlenség lesz. Soha nincsen distancia (különbségtétel), csak teljes elfogadás vagy teljes elutasítás létezik. Az individuális szeretet (szerelem) érzése egészen más. Aki individuum módjára szeret, az a másikat saját magáért (valóban a létéért) szereti. Persze ez a szeretet (szerelem) is igényt tart a viszonzásra (…) De a szeretetet (szerelmet) nem az motiválja, hogy a másik a „miénk” vagy a „miénk lesz”, hanem az, hogy a másik – értékei alapján – szeretetre és szerelemre méltó. Az individuális szeretet (szerelem) ismeri a distanciát. Bármilyen erős a szerelme, ettől a másikat még megítélheti, ironizálhatja, igaz: ez egyszersmind feltételezi a másik személyisége egészének egyértelmű igenlését. S ha a másik nem az „övé”, akkor sem növekszik ez a distancia; a személyiség egészének igenlése ismét: értékei alapján – megmarad.”

Az elmélet azért került a gondolataim előterébe, mert nemrég egy régi egyetemi tankönyvben Makarenko-ról, a híres orosz pedagógusról olvastam egy érdekességet. Azt vallotta, hogy a szerelmet tanítani kell az iskolában. Mert ha az iskola az életre akar nevelni, a szerelemre is nevelnie kell a fiatalokat; a tananyag pedig a mély, intim emberi kapcsolatok teremtésének képessége lenne. A szerelem ugyanis az ember életének egyik fontos tartalmi összetevője, amelyben legtöbbet árul el saját személyiségéről, s amelyben nagyon élesen kijelölődik, hogy milyen irányba fog fejlődni.

Valószínűleg Makarenko sem konkrétan egy iskolai „szerelem-tantárgy” bevezetéséről beszélt, inkább arról az általános feladatáról a nevelésnek, ami - az önismeret és a társismeret révén - a személyiségfejlesztés. Sajnos a ma iskolájában a rengeteg tárgyi ismeret mellett épp ez a fontos funkció marad el! Ezért lenne nagyon fontos, hogy valaki fogja a kamaszok kezét személyiségfejlődésük útján, hogy lehetőségük legyen önmaguk megismerésére.

Heller Ágnes filozófus is azt mondja, hogy az elérendő felelős kapcsolati „magatartás vezetője az ’ismerd meg önmagadat’…”

Az tud méltón, igazul és a szeretett személy számára hasznosan szeretni (a szerelemben is), aki a másikat értékelve, megtisztelve szereti. Ám ezt is meg kell tanulni, ugyanis gyermekkorban nem ez a fajta szeretet a természetes, hanem épp a „birtokló” típusú, önző érzelem. Viszont az érett személyiséget épp az jellemzi, hogy ezt a mintát tudatosan felül akarja írni - mert ismeri önmagát, és saját értékválasztása alapján újra akar tanulni szeretni.