KAMASZ KALAUZ - Kamasz panasz 3-4. rész

 

Kamasz panasz 3.

Az eléggé köztudott, hogy tinédzserkorban hatalmas jelentőségű az igazságérzet. Ez összefügg a saját értékrend kialakításával: a kamasz keresi önmagát, így minden jelenséget megvizsgál. A dolgokat a „minden fekete vagy fehér” látásmód alapján vagy elítéli vagy beépíti saját személyiségébe. Mindent kritikusan szemlél, mögé akar látni a dolgoknak, tudni akarja a miértjüket, hátterüket is.

Saját kamaszkoromban a legbosszantóbbnak a „csak” szócskát tartottam. Biztosan fárasztó volt, hogy nem elégedtem meg egyféle vagy egyszerű magyarázattal a felnőttektől, így gyakran előfordult, hogy ezzel a szócskával fizettek ki, ha valamit vitattam. (Azt is tegyük hozzá, hogy abban az időben a tekintély-elv dívott: egy felnőtt nem tartozik magyarázattal a gyereknek.) Még ma is élesen emlékszem az ilyen esetekre; és ma is meggyőződésem, hogy ha észszerű érveket sorakoztattak volna fel előttem vagy én magam is érvelhettem volna az igazam mellett, abbahagytam volna a dacoskodást.

Az ma is mélységesen felháborítja a kamaszokat – legalábbis a hozzám eljutó panaszok alapján -, ha nem kapnak – számukra – kielégítő magyarázatot 1-1 őket ért „igazságtalanság” kapcsán; főleg, ha az iskoláról van szó.

Ha a dolog mélyére nézek, nem is az számít, amit egy-egy konkrét eset kapcsán éreznek - inkább egy általános kép bontakozik ki a panaszaikból: számukra az iskola önmagában, általában igazságtalan jelenség.

Most csak egy példát emelnék ki a visszatérő sérelmek közül: miközben őket folyamatosan minősítik, ők „nem minősíthetnek vissza”. Vajon egy év végi osztályzat csupán az adott diákon múlik? Nyilván nem. De a rossz jegynek csak a tanuló viseli a következményeit, holott nem egyedül hozta azt össze: az őt tanító tanár munkájának minősége legalább annyit számít benne, mint az övé. A tanár pedig a számára kötelezően előírtak alapján dolgozik – ezek minőségén is rengeteg múlik.

Nyilván egy ideális iskolarendszerben nem fér kétség az oktatásirányítás szakértelméhez és a tanári felkészültséghez – de egy ideális iskolarendszerbe a visszacsatolás lehetősége is bele van építve; pont az járul hozzá leginkább a pedagógus és a rendszer megfelelőségéhez, hogy folyamatos a visszajelzés.

Ezzel szemben még mindig (vagy újra) jelen van a tekintély-elv az iskolarendszerben; nincs – valódi, szakmailag megalapozott – minőségbiztosítás; az érdemi kritika szinte lehetetlen a rendszerrel és a tanárokkal szemben is.

És az egésznek a terhe a gyerekeinkre hárul. Az is, ha erejüket megfeszítve, csendben igazodnak hozzá, és az még inkább, ha magatartásukkal lázadnak ellene.

Kamasz panasz 4.

A nevelés egyik általános alaptétele, hogy a viselkedésünkkel sokkal jobban hatunk a ránk bízott csemetékre, mint a szóbeli közléseinkkel. A kisgyerek még fel sem fogja annak a kifejezésnek a tartalmát, hogy „jó napot!”, de már elsajátítja a köszönés szokását, ha a szülei minden találkozáskor így üdvözlik a másik embert.

A tanári példamutatás ugyanígy működik, hisz az iskola is a nevelés színtere.

KÉSÉS vs. PONTOSSÁG

Ha a diák lekési az óra kezdetét, azt a pedagógus rögzíti a naplóban; a késéseket az osztályfőnök összeszámolja, és amennyiben 45 percnyi késés összegyűlik, akkor igazolatlan órát kap a tanuló. Az igazolatlan mulasztások negatív szankciókkal járnak.

Gyakori kamasz panasz ezzel kapcsolatban, hogy adott pedagógus rendszeresen elkésik az óráiról, így a diákok sem sietnek pontosan odaérni. Ezért előfordul, hogy a tanár végül megérkezik - mondjuk 10 perccel órakezdés után -, majd az utána érkező diákok késését rögzíti a naplóban.

A kamaszok igazságérzete óriási, így ez a kettős mérce nagyon fel tudja háborítani őket. Szerintem igazuk van (akkor is, ha a saját késésük miatt járnak nekik a negatív következmények), hisz a tanári pontatlanság sem megengedett.

Megfontolásra ajánlok 3 dolgot:

-          meg kell tudnunk választani a harcainkat - a következetlen (tanári) viselkedés magában hordozza a „büntetését”, azt, hogy negatív példa lesz az illetőből (akár még a 30. osztálytalálkozón is)

-          mások viselkedését alapvetően megváltoztatni nem áll hatalmunkban, csak a sajátunkét – ha a késés bosszant másokban, mi magunk küszöböljük ki (saját különb viselkedésünk legyen a fegyverünk);

-          a konfliktust okozó dolgok célravezető megoldása lehet a megbeszélésük – a megfelelő helyen és időben alkalmazott higgadt érvelés gyakran belátást eredményez – a konkrét panasz kapcsán is próbálkozhat ezzel bármelyik szereplő a másik felé.