Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Énhatékonyság 7-12. rész

Énhatékonyság, önbizalom, önértékelés

 

Az akadályok és az erős énhatékonyság

Számos alakban megfogalmazták már azt az egyik alapvető bölcsességet, aminek a lényege, hogy az ember akkor tudja értékelni a jó dolgokat, ha ismeri a rosszat is. Így van ez a törekvéseink útjában álló akadályokkal is. Emberi természetünkhöz tartozik, hogy szeretünk megdolgozni a sikereinkért. Ha minden egyszerűen és simán megoldódna az életünkben, az nem számítana eredménynek, így nem is tudnánk igazán értékelni.

Az erős énhatékonyságú ember számára fontosak az akadályok, mert leküzdésük növeli a saját magukba vetett hitüket – és ez csodálatos módon még hatékonyabbá teszi őket a legközelebbi gátló tényezők leküzdésében. Persze az ilyen erős önbizalmú emberrel is előfordul, hogy valamivel nem boldogul; de – mivel továbbra is töretlen a hite saját képességieben - hamar visszaáll az önbizalma.

Végső soron tehát az énhatékonyság az önbizalom mértékén múlik; az önbizalom pedig megszerezhető – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A kudarc és a gyenge énhatékonyság

Amikor a gyenge énhatékonyságú ember valamiben kudarcot vall, azt azzal magyarázza, hogy ő nem alkalmas megfelelő teljesítményt nyújtani. Saját magát, gyenge képességeit okolja – leminősíti önmagát; ezzel tovább rombolja az önbizalmát. Eszébe sem jut, hogy másban keresse a hibát, mert elvesztette a hitét saját képességeiben. Ezzel szemben akkor, amikor valamiben nem vall kudarcot, azt nem érzi saját sikerének, hanem ráfogja valami másra: a véletlenre, a szerencsére vagy mások közreműködésére. Úgy tekint magára, mint aki képtelen bármiben is jól teljesíteni, ezért nem engedi meg magának, hogy észrevegye, ha jól old meg dolgokat.

Ha valaki elégtelen énhatékonyságú, akkor úgy okoskodik: ha pedig minden, amibe belefog, kudarccal fog végződni, akkor egyáltalán minek tegyen erőfeszítéseket? Ezért elzárja magát az új élmények elől, nem akar felfedezni, megismerni; a változásoktól irtózik – egyszóval alacsony lángon tartja az életét.

Természetesen annak, hogy valaki ilyenné válik, megérthető oka van; de nem muszáj ebbe beletörődni, lehetséges ezen változtatni, mégpedig az önbizalom növelésével – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A kudarc és az erős énhatékonyság

Az erős énhatékonyságú ember nem ismeri a kudarcot. Legalábbis nem ezzel a szóval illeti, ha valami nem sikerül neki. Úgy okoskodik, ahogy a népi bölcsesség tartja: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.” – ha egy tevékenységben nem ér célt, további erőfeszítéseket tesz. Úgy éli meg az ilyen helyzetet, hogy továbbra is töretlenül hisz magában; például arra jut, hogy azért következett be a kudarc, mert nem rendelkezett hozzá elég tudással – így tanulni kezd. Vagy azért nem sikerült a dolog, mert nem tett meg mindent érte – így még több energiát mozgósít.

Persze előfordul az erős énhatékonyságú emberrel is, hogy valamit mégsem tud úgy véghezvinni, ahogy azt előzetesen elképzelte. De képes felismerni, ha valami nem működik, és képes azt elengedni – úgy hagy abba nem működő dolgokat, hogy közben a magában való hite nem sérül. Önismerete arra is kiterjed, hogy reálisan lássa: mire képes és mire nem. Hajlandó őszintén magába nézni és elismerni saját gyengeségeit, de ettől még nem értékeli le magát.

A jó hír az, hogy az énhatékonyság szintje növelhető; a kudarcokkal szemben is fel tudja vértezni magát az ember – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A tanulás és a gyenge énhatékonyság

A gyenge énhatékonyságú ember nagyon rossz véleménnyel van magáról. Ha hibát követ el, az beleillik ebbe a képbe: „Lám, erre sem voltam képes, ahogy semmire sem!”. Meggyőződése, hogy minden, amihez nyúl, az csak rosszul sülhet el, mert magát tehetetlennek, hozzá nem értőnek, silánynak gondolja. Számára minden hiba ennek a bizonyítéka. Bármi történik is, ő mindig hibázni fog, mert aki hibás, az csakis hibázni tud. Így soha NEM TANUL a saját hibáiból. De új dolgokat sem akar tanulni - mert ha eleve kudarcra van ítélve, bármibe fog, akkor minek kezdje el elsajátítani az ahhoz szükséges dolgokat?

Az ilyen ember a világból csak egyet ért meg: az számára veszélyes hely – így nem keres kihívásokat, nem mozdul ki a komfortzónájából, elzárkózik; vagyis minden olyat kiiktat az életéből, amiből megismerhetné a világot, és ami így elvezetné őt a fejlődéshez.

