Ugrás a fő tartalomra

ÖNISMERET - Elég! Avagy nemet kell mondani

 

Van az úgy, hogy az ember azt mondja: Elég! Valamire nemet mond. Nem akar valamit tovább csinálni, nem akar benne maradni egy helyzetben, nem akarja, hogy az történjen vele, ami addig. Ám ettől 

az „Elég!”-től nem mindig jut el az ember addig, hogy tegyen is a helyzete megváltozásáért. 

Belül ugyan „kiabál”, de végül meghunyászkodik és tűr tovább.

Önismeret - nemet kell mondani


Amikor eljutunk arra a pontra, hogy tényleg elegünk van, az általában egy krízis tetőpontja. Ez a csúcs viszonylag rövid ideig tart csupán, és bár a magunkról lerázni kívánt helyzet továbbra is fennáll, később valamivel enyhébben hat ránk, így hajlamosak vagyunk visszavonulót fújni. És mentegetni a helyzetet. „Nem is annyira, nem is úgy, nem is addig”, stb. Mert változtatni nehéz, rálépni egy ismeretlen útra félelmetes, kipróbálni magunkat új helyzetekben nem komfortos.

Mégis fel kell tennünk magunknak ezeket a kérdéseket:

Minek vesztegetnénk az időnket és az energiáinkat olyan dolgokra, amelyek felemésztenek bennünket? Ha benne maradunk egy számunkra már csak kellemetlenségeket jelentő helyzetben, az vajon később megtérül majd?

Ha kitartunk a bántalmazó párkapcsolatunkban, akkor jutalmul egyszercsak mégis szeretetet kapunk majd ugyanattól az embertől? Ha benne maradunk a „barátságban” a bennünket kihasználó partnerrel, akkor jutalmul egyszercsak mégis ő lesz önzetlen velünk? Ha a munkánk kiégéshez vezet, maradunk mellette mégis, mert egyszercsak mégis örömet fog okozni nekünk ugyanaz a meló? Nyilvánvalóan mindegyik kérdésre nemmel tudunk csak felelni – vagyis nincs megtérülés, csak további mérgeződés.

Csak az az ember képes a szorongását legyőzve kilépni számára vállalhatatlanná váló szituációkból, aki tudja magáról, hogy meg fog birkózni vele. Ismeri magát, van önbizalma – és nem csak abban bízik, hogy sikeresen véghezviszi a célját, hanem abban is, hogy ha valamiért ez mégsem sikerül, akkor is talpra fog tudni állni.

A tét nem kicsi: nemcsak a lelki, de a testi egészségünk is múlhat azon, hogy tudunk-e nemet mondani a bennünket betegítő dolgokra! 

És bár nemet mondani nem mindig könnyű, meg lehet tanulni! A szervezetünk ugyanis akár tüneteket, betegségeket is kifejleszthet, ha hosszasan szembemegyünk azzal, ami igazából jó lenne nekünk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Enn...

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

  Első: lelkiismeret Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta. Szóval mit gondolhat, mit érezhet? Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete? Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét. Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába? Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érd...

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...