Kamasz panasz 3.
Az eléggé köztudott, hogy tinédzserkorban hatalmas
jelentőségű az igazságérzet. Ez összefügg a saját értékrend kialakításával: a
kamasz keresi önmagát, így minden jelenséget megvizsgál. A dolgokat a „minden
fekete vagy fehér” látásmód alapján vagy elítéli vagy beépíti saját személyiségébe.
Mindent kritikusan szemlél, mögé akar látni a dolgoknak, tudni akarja a
miértjüket, hátterüket is.
Saját kamaszkoromban a legbosszantóbbnak a „csak” szócskát
tartottam. Biztosan fárasztó volt, hogy nem elégedtem meg egyféle vagy egyszerű
magyarázattal a felnőttektől, így gyakran előfordult, hogy ezzel a szócskával
fizettek ki, ha valamit vitattam. (Azt is tegyük hozzá, hogy abban az időben a
tekintély-elv dívott: egy felnőtt nem tartozik magyarázattal a gyereknek.) Még
ma is élesen emlékszem az ilyen esetekre; és ma is meggyőződésem, hogy ha
észszerű érveket sorakoztattak volna fel előttem vagy én magam is érvelhettem
volna az igazam mellett, abbahagytam volna a dacoskodást.
Az ma is mélységesen felháborítja a kamaszokat – legalábbis a hozzám eljutó panaszok alapján -, ha nem kapnak – számukra – kielégítő magyarázatot 1-1 őket ért „igazságtalanság” kapcsán; főleg, ha az iskoláról van szó.
Ha a dolog mélyére nézek, nem is az számít, amit egy-egy
konkrét eset kapcsán éreznek - inkább egy általános kép bontakozik ki a
panaszaikból: számukra az iskola önmagában, általában igazságtalan jelenség.
Most csak egy példát emelnék ki a visszatérő sérelmek közül:
miközben őket folyamatosan minősítik, ők „nem minősíthetnek vissza”. Vajon egy
év végi osztályzat csupán az adott diákon múlik? Nyilván nem. De a rossz
jegynek csak a tanuló viseli a következményeit, holott nem egyedül hozta azt
össze: az őt tanító tanár munkájának minősége legalább annyit számít benne,
mint az övé. A tanár pedig a számára kötelezően előírtak alapján dolgozik –
ezek minőségén is rengeteg múlik.
Nyilván egy ideális iskolarendszerben nem fér kétség az
oktatásirányítás szakértelméhez és a tanári felkészültséghez – de egy ideális
iskolarendszerbe a visszacsatolás lehetősége is bele van építve; pont az járul
hozzá leginkább a pedagógus és a rendszer megfelelőségéhez, hogy folyamatos a
visszajelzés.
Ezzel szemben még mindig (vagy újra) jelen van a
tekintély-elv az iskolarendszerben; nincs – valódi, szakmailag megalapozott – minőségbiztosítás;
az érdemi kritika szinte lehetetlen a rendszerrel és a tanárokkal szemben is.
És az egésznek a terhe a gyerekeinkre hárul. Az is, ha
erejüket megfeszítve, csendben igazodnak hozzá, és az még inkább, ha
magatartásukkal lázadnak ellene.
Kamasz panasz 4.
A nevelés egyik általános alaptétele, hogy a
viselkedésünkkel sokkal jobban hatunk a ránk bízott csemetékre, mint a szóbeli
közléseinkkel. A kisgyerek még fel sem fogja annak a kifejezésnek a tartalmát,
hogy „jó napot!”, de már elsajátítja a köszönés szokását, ha a szülei minden
találkozáskor így üdvözlik a másik embert.
A tanári példamutatás ugyanígy működik, hisz az iskola is a
nevelés színtere.
KÉSÉS vs. PONTOSSÁG
Ha a diák lekési az óra kezdetét, azt a pedagógus rögzíti a
naplóban; a késéseket az osztályfőnök összeszámolja, és amennyiben 45 percnyi
késés összegyűlik, akkor igazolatlan órát kap a tanuló. Az igazolatlan
mulasztások negatív szankciókkal járnak.
Gyakori kamasz panasz ezzel kapcsolatban, hogy adott
pedagógus rendszeresen elkésik az óráiról, így a diákok sem sietnek pontosan
odaérni. Ezért előfordul, hogy a tanár végül megérkezik - mondjuk 10 perccel
órakezdés után -, majd az utána érkező diákok késését rögzíti a naplóban.
A kamaszok igazságérzete óriási, így ez a kettős mérce
nagyon fel tudja háborítani őket. Szerintem igazuk van (akkor is, ha a saját
késésük miatt járnak nekik a negatív következmények), hisz a tanári
pontatlanság sem megengedett.
Megfontolásra ajánlok 3 dolgot:
-
meg kell tudnunk választani a harcainkat - a következetlen
(tanári) viselkedés magában hordozza a „büntetését”, azt, hogy negatív példa
lesz az illetőből (akár még a 30. osztálytalálkozón is)
-
mások viselkedését alapvetően megváltoztatni nem
áll hatalmunkban, csak a sajátunkét – ha a késés bosszant másokban, mi magunk
küszöböljük ki (saját különb viselkedésünk legyen a fegyverünk);
-
a konfliktust okozó dolgok célravezető megoldása
lehet a megbeszélésük – a megfelelő helyen és időben alkalmazott higgadt
érvelés gyakran belátást eredményez – a konkrét panasz kapcsán is próbálkozhat
ezzel bármelyik szereplő a másik felé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése