Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Énhatékonyság 7-12. rész

Énhatékonyság, önbizalom, önértékelés

 

Az akadályok és az erős énhatékonyság

Számos alakban megfogalmazták már azt az egyik alapvető bölcsességet, aminek a lényege, hogy az ember akkor tudja értékelni a jó dolgokat, ha ismeri a rosszat is. Így van ez a törekvéseink útjában álló akadályokkal is. Emberi természetünkhöz tartozik, hogy szeretünk megdolgozni a sikereinkért. Ha minden egyszerűen és simán megoldódna az életünkben, az nem számítana eredménynek, így nem is tudnánk igazán értékelni.

Az erős énhatékonyságú ember számára fontosak az akadályok, mert leküzdésük növeli a saját magukba vetett hitüket – és ez csodálatos módon még hatékonyabbá teszi őket a legközelebbi gátló tényezők leküzdésében. Persze az ilyen erős önbizalmú emberrel is előfordul, hogy valamivel nem boldogul; de – mivel továbbra is töretlen a hite saját képességieben - hamar visszaáll az önbizalma.

Végső soron tehát az énhatékonyság az önbizalom mértékén múlik; az önbizalom pedig megszerezhető – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A kudarc és a gyenge énhatékonyság

Amikor a gyenge énhatékonyságú ember valamiben kudarcot vall, azt azzal magyarázza, hogy ő nem alkalmas megfelelő teljesítményt nyújtani. Saját magát, gyenge képességeit okolja – leminősíti önmagát; ezzel tovább rombolja az önbizalmát. Eszébe sem jut, hogy másban keresse a hibát, mert elvesztette a hitét saját képességeiben. Ezzel szemben akkor, amikor valamiben nem vall kudarcot, azt nem érzi saját sikerének, hanem ráfogja valami másra: a véletlenre, a szerencsére vagy mások közreműködésére. Úgy tekint magára, mint aki képtelen bármiben is jól teljesíteni, ezért nem engedi meg magának, hogy észrevegye, ha jól old meg dolgokat.

Ha valaki elégtelen énhatékonyságú, akkor úgy okoskodik: ha pedig minden, amibe belefog, kudarccal fog végződni, akkor egyáltalán minek tegyen erőfeszítéseket? Ezért elzárja magát az új élmények elől, nem akar felfedezni, megismerni; a változásoktól irtózik – egyszóval alacsony lángon tartja az életét.

Természetesen annak, hogy valaki ilyenné válik, megérthető oka van; de nem muszáj ebbe beletörődni, lehetséges ezen változtatni, mégpedig az önbizalom növelésével – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A kudarc és az erős énhatékonyság

Az erős énhatékonyságú ember nem ismeri a kudarcot. Legalábbis nem ezzel a szóval illeti, ha valami nem sikerül neki. Úgy okoskodik, ahogy a népi bölcsesség tartja: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.” – ha egy tevékenységben nem ér célt, további erőfeszítéseket tesz. Úgy éli meg az ilyen helyzetet, hogy továbbra is töretlenül hisz magában; például arra jut, hogy azért következett be a kudarc, mert nem rendelkezett hozzá elég tudással – így tanulni kezd. Vagy azért nem sikerült a dolog, mert nem tett meg mindent érte – így még több energiát mozgósít.

Persze előfordul az erős énhatékonyságú emberrel is, hogy valamit mégsem tud úgy véghezvinni, ahogy azt előzetesen elképzelte. De képes felismerni, ha valami nem működik, és képes azt elengedni – úgy hagy abba nem működő dolgokat, hogy közben a magában való hite nem sérül. Önismerete arra is kiterjed, hogy reálisan lássa: mire képes és mire nem. Hajlandó őszintén magába nézni és elismerni saját gyengeségeit, de ettől még nem értékeli le magát.

A jó hír az, hogy az énhatékonyság szintje növelhető; a kudarcokkal szemben is fel tudja vértezni magát az ember – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A tanulás és a gyenge énhatékonyság

A gyenge énhatékonyságú ember nagyon rossz véleménnyel van magáról. Ha hibát követ el, az beleillik ebbe a képbe: „Lám, erre sem voltam képes, ahogy semmire sem!”. Meggyőződése, hogy minden, amihez nyúl, az csak rosszul sülhet el, mert magát tehetetlennek, hozzá nem értőnek, silánynak gondolja. Számára minden hiba ennek a bizonyítéka. Bármi történik is, ő mindig hibázni fog, mert aki hibás, az csakis hibázni tud. Így soha NEM TANUL a saját hibáiból. De új dolgokat sem akar tanulni - mert ha eleve kudarcra van ítélve, bármibe fog, akkor minek kezdje el elsajátítani az ahhoz szükséges dolgokat?

