KAMASZ KALAUZ - Tanulás

 

Középiskolás koromban sokat hallottam azt, hogy „neked nincs más dolgod, csak tanulni!”. Már akkor is visszásan hangzott számomra ez a mondat, hisz a „csak” nagyon igazságtalannak tűnt annak fényében, hogy a tanulás mennyi erőfeszítést igényelt tőlem.

A mai iskolás korosztálynak, de talán fokozottabban a középiskolásoknak a „csak” még sokkal inkább alulbecsülése annak, amit elvárunk tőlük a formális oktatásban. Mennyiségben is – például vegyük a történelem tantárgyat: nekem még az 1950-es évek végéig tartó időszakig kellett az eseményeket ismernem, a mai tantervek 2022-ig írják elő a követelményeket -, de minőségben főképp. Ha csak a legegyszerűbb példát vesszük: már nem csupán kézírással, hanem digitális felületeken készülő feladatokat is meg kell tudni csinálniuk.

Lehetne még sorolni, mennyivel bővebb vagy mennyivel másabb a mai közoktatásban előírt taranyag, de inkább nézzük a legszembetűnőbb jellemzőt: 

mennyi időt kell (intézményes) tanulással eltöltenie egy mai tinédzsernek? 

Egy középiskolás nagyjából 6,5-7 órát az iskolában tölt; ehhez jön, hogy minden napjára készülnie kell, ami még nagyjából napi 2,5-3 órahossza. De persze ez nem minden. A témazáró dolgozatokra nem elég annyi készülés, mint egy átlagos tanórára, és tekintve, hogy a rengeteg tantárgy miatt heti egy témazáróval nyugodtan lehet számolni, ez még kb. 3 plusz óra. Még csak ezek után következnek a különórák és vagy a korrepetálások és az azokra való készülés.

Tehát már maga a tanulással töltött idő is jóval több, mint napi 8 óra – márpedig egy felnőtt munkavállalónak törvény szerint ennyi lehet a napi munkaideje.

Ez a mennyiségi terhelés önmagában is sok, de még lényegesebbek azok az elvárások, amik a tanuláshoz kapcsolódnak. Nem elég tanulni, jól kell tanulni; nem elég elsajátítani a tananyagot, azt vissza is kell tudni adni szóban és írásban. Gazdálkodni kell az idővel; tudni kell súlyozni a feladatok között, stb. Mindez olyan életkorban, amikor az ezekhez szükségek készségek még nem alakultak ki teljesen (mert még ezeket is tanulják!), és az egyéb életfeladatok is a legsűrűbbek (például megvívni a „hormonháborút”).

Sajnos az is fokozza a fentieket, hogy mára elég gyakori jelenség az iskolákban a tanárok kicserélődése vagy ideiglenes, netán tartós helyettesítése, a szaktanárok hiánya, a követelmények változása – ezekhez mind igazodnia kell a diákoknak.

Mindezzel csak annyit szeretnék figyelembe ajánlani, hogy megértéssel kell fordulnunk ennek a korosztálynak a feladatai felé. 

Lekicsinyelni, bagatellizálni igazságtalan; csakis a támogató magatartás elfogadható!

Sokféleképpen támogathatja őket a szülő, a tanár, a felnőtt környezet. Empátia, odafigyelés, beszélgetés – a legfontosabbak. Akár külső segítség igénybevételét is meg lehet fontolni - vannak jól felkészült szakemberek, akik segítséget nyújthatnak abban, hogyan lehet a tanulási teljesítményt fokozni (a tanulás tanítása), illetve tanácsokat tudnak adni a járulékos problémák (időmenedzselés, stressz-oldás, eredményes kommunikáció elérése, stb.) kapcsán is.