Ugrás a fő tartalomra

TUDÁSTÁR - Önkifejezés

 

Van, aki szelfiket posztol közösségi oldalakon; van, aki süt-főz és a receptjeit megosztja; mások zenélnek a barátaikkal, megint mások festenek, rajzolnak; olyan is van, aki kézimunkázik – az önkifejezésnek rengeteg módja van.

Az embernek szüksége van arra, hogy néha láthatóvá tegye a legbensőbb énjét. A legegyszerűbb önkifejezési forma a kibeszélés – elmondani másoknak a véleményünket, érzéseinket, gondolatainkat. A külsőnkkel és a környezetünkkel való önkifejezés már kicsivel több, mert meg kell fejteni – vagyis a külvilágnak meghagyjuk a lehetőséget arra, hogy otthonunkból, öltözködésünkből, kiegészítőinkből,

Színházi önkifejezés

esetleg a testünket díszítő tetoválásokból következtessenek arra, miket tartunk fontosnak közölni magunkról.

A kreatív önkifejezés az, amiben az ember igazán szabadnak érezheti magát; az a kiáradó örömmel végzett tevékenység, amiben gátlások nélkül lehetünk önmagunk úgy, hogy létrehozunk valami mások számára is értékelhetőt. Vagyis alkotunk.

A kreatív önkifejezés lényege leginkább maga az alkotás folyamata, a megteremtett alkotás minősége másodlagos. Hogy a külvilág szemében értékes-e, amit létrehozunk, természetesen plusz örömforrás, de a cél nem ez – hanem a saját fejlődésünk. A kreatív önkifejezés az önismeretünket gyarapítja - általa jobbá, hatékonyabbá, szerethetőbbé válhatunk. Épp ezek miatt nem kell hozzá tehetség.

A magam részéről a legalkalmasabb kreatív önkifejezési formának a színházi önkifejezést tartom, pontosabban a színjátszást. Mivel a színház magában foglalja az összes többi művészeti ág lehetőségeit, így a legkomplexebb alkotó folyamat valósítható meg általa. „Más bőrébe bújni”, próbaképpen átélni mások érzelmeit, tetteit, döntéseit önmagában is izgalmas és tanulságos dolog, de társakkal, egy - a színjátszást önkifejezési formának választó - közösségen belül ugyanezt megtapasztalni hatalmas élmény; és nem utolsó sorban személyiségünk fejlesztésének egy nagyon hatásos, ugyanakkor örömteli módja.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...