Ugrás a fő tartalomra

TUDÁSTÁR - Önkifejezés

 

Van, aki szelfiket posztol közösségi oldalakon; van, aki süt-főz és a receptjeit megosztja; mások zenélnek a barátaikkal, megint mások festenek, rajzolnak; olyan is van, aki kézimunkázik – az önkifejezésnek rengeteg módja van.

Az embernek szüksége van arra, hogy néha láthatóvá tegye a legbensőbb énjét. A legegyszerűbb önkifejezési forma a kibeszélés – elmondani másoknak a véleményünket, érzéseinket, gondolatainkat. A külsőnkkel és a környezetünkkel való önkifejezés már kicsivel több, mert meg kell fejteni – vagyis a külvilágnak meghagyjuk a lehetőséget arra, hogy otthonunkból, öltözködésünkből, kiegészítőinkből,

Színházi önkifejezés

esetleg a testünket díszítő tetoválásokból következtessenek arra, miket tartunk fontosnak közölni magunkról.

A kreatív önkifejezés az, amiben az ember igazán szabadnak érezheti magát; az a kiáradó örömmel végzett tevékenység, amiben gátlások nélkül lehetünk önmagunk úgy, hogy létrehozunk valami mások számára is értékelhetőt. Vagyis alkotunk.

A kreatív önkifejezés lényege leginkább maga az alkotás folyamata, a megteremtett alkotás minősége másodlagos. Hogy a külvilág szemében értékes-e, amit létrehozunk, természetesen plusz örömforrás, de a cél nem ez – hanem a saját fejlődésünk. A kreatív önkifejezés az önismeretünket gyarapítja - általa jobbá, hatékonyabbá, szerethetőbbé válhatunk. Épp ezek miatt nem kell hozzá tehetség.

A magam részéről a legalkalmasabb kreatív önkifejezési formának a színházi önkifejezést tartom, pontosabban a színjátszást. Mivel a színház magában foglalja az összes többi művészeti ág lehetőségeit, így a legkomplexebb alkotó folyamat valósítható meg általa. „Más bőrébe bújni”, próbaképpen átélni mások érzelmeit, tetteit, döntéseit önmagában is izgalmas és tanulságos dolog, de társakkal, egy - a színjátszást önkifejezési formának választó - közösségen belül ugyanezt megtapasztalni hatalmas élmény; és nem utolsó sorban személyiségünk fejlesztésének egy nagyon hatásos, ugyanakkor örömteli módja.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »