INNOVÁCIÓ - Harmonity mini

 „Mi a fontosabb, (...) az út vagy a cél?

- A társ az úton.” (James Norbury)

Ott volt az orrom előtt, de nem láttam – ezt hívják a színházi szaknyelvben „belevakulásnak” vagy a népi bölcsességben a „nem látja a fától az erdőt” jelenségnek. Egy ügyfelem levele kellett hozzá, hogy eszembe jusson a megoldás.

Elölről kezdve… de előbb egy kérdés: 

Mit tennél, ha olyan dologban szeretnéd mások véleményét kérni, ami nem tartozik a teljes baráti körödre, de ha csak a legjobb barátoddal vitatnád meg, akkor a tőle kapott egyetlen válasz nem lenne elegendő?

Szóval… sok éves szakmai gyakorlatom során egy dolgot bizonyosan tudtam, egyet sejtettem, egy dolog viszont csak az agyam hátsó felében motoszkált. Azt a tapasztalataim alapján tudtam, hogy a csoportos dráma hatalmas energiákat tud felszabadítani, és ezáltal nagyon hatékony fejlesztő a résztvevők számára. Azt sejtettem viszont, hogy nem való mindenkinek – azoknak semmiképpen, akik mások előtt nem szívesen nyilvánulnak meg alkati adottságaik miatt; ezért matos-dráma-mentorként kidolgoztam egy egyéni drámaterápiás módszert. Mindkettő – a csoportos dráma és az egyéni is – működik a praxisomban.

Az agyam hátsó felében az motoszkált, hogy van itt még valami fontos; egy olyan ügyfél-igény, amire nem tudtam még a kínálatomba illeszteni a megoldást. És ekkor talált meg az a bizonyos levél.

Ahogy elolvastam, rájöttem, mi az, amivel eddig nem foglalkoztam. Ezt egy rövid kis történettel illusztrálom. Amikor először megszületett a gondolat, hogy a vállalkozói létet választom a közalkalmazotti helyett, akkor a végleges döntésem előtt kikértem a családtagjaim, a barátaim és az ismerőseim véleményét. A párom – mai napig ebben is a legnagyobb támaszom – a kezdetektől bíztatott; ezerszer átbeszéltük vele a dolgot. Ő azonban (szerencsémre) elfogult velem, így elkezdtem sokakkal megvitatni a helyzetemet. Rengeteg embert beavattam, de ez sem volt az igazi, mert a rengeteg ember rengeteg - gyakran széttartó - véleményt formált meg. Az áttörést az hozta meg, hogy találkozót beszéltünk meg három volt osztálytársammal – a közöttünk lévő kapcsolat egyrészt laza, tekintve, hogy 4-5 évente tudunk összejönni, másrészt azonban a gyerekkori kötelékek miatt fontos. A pályamódosítással kapcsolatos döntésemben ez a beszélgetés segített leginkább.

A sztorimból és az emlegetett levélből kiindulva tehát rátaláltam arra az ügyfél-igényre, ami az orrom előtt volt: 

néhányunknak szüksége van arra a biztonságra, amit egy kicsi létszámú, ugyanakkor az egyéninél több impulzust jelentő „minicsoport” jelent – amikor önbizalmunkat, önismeretünket, énhatékonyságunkat szeretnénk növelni vagy a problémáinkhoz segítséget kapni.

Én mindenesetre felkínálom matos-dráma-mentorként ezt a lehetőséget is, ami a „Harmonity mini” elnevezést kapta. Keressen bátran, aki saját személyisége fejlesztésének ezt az útját választaná!