Kamasz panasz 17.
Amikor a saját kamaszkori emlékeimben keresgélek, két
dologra döbbenek rá. Egyrészt, hogy a legtöbb dolog, amivel küszködtem, a saját
helykeresésemmel függött össze; a másik, hogy amikor a körülöttem lévő
felnőttek a „hogylétem” felől érdeklődtek, nem erre, hanem szinte csakis az
iskolai dolgaimra voltak kíváncsiak. Azt hiszem, ez annyira általános volt,
hogy bele sem kezdtem olyan dolgok elmesélésébe, amik igazán foglalkoztattak –
inkább ha kérdeztek, rögtön a suliban történtekről számoltam be. Ha jól
belegondolok, a saját szüleim sem tudták, mi van velem igazából, mert
egyszerűen az engem legjobban érdeklő dolgokról soha nem beszéltem – és az most
mellékes, hogy ezért kell-e valakit hibáztatni vagy sem.
Remélem, sok kivétel van, de a hozzám eljutó kamasz panaszokból ma is kiütközik ugyanez a tanulság.
Mintha a középiskolás korúakból csak az érdekelné a környezetüket, hogy a tanulás és az iskola terén hogyan boldogulnak. Igaz ugyan, hogy kénytelenek az idejük nagy részét az oktatásban tölteni, de – elmondásuk és a saját emlékeim szerint is – közben a saját szempontjukból ezerszer fontosabb dolgok foglalkoztatják őket.
Ma is leginkább a helykeresés tölti ki a gondolataikat,
vágyaikat; ezzel küzdenek; ez befolyásolja a hangulatukat, a teljesítményüket;
ennek sikerei vagy kudarcai viszik előre vagy vetik vissza őket.
A tinédzser folytonos önértékelési válságokat él át, mert mások jobbak, szebbek, ügyesebbek nála – a lényeg szempontjából mindegy, hogy ez tényleg így van-e vagy sem. A kamasz minden apró testi zavaró tényezőt képes hatalmas problémává növeszteni, amit mások előtt szégyell és amiért magát utálja – márpedig épp ez az a kor, amikor a hormonok csúnyán kibabrálnak vele testi fronton (is).
Ezek mind összefüggenek az életkor legfőbb fókuszával, a szerelem és a szexualitás területével.
Mert lehet ezt bagatellizálni vagy
felháborodni a felvetésen, de akkor is tagadhatatlan, hogy kikerülhetetlen
életkori feladatai vannak a tizenéveseknek e téren: a szexuális identitás
kialakításától kezdve az intim párkapcsolat (szerelmi kapcsolat) létesítésén
keresztül a házasságról és családról alkotott elképzelések fejlődéséig. (És itt
muszáj megjegyezni: mindezt rendkívül ellenséges környezetben – hisz ma
egyenesen törvénybe ütköző némely idetartozó kérdés megtárgyalása a kamasszal
például egy tanár részéről; de a kultúrkörünkben fájdalmasan jellemző prüdéria
sem segíti a tinit ezeknek a feladatoknak a megoldásában.)
„Egy fecske nem csinál nyarat”, így tartja a népi bölcsesség;
nem is felhívás ez valamiféle harcra, csak hangsúlyozni szeretném, mennyire
fontos, hogy a segítő szakemberek, tanárok, szülők lehetőleg tudatosítsák a
fenti tanulságot, és legyenek segítő támaszai a kamaszoknak a fentiekben (is).
Kamasz panasz 18.
Azok közt, akik ma irányítják a hazai oktatást, szép számmal vannak még olyanok, akik éveket töltöttek a cucilizmus iskolájában; a kötelezők korszakában: kötelező orosz nyelv tanulás, kötelező iskolaköpeny viselés, kötelező május elsejei felvonulás… A saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy
ami kötelező, az egyben utált dolog, az alól az ember igyekszik valahogyan kihúzni magát.
Az is tanulság kellene, hogy legyen, hogy bármilyen nemes is a
cél, a kötelezőség miatt kicsi az esélye a teljesülésének. Mert például igazán
fontos az anyanyelven kívül másikat is beszélni, és – gondolom - sokan vannak,
akik ma örülnének, ha tudnának oroszul (4-8-12 évnyi tanulás után), de ezt a
suliban még saját rovásunkra is szabotáltuk.
Ma az egyik kötelező dolog a mindennapos testnevelés –
utálják is rendesen a kamaszok. Ennek nem sok köze van ahhoz, hogy szeretnek-e
mozogni, sokkal inkább az ehhez nem biztosított iskolai körülményekhez; vagy
ahhoz, hogy maga a cél – legyenek fittebbek a gyerekek – ne lenne nemes. Aktuális: a heti 5 testnevelés órából 2 alól
felmentést kaphatott eddig az, aki iskolán kívül sportolt igazoltan; most
szigorító rendelettervezet készült, aminek a célja ennek a kiskapunak a
bezárása. Például az, aki táncol, nem veheti majd igénybe a felmentést. Egyik
gyermekem versenytáncos volt, naponta és hétvégén is edzett (és versenyzett),
és az – igaz hitemre mondom - sport volt a javából! Ha ő ma járna gimnáziumba,
akkor még ezen kívül egyik délutánján 2 órát a suliban kellene töltenie
mozgással. Nem tudom, egyáltalán hogyan férne bele az idejébe, és honnan lenne
még hozzá energiája… (Sok iskola heti két testnevelés órát délutánra szervezett,
mert tornaterem híján vagy egyetlen tornaterem mellett szinte lehetetlen volt
minden osztály heti 5 óráját órarendbe illeszteni. Így a rendelettervezet az
intézmények vezetőit is jól megizzasztja majd.)
Szokásos volt a cucilista iskolában a „kötelező” is. Vagyis
a hivatalosan „nem kötelező, de ha nem veszel benne részt, akkor megütöd a bokád” intézési mód.
Bennünket például többször kivezényeltek ilyen módon
moziba, hangversenyre, színházba – nem sok jót tett az aktuális alkotásnak a
jelenlétünk, hisz végigrendetlenkedtük az egészet. Ma sincs ez másképp: ha
valami kötelező, azt nem szereti a fiatalság. (És akkor még arról nem is esett
szó, amit a népibölcsesség így fogalmaz meg: „A jó bornak nem kell cégér” –
vagyis ha a „kötelezően” megnézendő például mozifilm valóban kiváló alkotás
lenne, miért kellene iskolás csapatokat kivezényelni a mozikba?)
Ha az a cél, hogy a kamaszok edzettebbek legyenek, egy kis
képzavarral: „több mézet kellene kenni a madzagra” a szigorítás és a
kötelezőség helyett (persze ehhez „pénz, paripa, fegyver” is kellene.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése