SZUBJEKTÍV - Különös éjszaka volt...

 

POLITIKA. A politika szó eredete az ógörög történelemhez vezet vissza: a polisz (városállam) ügyeivel foglalkozást jelentette, mai értelemben az állampolgárok részvételét az állam ügyeiben. Az „ügyek” pedig a legszélesebb értelemben minden területet lefed, ami egy adott állam életében előfordul. 

Amikor a szó keletkezett, a politizálás a legnemesebb állampolgári cselekedetnek számított; sőt, olyan kötelesség volt, amit egy magára valamit is adó polgár mindenképpen folyamatosan gyakorolt. Mert a közösség szolgálatát értették alatta 

– legyen az bármilyen szolgálat; a legtehetősebbek anyagi javakkal járultak hozzá poliszuk közügyeihez (például a színházi versenyek finanszírozásával), de a legrosszabb jövedelmi helyzetűek is legalább a részvételükkel. Természetes volt, hogy voksolnak a választásokon, érvelnek a népgyűléseken, rááldozzák az idejüket az esküdtbírósági szereplésekre – és mindezt büszkén tették.

Ma a politizáláshoz egészen más érzelmek fűződnek. Aki politizál, azt besorolják valamely politikai párt szekértolójának, és a véleményével egyet nem értők rögtön ellenségnek kiáltják ki. Ha valaki ma kritikát fogalmaz meg valamivel kapcsolatban (vagyis foglalkozik egy üggyel), az skatulyába kerül, és attól kezdve nem a mondandója tartalmi része lesz a lényeges, hanem az, hogy valamelyik politikai erővel azonosítsák.

Ha kritikát fogalmazok meg a szívügyemmel, a mai magyar oktatással kapcsolatban, a legtöbbekhez el sem jut a gondolataim lényege. Ugyanis sajnos a mondandómra nem is figyelnek, csakis a személyemre - 

mert aki nem ért velük egyet, az ellenség, bármit is mond; ezért kár is meghallgatni, nemhogy megfontolni a felvetéseit.

BLOG. A blog szó eredeti jelentése internetes napló (web + log); szubjektív, ugyanakkor a nyilvánosságnak is szánt műfajnak tekinthető. Ezt a kettősséget használom ki saját blogom "szubjektív" oldalán: itt olyan gondolataimat is megosztom, amelyeknek a szolgáltatásaim szempontjából nincs közvetlen fontossága, de saját magam számára, saját önismeretem felől nézve jelentőséggel bírnak.

Az írás az én egyik választott önkifejezési formám; rögzített szövegeim elég jelentős része azért születik, hogy "kiírjam" magamból azokat a dolgokat, amik aktuálisan foglalkoztatnak. E „terápiás” írások egy részéről azonban azt gondolom, hogy érdekelhetnek másokat is – ugyanis segítő foglalkozásom révén és szociális érzékenységem miatt az engem aktuálisan foglalkoztató dolgok elég gyakran a köz érdeklődésében is megjelenő, szélesebb körben is felmerülő témák.

E hosszas bevezető ahhoz kellett, hogy azoknak, akik a blogomra tévednek, némi magyarázattal szolgáljak arra, miért teszem nyilvánvalóvá, de csakis ebben a formában a saját politikai meggyőződésemet. Nem szeretném kitenni magam annak, hogy a kritikát, a vitát harcnak felfogók beskatulyázzanak és elkezdjenek „ekézni”; ugyanakkor fontosnak érzem megosztani néhány saját gondolatomat a köz érdekében. Abban bízom, hogy akik „veszik a fáradságot”, hogy a blogomra látogassanak, azokban megvan a kellő nyitottság egy esetleges egyet-nem-értéshez is.

OKTATÁS. A mai rendszer legnagyobb hívei sem tagadhatják, hogy az oktatásügyünk nincs túl jó állapotban. Mondják: a tények makacs dolgok – a tanárhiány, a pedagógusi autonómia szinte teljes kiiktatódása, a nemzetközi összehasonlításokban „elért” alacsony eredmények, a pályáról hiányzó fiatal tanárok, az értelmiségi fizetésekhez képest elmaradó bérezés, a pályaelhagyás olyan tények, amiket nem lehet tagadni (legfeljebb relativizálni). Rengeteg pedagógus van az országban, akik e tények miatt rendkívül elkeseredettek – köztük én is. Közülünk sokan hosszú évek óta próbálunk a magunk eszközeivel hozzájárulni, hogy ne így legyen: szóvá tesszük, érvelünk, felhívunk, sztrájkolunk, engedetlenkedünk, perelünk, demonstratívan kiszállunk belőle – mindhiába!

MESSIÁS. Nem csoda, hogy a legtöbben úgy érezzük, a mai kormányzat az oktatás ügyét semmi áron nem akarja és nem fogja megoldani. Ezért amikor megjelenik egy olyan politikai erő, amely azt ígéri, hogy az ügyünket meg akarja és meg fogja oldani, belekapaszkodunk – mert minden szalmaszál után kapkodunk, ami reményt ad a változásra. 

Igen, vállalom: messiás-váró vagyok magam is. 

Mert arra nem várhatok már, hogy a ma kormányzók meghallják az oktatásügy segélykiáltását; ha nem tették másfél évtizedig, nem fogják ezután sem. Helyesbítek: hallják az aggodalmainkat – ám valódi javító szándék helyett ellenségnek bélyegeznek bennünket, aggódókat, és erőből, elnyomással, elhallgattatással, zsarolással, ellehetetlenítéssel válaszolnak. A hozzáállásuk következményeit évek óta nyögve igenis kell a lelkemnek, hogy – remélem, nem csak ideig-óráig – hihessek a változásban!

Ez tényleg létkérdés – mert ha egy ország az oktatás terén nem tud folyamatosan megfelelni a kor kihívásainak, az az ország a saját jövőjét lehetetleníti el. 

Most nagyon úgy tűnik, hogy van Magyarországon egy hatalmas tömeg, akik összegyűltek egy „messiás” körül; és ehhez a tömeghez nagyon sokan épp az oktatással kapcsolatos aggodalmaink miatt csatlakoztunk.

Lehet fanyalogni, meg előre a bukását jósolgatni – mondván, hogy hány, meg hány messiás bukott már el -, de lehet bízni is! Miért ne lehetne végre valakiről elhinni, hogy őszinte? Miért ne érkezhetne a politikába végre olyan ember, aki az ígéreteit komolyan veszi és hitelesen végig is viszi? 

Elszoktunk ettől itt, de a világban rengeteg példa van ilyesmire – miért higgyük el, hogy épp Magyarország az a hely, ahol nem kerülhet elő egy ilyen politikus? 

De hinni és bízni nem is igazán benne kell, hanem abban a hatalmas változást akaró tömegben, ami összegyűlt! Abban, hogy ennyi ember együtt elég lehet ahhoz, hogy a dolgok más, jobb irányt vegyenek. Abban, hogy bár sokszínű ez a tömeg, de a fő célja – a változás - épp eléggé közös ahhoz, hogy értelmes mederben tartsa a vitákat. Abban, hogy a közös alap – hogy milyennek nem akarjuk soha többé az országunkat – elég kohéziót ad ahhoz, hogy az ügyek mentén előálló különböző elképzelések ne szakadáshoz vezessenek, hanem a legjobb megoldások kiérleléséhez.

Az oktatás ügyének megoldása nem mehet végbe 1-2 nap alatt; a nagyobb változásra e téren is nagyon hosszú ideig kell majd várni, és addig rögös út vezet. De a várakozást számomra megkönnyíti az, 

amit már most megkaptam az új politikai erő megszületésétől: a rendezvényeken a magyarzászló-rengeteggel, a mellre tűzött kokárdákkal, a népdalokkal meghazudtoltuk a nemzetből kirekesztés hazug és igazságtalan szólamait.