Végső soron tehát az énhatékonyság az önbizalom mértékén múlik; az önbizalom pedig megszerezhető – a továbbiakban erről még szó esik majd.

A tanulás és az erős énhatékonyság

Az erős énhatékonyságú ember bízik saját képességeiben, így abban is, hogy bármit el tud sajátítani. Mivel ismeri önmagát, nem tűz ki maga elé lehetetlen célokat a tanulásban sem. Ha mégsem sikerül megtanulnia egy adott dolgot, azt el tudja engedni „arcvesztés” nélkül. Tehát képes tanulni a hibáiból is – például belátja, hogy túlzott elvárása volt magával szemben. Megkeresi a tanulságát a kudarcának, és felhasználja ezt a tanulságot valami másban.

A tanulás számára a folyamatos fejlődésének a kulcsa: nyitott az új élményekre, keresi a nem megszokottat, a kihívások felvillanyozzák – így egyre többet tud meg a környezetéről és a világról, ezáltal pedig gyarapodnak a készségei. Ez azt is magával vonja, hogy képes alaposan elmélyedni egy tevékenységben, valódi érdeklődést mutat a tevékenység iránt, ez pedig megkönnyíti a tanulását.

A jó hír az, hogy az énhatékonyság a tanulás terén is az önbizalom mértékén múlik; az önbizalom pedig megszerezhető – a továbbiakban erről még szó esik majd.

Összegzés

Azok, akiknek magas szintű az önismeretük, vagyis megfelelő énhatékonyságúak, bizonyítottan kiemelkednek az átlagból, mert:

  • hajlandók őszintén önmagukba nézni
  • felismerik erősségeiket és gyengeségeiket
  • képesek számos érzelmet megtapasztalni
  • tudatosan gondolkodnak, éreznek és viselkednek
  • még legmélyebb érzelmeiket is felismerik, és ha kell, gyógyítani tudják
  • abbahagynak olyan dolgokat, amelyek nem működnek
  • aktívabban cselekszenek
  • hajlandóak tanulni, fejlődni és változni
  • nyitottak az új élményekre
  • jobban el tudják fogadni a saját sebezhetőségüket

Egyetlen szóval: magabiztosak. A magabiztosság megszerzéséhez, végső soron az énhatékonyság növeléséhez adott esetben hosszabb út vezet. Ám jó hírként: a következőkben közzéteszem az önbizalom növelésének 5 egyszerű lépését, amiket bárki könnyen alkalmazhat a saját életében.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Ennek a két osztá

SZUBJEKTÍV - Ezért hagytam el a pedagógus pályát 3/3: Végtelenül szomorú

  Amikor ezt írom, nincs még 24 órája, hogy benyújtottam a státuszváltást elutasító nyilatkozatomat a munkáltatómnak. Elvileg a kollégáim nem is értesülhettek erről, mégis alig telt el pár óra, máris jelentkeztek az osztályfőnökségemre. Először megrökönyödtem ezen, sőt, kicsit fájt is, hogy „máris keselyűk köröznek a tetemem felett” – de belegondoltam a lehetséges motivációkba, és most inkább „szánom, siratom, sajnálom” szegény szakmámat.  (E szavakat Lázár Ervintől kölcsönöztem, aki a Négyszögletű Kerek Erdő mesefiguráit mély megértéssel alkotta meg tökéletlenségükben is szerethetőnek; e szavakat én sem elítélően használom!) Az osztályfőnöki pótlék kb. nettó harmincezer forintja szabad préda lesz a távozásommal. Akinek a múlt tanévben volt osztálya, de idén nem jutott neki, annak ennyivel kevesebb a havi jövedelme – a pedagógusbérek átlagos mértékéhez viszonyítva ez egy jelentős összeg! Ezért muszáj versenyezni érte – a megélhetés függhet ettől. Ahogy a muszáj vezérelhette jó néhá

SZUBJEKTÍV - Szó, szó, szó...

  Az alábbi sok-sok szó a tanítványaimtól származik.  Azóta, hogy nem vállaltam a státusztörvényt, és így el kellett hagynom az iskolámat, rengeteg volt tanítványom küldött bíztató szavakat. Ezek mellé érkeztek az utóbbi pár napban még továbbiak – a ballagási mizéria miatt sokan ragadtak tollat, hogy biztosítsanak az együttérzésükről. Hatalmas energiát ad ez nekem! Ezért úgy gondoltam, megörökítem mindegyiket… jó lesz elővenni, amikor majd kicsit nehezebb lesz a boldogulás (vagy a szívem), meg csak úgy, nosztalgiából is. Tetszik tudni hogy nem vagyok a szavak embere, de azért annyit elmondhatok, hogy a legértékesebb embert veszti el az iskola!! Nagyon sajnálom és nagyon-nagyon sok szerencsét es szeretetet kivánok Tanárnőnek a továbbiakban! Emlékszem, mikor maga mondta nekem, hogy fel a fejjel …, nem lesz baj , mindent megoldunk! Ezt kívánom most én is Tanárnőnek, hogy minden oldódjon meg, és hogy a legjobb úton haladjon tovább az élete! ... Tudom, Tanárnő sokszor említette, hogy a szen