Ugrás a fő tartalomra

INNOVÁCIÓ - Harmonity

Harmonity - közösségi játék


Harmonity

közösségi program az összhang jegyében

A Harmonity sztori:

Pszichológus lányomtól remek tanácsot kaptam a matos-dráma-mentor vállalkozás indításakor; felhívta a figyelmemet a saját tapasztalatára: az embereknek óriási szükségük van közösségi élményekre – különösen mai valóságunkban. Egyre többen érzik úgy, hogy jó lenne valamiféle kapaszkodó a körülöttünk felgyorsulva pörgő, máskor atomjaira hullani látszó világban; valami hagyományosra vágynak, személyes kapcsolatokra, élő szóra, a csoporttöbbletből fakadó csodára. Valójában egyszerű igazság ez: a túlpörgésnek a lelassítás, a szétszakítottságnak az összefogás az ellenszere.

Egészségpszichológusként arra is rámutatott, hogy az egymás erejébe kapaszkodás egy mélyen gyökerező kollektív védekezés: 

az emberek krízisek idején ösztönösen fordulnak a testüket-lelküket megbetegítő jelenségektől a gyógyító közösségek felé.

Pedagógusként szerzett ismereteim összecsengenek a pszichológus meglátásaival; különösen színház-és drámapedagógusként tapasztaltam meg, mennyi mindennel gyarapíthatja az egyént a csoport, és azt is, hogy az egymásra találó egyének milyen nagyszerű közösségeket tudnak működtetni.

Ezekből a gondolatokból született meg a szentesi városi könyvtárban a matos-dráma-mentor Önismereti klub. Már az első alkalom is alátámasztotta a fentiek igazságát: annak ellenére, hogy független szakemberként ez volt az első bemutatkozásom, nagyszámú érdeklődőt vonzott az előadásom. Az újabb találkozók után kijelenthető, hogy a klub életképes, és valós igényt elégít ki.

Ugyanakkor a klub sikere rávilágít egy másik igényre is: az oda járók között 

vannak jó néhányan, akik intenzívebben is foglalkoznának önismerettel, szívesen tanulnának önmagukról mélyebb szinten, akik a klub kereteit meghaladóan is vágynak közösségi élményekre. 

A matos-dráma-mentor tevékenységemmel több internetes platformon is jelen vagyok; ha jól érzékelem, az online közönségem egy része szintén fogékony hasonlókra. Ez valójában ismerős terep a számomra, hiszen szakmai múltamban ehhez fűződően van a legtöbb referenciám.

A klub népszerűsége és a platformok aktivitása azt mutatja tehát, hogy sokaknak van kedve közösséghez csatlakozni; de arra még nem volt válaszom, hogy mi az, ami összeköti ezeket a különböző életkorú, más-más helyzetű, egymástól eltérő személyiségű embereket. Mi az a többlet, amit mindannyian szeretnének hozzáadni a jóllétükhöz.

Arra jutottam, hogy egy dologgal biztosan közös nevezőre lehet hozni őket, az pedig a harmónia.

Harmonity - közösségi program az összhang jegyében:

A harmónia szó jelentése is egyféle közös nevező – a világon minden rendszer összhangra törekszik.

Olyan állapotra, ahol különböző dolgok együttműködnek anélkül, hogy ellentétbe kerülnének egymással. Ahogy az élőlények és az ökológiai rendszerek közötti egyensúly fontos ahhoz, hogy a környezet egészséges és fenntartható legyen, úgy a társadalomban az emberek közötti megfelelő kommunikáción, egymás megértésén és elfogadásán múlik a béke és a stabilitás.

Harmónia nélkül nincs egyéni boldogság sem. Ha mindazt ismerjük, elfogadjuk és szeretjük, ami a személyiségünk része - érzéseinket, gondolatainkat, saját testünket –, és ezek egymással összhangban vannak, egyensúlyba kerülünk önmagunkkal, értékesnek érezzük magunkat.

Az ember társas lény, így pozitív önértékeléséhez a többiektől nyert elismerés, hála, nagyrabecsülés, törődés, öröm vagy gondoskodó szeretet vezeti el – vagyis mindaz, amit az egyénnek a közösséghez tartozás nyújthat.

Valahová tartozni azt jelenti, hogy másokkal kiegészítjük, erősítjük, segítjük egymást; kölcsönösen pozitív hatással vagyunk a másikra. Ha megtanulunk odafigyelni a társainkra, megérteni és értékelni őket, képesek leszünk velük saját és közös célokért is együttműködni, és mindannyiunkat gyarapítani fog az a többlet, amit a közösség adhat.

A Harmonity program ezekre a felismerésekre épül.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...