Ugrás a fő tartalomra

KAMASZ KALAUZ - Szerelem tantárgy?

 

kamasz kalauz - szerelem tantárgy

Középiskolás koromban a filozófia tanárom ismertetett meg egy elmélettel, a „partikuláris és individuális szerelem” teóriájával. Évtizedek teltek el azóta, így arra nem emlékeztem, kitől származott a gondolatmenet – nemrég rákerestem. Nehéz volt megtalálni; feledésbe merült, vagy talán nem is jutott el sokakhoz a keletkezése idején sem, pedig megvilágosodás-szerűen fontos fejtegetés. Álljon itt a szerző, Heller Ágnes szavaival:

„Aki csak az önmagához való viszonyban (partikulárisan) szeret, az csak addig szeret, amíg a másik az övé, amíg az őt szereti a legjobban. A szeretett lény fő értéke a hozzá való tartozás. Ha ez megszűnik, a szeretet (szerelem) is megszűnik, és gyűlöletbe, megvetésbe csap át. Addig, amíg a másik hozzá tartozik, az azonosulás a másikkal feltétlen. A másik tökéletes, hibátlan, addig tökéletes és hibátlan, amíg az övé. Abban a pillanatban, amint nem saját énjének kibővítése többé, minden tökéletességéből tökéletlenség lesz. Soha nincsen distancia (különbségtétel), csak teljes elfogadás vagy teljes elutasítás létezik. Az individuális szeretet (szerelem) érzése egészen más. Aki individuum módjára szeret, az a másikat saját magáért (valóban a létéért) szereti. Persze ez a szeretet (szerelem) is igényt tart a viszonzásra (…) De a szeretetet (szerelmet) nem az motiválja, hogy a másik a „miénk” vagy a „miénk lesz”, hanem az, hogy a másik – értékei alapján – szeretetre és szerelemre méltó. Az individuális szeretet (szerelem) ismeri a distanciát. Bármilyen erős a szerelme, ettől a másikat még megítélheti, ironizálhatja, igaz: ez egyszersmind feltételezi a másik személyisége egészének egyértelmű igenlését. S ha a másik nem az „övé”, akkor sem növekszik ez a distancia; a személyiség egészének igenlése ismét: értékei alapján – megmarad.”

Az elmélet azért került a gondolataim előterébe, mert nemrég egy régi egyetemi tankönyvben Makarenko-ról, a híres orosz pedagógusról olvastam egy érdekességet. Azt vallotta, hogy a szerelmet tanítani kell az iskolában. Mert ha az iskola az életre akar nevelni, a szerelemre is nevelnie kell a fiatalokat; a tananyag pedig a mély, intim emberi kapcsolatok teremtésének képessége lenne. A szerelem ugyanis az ember életének egyik fontos tartalmi összetevője, amelyben legtöbbet árul el saját személyiségéről, s amelyben nagyon élesen kijelölődik, hogy milyen irányba fog fejlődni.

Valószínűleg Makarenko sem konkrétan egy iskolai „szerelem-tantárgy” bevezetéséről beszélt, inkább arról az általános feladatáról a nevelésnek, ami - az önismeret és a társismeret révén - a személyiségfejlesztés. Sajnos a ma iskolájában a rengeteg tárgyi ismeret mellett épp ez a fontos funkció marad el! Ezért lenne nagyon fontos, hogy valaki fogja a kamaszok kezét személyiségfejlődésük útján, hogy lehetőségük legyen önmaguk megismerésére.

Heller Ágnes filozófus is azt mondja, hogy az elérendő felelős kapcsolati „magatartás vezetője az ’ismerd meg önmagadat’…”

Az tud méltón, igazul és a szeretett személy számára hasznosan szeretni (a szerelemben is), aki a másikat értékelve, megtisztelve szereti. Ám ezt is meg kell tanulni, ugyanis gyermekkorban nem ez a fajta szeretet a természetes, hanem épp a „birtokló” típusú, önző érzelem. Viszont az érett személyiséget épp az jellemzi, hogy ezt a mintát tudatosan felül akarja írni - mert ismeri önmagát, és saját értékválasztása alapján újra akar tanulni szeretni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...