Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Magabiztosság

 ... avagy mit szólnak a szomszédok?

Életvezetés - magabiztosság


Amikor 17 éves koromban közös nyaralást terveztünk a szerelmemmel, a szüleim nem akartak elengedni. Megkérdeztem, miért, és ez volt a válasz: „…mert mit szólnának a szomszédok?!”

Számomra elég egyszerű volt a válasz: nem kell nekik elmondani, semmi közük hozzá. A szüleim azonban attól tartottak, hogy a dolog a szomszédok elől nem marad rejtve, és, hogy elítélő véleményük lesz.

Miért van az, hogy olyan döntési helyzetekben, amikben egyedül a saját véleményünknek kellene számítania, mások befolyásolni tudnak? Egyáltalán miért avatunk be olyanokat egy-egy dologba, akik számára az teljességgel érdektelen? 

Miért tesszük ki magunkat annak, hogy ítélkezhessenek felettünk, ha amúgy a döntésünk nem rájuk vonatkozik?

Talán egészen egyszerű: nem vagyunk elég magabiztosak. Félünk attól, hogy az, amilyenek vagyunk, amit teszünk, másoknak nem tetszhet. Tartunk attól, hogy a nemtetszésüknek következményei lesznek ránk nézve. Ezért inkább kipuhatoljuk, nekik mi imponálna, és ahelyett, hogy a saját érdekeink szerint cselekednénk, hozzájuk igazítjuk a tetteinket. Ez egyféle hamis magabiztossághoz vezet: helyesen döntöttem, mert mindenki más ezt gondolja.

Ám olyan helyzetek is adódnak az életben, amikben létkérdés, hogy tudjunk magunkért kiállni.

Ha a szüleim végül nem engedtek volna el a nyaralásra, akkor a saját gyereküket fosztották volna meg egy fontos élménytől, magukat pedig attól, hogy örömet szereznek a lányuknak. Holott pár egyszerű döntést kellett csak meghozniuk. Egyrészt arról, hogy a szomszédság tolakodó kérdezősködését elhárítják (tudnak „nemet mondani”), másrészt arról, hogy megbíznak a saját gyerekükben (hallgatnak saját tapasztalataikra), harmadrészt arról, hogy vállalják a szülői felelősséget (megbíznak saját magukban). A szüleim meghozták ezeket az egyszerű döntéseket, magabiztosak voltak.

Nagyon fontos mindenki számára a magabiztosság, hisz a fenti példánál sokkal nehezebb helyzetek is adódnak az életben; olyan szituációk, amikben létkérdés, hogy tudjunk magunkért kiállni.

De hogyan tegyen szert magabiztosságra valaki, ha épp ebben a tulajdonságában érzi bizonytalannak magát?

A jó hír az, hogy a magabiztossághoz az önismereten keresztül vezet az út – az önismeret pedig fejleszthető: az érzelmi intelligencia része; és mint ilyen, játékos gyakorlatokon keresztül, könnyed, mégis élménydús folyamat során gyarapítható, tanulható.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Ennek a két osztá

SZUBJEKTÍV - Ezért hagytam el a pedagógus pályát 3/3: Végtelenül szomorú

  Amikor ezt írom, nincs még 24 órája, hogy benyújtottam a státuszváltást elutasító nyilatkozatomat a munkáltatómnak. Elvileg a kollégáim nem is értesülhettek erről, mégis alig telt el pár óra, máris jelentkeztek az osztályfőnökségemre. Először megrökönyödtem ezen, sőt, kicsit fájt is, hogy „máris keselyűk köröznek a tetemem felett” – de belegondoltam a lehetséges motivációkba, és most inkább „szánom, siratom, sajnálom” szegény szakmámat.  (E szavakat Lázár Ervintől kölcsönöztem, aki a Négyszögletű Kerek Erdő mesefiguráit mély megértéssel alkotta meg tökéletlenségükben is szerethetőnek; e szavakat én sem elítélően használom!) Az osztályfőnöki pótlék kb. nettó harmincezer forintja szabad préda lesz a távozásommal. Akinek a múlt tanévben volt osztálya, de idén nem jutott neki, annak ennyivel kevesebb a havi jövedelme – a pedagógusbérek átlagos mértékéhez viszonyítva ez egy jelentős összeg! Ezért muszáj versenyezni érte – a megélhetés függhet ettől. Ahogy a muszáj vezérelhette jó néhá

SZUBJEKTÍV - Szó, szó, szó...

  Az alábbi sok-sok szó a tanítványaimtól származik.  Azóta, hogy nem vállaltam a státusztörvényt, és így el kellett hagynom az iskolámat, rengeteg volt tanítványom küldött bíztató szavakat. Ezek mellé érkeztek az utóbbi pár napban még továbbiak – a ballagási mizéria miatt sokan ragadtak tollat, hogy biztosítsanak az együttérzésükről. Hatalmas energiát ad ez nekem! Ezért úgy gondoltam, megörökítem mindegyiket… jó lesz elővenni, amikor majd kicsit nehezebb lesz a boldogulás (vagy a szívem), meg csak úgy, nosztalgiából is. Tetszik tudni hogy nem vagyok a szavak embere, de azért annyit elmondhatok, hogy a legértékesebb embert veszti el az iskola!! Nagyon sajnálom és nagyon-nagyon sok szerencsét es szeretetet kivánok Tanárnőnek a továbbiakban! Emlékszem, mikor maga mondta nekem, hogy fel a fejjel …, nem lesz baj , mindent megoldunk! Ezt kívánom most én is Tanárnőnek, hogy minden oldódjon meg, és hogy a legjobb úton haladjon tovább az élete! ... Tudom, Tanárnő sokszor említette, hogy a szen