Ugrás a fő tartalomra

INNOVÁCIÓ - Harmonity

Harmonity - közösségi játék


Harmonity

közösségi program az összhang jegyében

A Harmonity sztori:

Pszichológus lányomtól remek tanácsot kaptam a matos-dráma-mentor vállalkozás indításakor; felhívta a figyelmemet a saját tapasztalatára: az embereknek óriási szükségük van közösségi élményekre – különösen mai valóságunkban. Egyre többen érzik úgy, hogy jó lenne valamiféle kapaszkodó a körülöttünk felgyorsulva pörgő, máskor atomjaira hullani látszó világban; valami hagyományosra vágynak, személyes kapcsolatokra, élő szóra, a csoporttöbbletből fakadó csodára. Valójában egyszerű igazság ez: a túlpörgésnek a lelassítás, a szétszakítottságnak az összefogás az ellenszere.

Egészségpszichológusként arra is rámutatott, hogy az egymás erejébe kapaszkodás egy mélyen gyökerező kollektív védekezés: 

az emberek krízisek idején ösztönösen fordulnak a testüket-lelküket megbetegítő jelenségektől a gyógyító közösségek felé.

Pedagógusként szerzett ismereteim összecsengenek a pszichológus meglátásaival; különösen színház-és drámapedagógusként tapasztaltam meg, mennyi mindennel gyarapíthatja az egyént a csoport, és azt is, hogy az egymásra találó egyének milyen nagyszerű közösségeket tudnak működtetni.

Ezekből a gondolatokból született meg a szentesi városi könyvtárban a matos-dráma-mentor Önismereti klub. Már az első alkalom is alátámasztotta a fentiek igazságát: annak ellenére, hogy független szakemberként ez volt az első bemutatkozásom, nagyszámú érdeklődőt vonzott az előadásom. Az újabb találkozók után kijelenthető, hogy a klub életképes, és valós igényt elégít ki.

Ugyanakkor a klub sikere rávilágít egy másik igényre is: az oda járók között 

vannak jó néhányan, akik intenzívebben is foglalkoznának önismerettel, szívesen tanulnának önmagukról mélyebb szinten, akik a klub kereteit meghaladóan is vágynak közösségi élményekre. 

A matos-dráma-mentor tevékenységemmel több internetes platformon is jelen vagyok; ha jól érzékelem, az online közönségem egy része szintén fogékony hasonlókra. Ez valójában ismerős terep a számomra, hiszen szakmai múltamban ehhez fűződően van a legtöbb referenciám.

A klub népszerűsége és a platformok aktivitása azt mutatja tehát, hogy sokaknak van kedve közösséghez csatlakozni; de arra még nem volt válaszom, hogy mi az, ami összeköti ezeket a különböző életkorú, más-más helyzetű, egymástól eltérő személyiségű embereket. Mi az a többlet, amit mindannyian szeretnének hozzáadni a jóllétükhöz.

Arra jutottam, hogy egy dologgal biztosan közös nevezőre lehet hozni őket, az pedig a harmónia.

Harmonity - közösségi program az összhang jegyében:

A harmónia szó jelentése is egyféle közös nevező – a világon minden rendszer összhangra törekszik.

Olyan állapotra, ahol különböző dolgok együttműködnek anélkül, hogy ellentétbe kerülnének egymással. Ahogy az élőlények és az ökológiai rendszerek közötti egyensúly fontos ahhoz, hogy a környezet egészséges és fenntartható legyen, úgy a társadalomban az emberek közötti megfelelő kommunikáción, egymás megértésén és elfogadásán múlik a béke és a stabilitás.

Harmónia nélkül nincs egyéni boldogság sem. Ha mindazt ismerjük, elfogadjuk és szeretjük, ami a személyiségünk része - érzéseinket, gondolatainkat, saját testünket –, és ezek egymással összhangban vannak, egyensúlyba kerülünk önmagunkkal, értékesnek érezzük magunkat.

Az ember társas lény, így pozitív önértékeléséhez a többiektől nyert elismerés, hála, nagyrabecsülés, törődés, öröm vagy gondoskodó szeretet vezeti el – vagyis mindaz, amit az egyénnek a közösséghez tartozás nyújthat.

Valahová tartozni azt jelenti, hogy másokkal kiegészítjük, erősítjük, segítjük egymást; kölcsönösen pozitív hatással vagyunk a másikra. Ha megtanulunk odafigyelni a társainkra, megérteni és értékelni őket, képesek leszünk velük saját és közös célokért is együttműködni, és mindannyiunkat gyarapítani fog az a többlet, amit a közösség adhat.

A Harmonity program ezekre a felismerésekre épül.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...