Az ilyen ember a világból csak egyet ért meg: az számára veszélyes hely – így nem keres kihívásokat, nem mozdul ki a komfortzónájából, elzárkózik; vagyis minden olyat kiiktat az életéből, amiből megismerhetné a világot, és ami így elvezetné őt a fejlődéshez.

Végső soron tehát az énhatékonyság az önbizalom mértékén múlik; az önbizalom pedig megszerezhető – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A tanulás és az erős énhatékonyság

Az erős énhatékonyságú ember bízik saját képességeiben, így abban is, hogy bármit el tud sajátítani. Mivel ismeri önmagát, nem tűz ki maga elé lehetetlen célokat a tanulásban sem. Ha mégsem sikerül megtanulnia egy adott dolgot, azt el tudja engedni „arcvesztés” nélkül. Tehát képes tanulni a hibáiból is – például belátja, hogy túlzott elvárása volt magával szemben. Megkeresi a tanulságát a kudarcának, és felhasználja ezt a tanulságot valami másban.

A tanulás számára a folyamatos fejlődésének a kulcsa: nyitott az új élményekre, keresi a nem megszokottat, a kihívások felvillanyozzák – így egyre többet tud meg a környezetéről és a világról, ezáltal pedig gyarapodnak a készségei. Ez azt is magával vonja, hogy képes alaposan elmélyedni egy tevékenységben, valódi érdeklődést mutat a tevékenység iránt, ez pedig megkönnyíti a tanulását.

A jó hír az, hogy az énhatékonyság a tanulás terén is az önbizalom mértékén múlik; az önbizalom pedig megszerezhető – a továbbiakban erről még szó esik majd.

Összegzés

Azok, akiknek magas szintű az önismeretük, vagyis megfelelő énhatékonyságúak, bizonyítottan kiemelkednek az átlagból, mert:

  • hajlandók őszintén önmagukba nézni
  • felismerik erősségeiket és gyengeségeiket
  • képesek számos érzelmet megtapasztalni
  • tudatosan gondolkodnak, éreznek és viselkednek
  • még legmélyebb érzelmeiket is felismerik, és ha kell, gyógyítani tudják
  • abbahagynak olyan dolgokat, amelyek nem működnek
  • aktívabban cselekszenek
  • hajlandóak tanulni, fejlődni és változni
  • nyitottak az új élményekre
  • jobban el tudják fogadni a saját sebezhetőségüket

Egyetlen szóval: magabiztosak. A magabiztosság megszerzéséhez, végső soron az énhatékonyság növeléséhez adott esetben hosszabb út vezet. Ám jó hírként: a következőkben közzéteszem az önbizalom növelésének 5 egyszerű lépését, amiket bárki könnyen alkalmazhat a saját életében.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Enn...

ÉLETVEZETÉS - Lelkiismeret, felelősség, cinkos némaság (3 részben)

  Első: lelkiismeret Annyira, de annyira kíváncsi vagyok arra, mit gondolhat és/vagy érezhet magában az a főnök, aki mosolyogva bezsebeli a beosztottját illető gratulációkat, miközben annak sikeréért egy szalmaszálat sem tett keresztbe! Vagyis épphogy keresztbe tett: az ügynek, a beosztottnak; nem elég, hogy semmivel sem segítette a munkáját - tevőlegesen akadályozta, ahol csak tudta, amivel csak tudta. Szóval mit gondolhat, mit érezhet? Egyáltalán, érez valamit? Van lelkiismerete? Ha van, bizonyára felmenti magát: a saját gáncsoskodását valamilyen nagyobb jó szolgálatával magyarázza, lekicsinyli a beosztottja teljesítményét, jelentéktelennek állítja be az ügyet és a sikerét. Persze az is előfordulhat, hogy nincs lelkiismerete: hogy olyan ember, aki mások érzéseivel szemben nem érez mást, csak hűvös közömbösséget – régen szociopatának nevezték -; ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon hogyan került a kitüntetett pozíciójába? Úgy, hogy színlelni tud érzéseket! Ha az érd...

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...