Ugrás a fő tartalomra

KAMASZ KALAUZ - Nyolcadikból középiskolába

 

Tanácsok kamaszok szüleinek

Az átmenet az általános iskola és a középiskola között sok diák számára nehézséget jelent. 

Több kutatás is igazolta, hogy a 9. évfolyamos tanulók jóval hajlamosabbak szorongásra, mint az eggyel alattuk vagy felettük járó idősebb társaik; valamint közöttük a legalacsonyabb az önértékelés foka.

Még akkor is, ha sikeres felvételit tettek és ugyanabba a középiskolába jártak felvételi előkészítőre, komoly próbatételekkel kell szembenézniük. Ha esetleg korábban be is járhatták leendő iskolájukat, akkor is teljesen idegen számukra a környezet, illetve az új pedagógusainak a többsége. Persze a legnehezebb a magasabb szintű tanulmányi kötelezettségeknek való megfelelés. A középiskolában már elvárják az önálló tanulást; gyakoribbak a számonkérések; tétje van a vizsgáknak, ezért nagyon komoly felkészülést várnak el tőlük.

Minden tanáruk új, a módszereiket, stílusukat nagyon gyorsan kell megszokniuk, egyszerre kell minden tanerő követelményeihez igazodni – máskülönben már az első hetekben lemaradás fenyeget.

Az osztályközösség is új – a beilleszkedés van olyan nagy feladat, mint a tanulmányi követelmények teljesítése. Hatalmas a nyomás lelkileg is: olyan korban vannak, amikor egyre fontosabb a kortárscsoport véleménye – a kamasz számára létkérdés az, hogy a társai között megbecsültséget szerezzen, hogy elfogadják.

Tehát kettős és egyszerre rázúduló kihívással kell megküzdenie egy középiskolába készülő fiatalnak: tanulási és beilleszkedési nehézségekkel. 

Ez érzelmi hullámvasútra ülteti fel - az iskolaváltás komoly kihívás, amely önmagában is befolyásolja a serdülők önértékelését és hangulatát.

Ha érdekel a téma, olvasd el a "Most még nyolcadikos, de..." című 12 rövid részből álló sorozatomat itt!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Szalagavató (egy tényleg nagyon szubjektív írás)

  A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán történt az eset... Drámaisnak lenni nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben, drámais tanárnak lenni legalább ekkora. Nemrég elköszöntem a tagozattól és a gimitől, de még pár hónapig ott lesznek a végzőseim, így vannak utózöngék – ebből szeretném most megosztani azt, ami tegnap történt.  Romantikus filmekben szokott ilyen előfordulni, a hétköznapi életben ez egy kivételes dolog – az, hogy velem megesett, szinte hihetetlen, ugyanakkor felemelő és reményt adó.  Szóval… (Bocs, de ezt csak hosszan lehet elmesélni.) Az volt a pedagógus státusztörvény egyik kevés nyilvánosságot kapott, de számomra legfájóbb pontja, hogy annak, aki nem vállalta a státuszváltást, év közben kellett távoznia, ha nem akarta elveszíteni azt a kevéske végkielégítést, amit szintén ez a törvény meghagyott. Ezért távoztam én is úgy, hogy október végén többek közt a végzős osztályom és egy másik végzős osztály tanítását hagytam félbe. Ennek a két osztá
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Ezért hagytam el a pedagógus pályát 3/3: Végtelenül szomorú

  Amikor ezt írom, nincs még 24 órája, hogy benyújtottam a státuszváltást elutasító nyilatkozatomat a munkáltatómnak. Elvileg a kollégáim nem is értesülhettek erről, mégis alig telt el pár óra, máris jelentkeztek az osztályfőnökségemre. Először megrökönyödtem ezen, sőt, kicsit fájt is, hogy „máris keselyűk köröznek a tetemem felett” – de belegondoltam a lehetséges motivációkba, és most inkább „szánom, siratom, sajnálom” szegény szakmámat.  (E szavakat Lázár Ervintől kölcsönöztem, aki a Négyszögletű Kerek Erdő mesefiguráit mély megértéssel alkotta meg tökéletlenségükben is szerethetőnek; e szavakat én sem elítélően használom!) Az osztályfőnöki pótlék kb. nettó harmincezer forintja szabad préda lesz a távozásommal. Akinek a múlt tanévben volt osztálya, de idén nem jutott neki, annak ennyivel kevesebb a havi jövedelme – a pedagógusbérek átlagos mértékéhez viszonyítva ez egy jelentős összeg! Ezért muszáj versenyezni érte – a megélhetés függhet ettől. Ahogy a muszáj vezérelhette jó néhá
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Szó, szó, szó...

  Az alábbi sok-sok szó a tanítványaimtól származik.  Azóta, hogy nem vállaltam a státusztörvényt, és így el kellett hagynom az iskolámat, rengeteg volt tanítványom küldött bíztató szavakat. Ezek mellé érkeztek az utóbbi pár napban még továbbiak – a ballagási mizéria miatt sokan ragadtak tollat, hogy biztosítsanak az együttérzésükről. Hatalmas energiát ad ez nekem! Ezért úgy gondoltam, megörökítem mindegyiket… jó lesz elővenni, amikor majd kicsit nehezebb lesz a boldogulás (vagy a szívem), meg csak úgy, nosztalgiából is. Tetszik tudni hogy nem vagyok a szavak embere, de azért annyit elmondhatok, hogy a legértékesebb embert veszti el az iskola!! Nagyon sajnálom és nagyon-nagyon sok szerencsét es szeretetet kivánok Tanárnőnek a továbbiakban! Emlékszem, mikor maga mondta nekem, hogy fel a fejjel …, nem lesz baj , mindent megoldunk! Ezt kívánom most én is Tanárnőnek, hogy minden oldódjon meg, és hogy a legjobb úton haladjon tovább az élete! ... Tudom, Tanárnő sokszor említette, hogy a szen
Megjegyzés küldése
Mutass többet »