Ugrás a fő tartalomra

KAMASZ KALAUZ - Kamasz panasz 3-4. rész

 

Kamasz panasz 3.

Az eléggé köztudott, hogy tinédzserkorban hatalmas jelentőségű az igazságérzet. Ez összefügg a saját értékrend kialakításával: a kamasz keresi önmagát, így minden jelenséget megvizsgál. A dolgokat a „minden fekete vagy fehér” látásmód alapján vagy elítéli vagy beépíti saját személyiségébe. Mindent kritikusan szemlél, mögé akar látni a dolgoknak, tudni akarja a miértjüket, hátterüket is.

Saját kamaszkoromban a legbosszantóbbnak a „csak” szócskát tartottam. Biztosan fárasztó volt, hogy nem elégedtem meg egyféle vagy egyszerű magyarázattal a felnőttektől, így gyakran előfordult, hogy ezzel a szócskával fizettek ki, ha valamit vitattam. (Azt is tegyük hozzá, hogy abban az időben a tekintély-elv dívott: egy felnőtt nem tartozik magyarázattal a gyereknek.) Még ma is élesen emlékszem az ilyen esetekre; és ma is meggyőződésem, hogy ha észszerű érveket sorakoztattak volna fel előttem vagy én magam is érvelhettem volna az igazam mellett, abbahagytam volna a dacoskodást.

Az ma is mélységesen felháborítja a kamaszokat – legalábbis a hozzám eljutó panaszok alapján -, ha nem kapnak – számukra – kielégítő magyarázatot 1-1 őket ért „igazságtalanság” kapcsán; főleg, ha az iskoláról van szó.

Ha a dolog mélyére nézek, nem is az számít, amit egy-egy konkrét eset kapcsán éreznek - inkább egy általános kép bontakozik ki a panaszaikból: számukra az iskola önmagában, általában igazságtalan jelenség.

Most csak egy példát emelnék ki a visszatérő sérelmek közül: miközben őket folyamatosan minősítik, ők „nem minősíthetnek vissza”. Vajon egy év végi osztályzat csupán az adott diákon múlik? Nyilván nem. De a rossz jegynek csak a tanuló viseli a következményeit, holott nem egyedül hozta azt össze: az őt tanító tanár munkájának minősége legalább annyit számít benne, mint az övé. A tanár pedig a számára kötelezően előírtak alapján dolgozik – ezek minőségén is rengeteg múlik.

Nyilván egy ideális iskolarendszerben nem fér kétség az oktatásirányítás szakértelméhez és a tanári felkészültséghez – de egy ideális iskolarendszerbe a visszacsatolás lehetősége is bele van építve; pont az járul hozzá leginkább a pedagógus és a rendszer megfelelőségéhez, hogy folyamatos a visszajelzés.

Ezzel szemben még mindig (vagy újra) jelen van a tekintély-elv az iskolarendszerben; nincs – valódi, szakmailag megalapozott – minőségbiztosítás; az érdemi kritika szinte lehetetlen a rendszerrel és a tanárokkal szemben is.

És az egésznek a terhe a gyerekeinkre hárul. Az is, ha erejüket megfeszítve, csendben igazodnak hozzá, és az még inkább, ha magatartásukkal lázadnak ellene.

Kamasz panasz 4.

A nevelés egyik általános alaptétele, hogy a viselkedésünkkel sokkal jobban hatunk a ránk bízott csemetékre, mint a szóbeli közléseinkkel. A kisgyerek még fel sem fogja annak a kifejezésnek a tartalmát, hogy „jó napot!”, de már elsajátítja a köszönés szokását, ha a szülei minden találkozáskor így üdvözlik a másik embert.

A tanári példamutatás ugyanígy működik, hisz az iskola is a nevelés színtere.

KÉSÉS vs. PONTOSSÁG
kamasz panasz

Ha a diák lekési az óra kezdetét, azt a pedagógus rögzíti a naplóban; a késéseket az osztályfőnök összeszámolja, és amennyiben 45 percnyi késés összegyűlik, akkor igazolatlan órát kap a tanuló. Az igazolatlan mulasztások negatív szankciókkal járnak.

Gyakori kamasz panasz ezzel kapcsolatban, hogy adott pedagógus rendszeresen elkésik az óráiról, így a diákok sem sietnek pontosan odaérni. Ezért előfordul, hogy a tanár végül megérkezik - mondjuk 10 perccel órakezdés után -, majd az utána érkező diákok késését rögzíti a naplóban.

A kamaszok igazságérzete óriási, így ez a kettős mérce nagyon fel tudja háborítani őket. Szerintem igazuk van (akkor is, ha a saját késésük miatt járnak nekik a negatív következmények), hisz a tanári pontatlanság sem megengedett.

Megfontolásra ajánlok 3 dolgot:

-          meg kell tudnunk választani a harcainkat - a következetlen (tanári) viselkedés magában hordozza a „büntetését”, azt, hogy negatív példa lesz az illetőből (akár még a 30. osztálytalálkozón is)

-          mások viselkedését alapvetően megváltoztatni nem áll hatalmunkban, csak a sajátunkét – ha a késés bosszant másokban, mi magunk küszöböljük ki (saját különb viselkedésünk legyen a fegyverünk);

-          a konfliktust okozó dolgok célravezető megoldása lehet a megbeszélésük – a megfelelő helyen és időben alkalmazott higgadt érvelés gyakran belátást eredményez – a konkrét panasz kapcsán is próbálkozhat ezzel bármelyik szereplő a másik felé.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Enn...

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

  Első: lelkiismeret Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta. Szóval mit gondolhat, mit érezhet? Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete? Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét. Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába? Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érd...

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...