Ugrás a fő tartalomra

ÖNISMERET - Kötelesség magunkkal szemben

 

A norvég író, Ibsen Nóra című drámájának címszereplője elhagyni készül a gyermekeit és a férjét. A férj – hogy visszatartsa – azzal érvel, hogy Nórának szent kötelességei vannak feleségként és anyaként. Erre Nóra így felel:

„Nem tudok azzal a feladattal megbirkózni. Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom. Magamat kell megnevelnem… más szent kötelességeim is vannak… A kötelességeim magammal szemben… legelsősorban ember vagyok, éppen úgy, mint te – vagy mindenesetre meg kell kísérelnem, hogy az legyek.”

Önismeret - kötelesség magunkkal szemben


Jelen írásban nem vállalkozom műelemzésre, csak Ibsen sorainak egy nagyon fontos hétköznapi tanulságára szeretném felhívni a figyelmet. Ez pedig az, hogy még a legegyszerűbb emberi feladatainkhoz is csak akkor tudunk felnőni, ha ismerjük önmagunkat. Bármit akarunk megoldani, bármit szeretnénk elérni, ahhoz csakis a saját képességeink, erősségeink és gyengeségeink feltérképezése és vezethet el.

Erre persze lehet azt mondani, hogy magától értetődő, hogy az ember ismeri önmagát. De ha így van, ha ez annyira egyszerű, hogy nem is kell vele foglalkozni, akkor miért fordulnak velünk elő kudarcos helyzetek? 

Nóra boldogult valahogyan a házasságában, önmagát megfelelő feleségnek és anyának gondolta – egészen addig, míg váratlanul szembesülnie kellett egy régi tettének mai következményeivel. Ezek a következmények olyan súlyosak voltak, hogy minden önmagáról való addigi tudását megkérdőjelezték. Kiderült, hogy annyira nem ismerte vagy rosszul ismerte önmagát, hogy emiatt mindent és mindenkit is hamisan látott. Hazugságban élt – és ez a hazug világ összeomlott körülötte.

Arról már nem szól a dráma, hogy mi lett Nórával, miután elment, de azt tudhatjuk, hogy megtette az első lépést: elindult választ keresni arra, milyen ember ő, hogy azután „megnevelje magát”. 

Vagyis önismeretét önbecsüléssé formálja, önbizalmat szerezzen az élete új alapokra helyezéséhez.

Az embernek ennyit meg kell tennie önmagáért – e tanulság tette Ibsen drámáját remekművé, és ennek a tanulságnak a fontossága tartja színpadon világszerte több mint egy évszázada.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...