Megesett már veled ez? Szócsatába bonyolódtál valakivel, és alulmaradtál,
mert nem jutott eszedbe semmi frappáns, amivel visszavághattál volna. Ám alig
hagytad el a terepet, rögtön milliónyi válaszlehetőség ötlött az eszedbe,
jobbnál-jobb érvek és szófordulatok.
Mi lehet ilyenkor a baj?
Miért nem akkor tudtál jól szerepelni, amikor szükséged lett volna rá?
Két dolog valószínű. Az egyik, hogy nem vagy hozzászokva
hasonló szituációkhoz, vagyis ez egy olyan helyzet volt, ami valamilyen szempontból
szokatlan vagy váratlan volt számodra. A másik, hogy a kommunikációd hagyott
cserben.
Jó hírem van: mindkettőn lehet segíteni!
Sztanyiszlavszkij, a híres orosz rendező és színidirektor
tankönyveket is írt színészek számára, ezeket ma is használják. Ő írja egyik
tankönyvében, hogy a színésznek minden olyan szituációban, aminek
magánemberként részese, a mesterségéhez szükséges alapanyagot kell látnia.
Mindig önmagát kicsit kívülről is figyelve kell részt vennie a leghétköznapibb
helyzetekben is, ugyanis színészi repertoárját gyarapíthatja azzal, ha
tudatosítja a helyzetben tanúsított érzelmeit, testi reakcióit, szóbeli
reagálását – a színpadi szerepeiben majd ezeket felidézése fogja segíteni.
A színinövendékek tanulóéveik alatt rengeteg szituációs
gyakorlatot végeznek – hasonló célból. Ezekben az improvizációkban mesterségesen
állítanak elő olyan helyzeteket, amelyek a való életben is megtörténhetnének.
De nem csak színészek „kiváltsága” lehet ilyesmikkel
felvértezni magukat! Bárkinek hasznára válhat, ha a fentiekhez hasonló
technikákat, gyakorlatokat ismer és alkalmaz.
Játékosan, szórakoztató formában gyakorolhatjuk a legkülönfélébb kommunikációs helyzeteket; szinte észrevétlenül felvértezve magunkat egy majdani valós szituáció „megnyerésére”. És ami a legfontosabb: mindezt tét nélkül – vagyis
egy ilyen szimulációban nincs lebőgés, kínos végkimenetel, senki nem sérül, hisz csak „játék” az egész.
Így egy egész gyűjteményünk lehet abból, hogy milyen
helyzetben milyen érzelmi reakció a legkifizetődőbb, és hogy keletkező indulatainkat
hogyan érdemes kézben tartanunk. Meg tudjuk választani, mi a célravezető módszer
mások „kezelésére”. Megtanulhatjuk tudatosan használni mimikánkat,
testbeszédünket, és azt is, hogy ne hagyjanak bennünket cserben a szavak.
És mi a legfőbb nyereség? Az önbizalmunk, ami mintegy
„mellékesen” megerősödik; mert a fenti eszközökkel elérhető, hogy váratlan és
vagy szokatlan szituációban se fújjunk visszavonulót, és higgyünk abban, hogy
bármilyen helyzetet meg tudunk oldani, mégpedig a lehető legjobb kimenetellel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése