Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Magabiztosság

 ... avagy mit szólnak a szomszédok?

Életvezetés - magabiztosság


Amikor 17 éves koromban közös nyaralást terveztünk a szerelmemmel, a szüleim nem akartak elengedni. Megkérdeztem, miért, és ez volt a válasz: „…mert mit szólnának a szomszédok?!”

Számomra elég egyszerű volt a válasz: nem kell nekik elmondani, semmi közük hozzá. A szüleim azonban attól tartottak, hogy a dolog a szomszédok elől nem marad rejtve, és, hogy elítélő véleményük lesz.

Miért van az, hogy olyan döntési helyzetekben, amikben egyedül a saját véleményünknek kellene számítania, mások befolyásolni tudnak? Egyáltalán miért avatunk be olyanokat egy-egy dologba, akik számára az teljességgel érdektelen? 

Miért tesszük ki magunkat annak, hogy ítélkezhessenek felettünk, ha amúgy a döntésünk nem rájuk vonatkozik?

Talán egészen egyszerű: nem vagyunk elég magabiztosak. Félünk attól, hogy az, amilyenek vagyunk, amit teszünk, másoknak nem tetszhet. Tartunk attól, hogy a nemtetszésüknek következményei lesznek ránk nézve. Ezért inkább kipuhatoljuk, nekik mi imponálna, és ahelyett, hogy a saját érdekeink szerint cselekednénk, hozzájuk igazítjuk a tetteinket. Ez egyféle hamis magabiztossághoz vezet: helyesen döntöttem, mert mindenki más ezt gondolja.

Ám olyan helyzetek is adódnak az életben, amikben létkérdés, hogy tudjunk magunkért kiállni.

Ha a szüleim végül nem engedtek volna el a nyaralásra, akkor a saját gyereküket fosztották volna meg egy fontos élménytől, magukat pedig attól, hogy örömet szereznek a lányuknak. Holott pár egyszerű döntést kellett csak meghozniuk. Egyrészt arról, hogy a szomszédság tolakodó kérdezősködését elhárítják (tudnak „nemet mondani”), másrészt arról, hogy megbíznak a saját gyerekükben (hallgatnak saját tapasztalataikra), harmadrészt arról, hogy vállalják a szülői felelősséget (megbíznak saját magukban). A szüleim meghozták ezeket az egyszerű döntéseket, magabiztosak voltak.

Nagyon fontos mindenki számára a magabiztosság, hisz a fenti példánál sokkal nehezebb helyzetek is adódnak az életben; olyan szituációk, amikben létkérdés, hogy tudjunk magunkért kiállni.

De hogyan tegyen szert magabiztosságra valaki, ha épp ebben a tulajdonságában érzi bizonytalannak magát?

A jó hír az, hogy a magabiztossághoz az önismereten keresztül vezet az út – az önismeret pedig fejleszthető: az érzelmi intelligencia része; és mint ilyen, játékos gyakorlatokon keresztül, könnyed, mégis élménydús folyamat során gyarapítható, tanulható.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Enn...

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

  Első: lelkiismeret Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta. Szóval mit gondolhat, mit érezhet? Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete? Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét. Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába? Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érd...

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...