ÖNISMERET - A bizalom körei

 

Bizalom (1)

Éreztél már olyat, hogy a jeges félelem összehúzta a bensődet? Mintha fokozatosan, a gyomrodból indulva lefagytál volna; mintha minden tagodat lezsibbasztotta volna a rettegés? Azt hiszem, 

ezt az érzést nem nagyon úszhatja meg senki, aki elért bizonyos kort – sajnos az életünk során néhányszor volt/van/lesz benne részünk.

A gyász nem csak a szeretett személyek elvesztése miatt törhet ránk, hanem bármiféle veszteség okán; bár egy hozzánk közel álló halála sokkal intenzívebb gyászt von maga után – olvasható a szakirodalomban. Az én tapasztalatom eltér ettől: voltam olyan helyzetben, amikor a fenti jeges félelmet éreztem - „csupán” a bizalmam elárulása miatt. És bizony gyászoltam rendesen: tagadtam, haragudtam, alkudoztam; bizonyos dolgok úgy ledermesztettek, hogy éveken keresztül elkerültem a velük való szembenézést; végül elfogadtam a helyzetet – de úgy érzem, soha, senkiben nem fogok már olyan mértékig megbízni, mint az elárultatásom előtt.

Amíg ez a gyászmunka tartott, egyetlen segítségem volt: ha kiadhattam magamból, beszélhettem róla. Ezeregyszer átrágtuk a történteket a családban, a barátokkal, a helyzetet valamilyen szinten ismerőkkel – ez rengeteget segített, de! Az a baj azzal, ha rokonnal, baráttal, ismerőssel beszéled ki az efféle helyzeteket, hogy – persze csakis azért, mert szeretnek téged – ők nem tudnak objektívek lenni. Nem szeretnék hálátlannak tűnni, de ma már úgy gondolom, hogy sokkal jobb lett volna egy kívülálló, hozzáértő személy segítségét kérnem. Mert nem arra van ilyenkor szükség, hogy azt mondják, amit hallani szeretnél, vagy arra, hogy kéretlenül is el akarjanak látni jó tanácsokkal. Ráadásul egy idő után már szinte lelkifurdalásod van, hogy megint a problémáddal traktálod őket – de nem tudsz erről lemondani, annyira feszít -, és ezzel még egy plusz terhet gyártasz magadnak. Én legalábbis így voltam vele. 

Azt hiszem, abban, hogy én magam is végül olyan szakember lettem - life coach, azaz életvezetési tanácsadó -, aki kívülálló, hozzáértő személyként lehet a támasza a veszteségekkel megbirkózni igyekvőknek, benne voltak ezek a tapasztalataim.

Bizalom (2)

Van egy ilyen kategória a drámajátékok közt: bizalomjátékok. Bármilyen korosztállyal is foglalkozzam drámaszakemberként, ezeket a játékokat rögtön az ismerkedést és kapcsolatteremtést megkönnyítő játékok után kezdem el a csoportommal. Ugyanis ahhoz, hogy biztonságos légkört teremtsek, meg kell alapozni a csoporttagok közti együttműködést a bizalom kialakításával.

A bizalomhoz szabályokat kell betartani – először azért, hogy ezek a szabályok legyenek a külső feltételek; például ha a játékvezető jelez, mindenkinek meg kell állnia, így elkerülhetők az esetleges összeütközések. Később a szabályok – még a legkisebbeknél is – belsővé válnak; mindenki megérti, hogy a játékélményhez szükség van az egymásra figyelésre. Ugyanez 

a bizalom az alapja minden jó emberi kapcsolatnak: 

már a kisgyermek megtanulja az oviban, hogy nem érdemes meghúzgálni a másik haját, mert az óvónénitől „kikap”, majd rájön, hogy azzal a társával lehet jót játszania, akihez kedves.

A bizalom törékeny dolog. 

Például egy drámacsoportban sokszor végzünk vakvezetéses gyakorlatokat – ha egy csukott szemű játszót csak egyetlen egyszer nekivezet a társa a falnak, ő nagyon hosszú időre képtelen lesz részt venni a játékokban. A drámacsoportokban az (is) nagyszerű, hogy a játék tét nélküli tapasztalás – ha elő is fordul egy-egy ilyen eset, a drámatréner szakértő módon segítséget ad a bizalom visszaépítéséhez; maradandó kár nem esik. Ám a „való életben”, ha egy embert az, akinek őt kiszolgáltatott helyzetében feladata lett volna megvédeni, cserbenhagyja, olyan bizalomvesztést eredményezhet, amiből szinte lehetetlen sérülés nélkül felállni.

Fontos szociális feladataink közé tartozik, hogy bizalommal tudjunk fordulni mások felé; hogy megtanuljuk mások bizalmát megszerezni; hogy ön bizalmat szerezzünk; és hogy ha valamiért mégis bizalmi válságot élünk át, azt kezelni tudjuk. 

Lehet, hogy éppen egy személyiségfejlesztő drámacsoport segít ezeket a szociális készségeinket fejleszteni – arra bíztatok mindenkit: bátran csatlakozzon egy ilyen közösséghez; ne higgye, hogy ez csak a gyerekek kiváltsága!

Bizalom (3)

„Vagyok, ahogy vagyok, elég ennyi,
Ha senki más nem vesz észre a világon, békén ülök,
És ha mindenki észrevesz, akkor is békén ülök.
Egy világ vesz észre, mely nekem a hasonlíthatatlanul legnagyobb, én magam…”

(Walt Withman/Gáspár Endre)

A fenti sorokban a költő gyönyörűen megfogalmazta, mit jelent az önbizalom. Aki bízik önmagában, az fontos döntési helyzetekben is tisztában van azzal, hogy egyedül a saját véleménye számít; nem hagyja, hogy mások befolyásolják. Nem teszi ki magát annak, hogy ítélkezhessenek felette. Nem fél attól, hogy ő maga, vagy bármi, amit tesz, másoknak nem tetszhet. És nem tart attól, hogy mások nemtetszésének következményei lesznek rá nézve. Nem puhatolózik, hogy vajon nekik mi imponálna. Saját érdekei szerint cselekszik, nem igazítja a tetteit mások kénye-kedve szerint.

Mindez persze nem öntörvényűséget vagy beképzeltséget jelent – az erős önbizalommal rendelkező ember is figyelembe veszi a környezete reagálásait; ő maga kritikusan gondolkodik, így a kritikát nem utasítja el. Ugyanis abban is bízik, hogy bátran meghallgathatja, mit gondolnak mások - nincs benne megfelelési kényszer, de elismeri, hogy a vélemények ütköztetése segítheti őt a döntéseiben.

Az önbizalomhoz egészséges önszeretet is kell. 

Az önszeretet nem tévesztendő össze a nárcisztikus önimádattal. Inkább önelfogadás. Az a bensővé tett mély meggyőződés, hogy hibáimmal és erősségeimmel együtt „vagyok, ahogy vagyok”.

Önbizalommal szerintem mindenki rendelkezik – hisz enélkül aligha tudna az ember bármit véghezvinni; legfeljebb valakinek gyengébb, másoknak erősebb az önbizalma. Ha az előbbiekhez tartozol, és szeretnéd megerősíteni (vagy égetően szükséged van erre) - tudd, hogy létezik számos segítő lehetőség, ne habozz megkeresni a neked valót!