Ugrás a fő tartalomra

TUDÁSTÁR - Fizikai színház

 

táncszínház és prózai színház között

Emlékszem, kamaszkoromban tátott szájjal néztem minden és bármilyen táncost vagy táncos produkciót. Egy-egy ilyen élmény után rögtön alapítottunk a lány osztálytársakkal egy „dzsesszabalett” csoportot; majd bőszen nekikezdtünk koreográfiát gyártani, és megszervezni a közönség előtti bemutatót. Ahogy látom, ez azóta sem változott: a 12-15 éves lányok zöme ma is imád táncolni és mások előtt tánccal szerepelni. 

Sok kamaszlány annyira megszereti ezt a mozgásformát, hogy elhatározza: táncművész lesz.

Nagyon népszerű a tinik körében egy másik önkifejezési forma is, a színjátszózás. 

Kiskorban számosan álmodoznak arról, hogy színészek lesznek – reflektorfényben sütkérező hírességek.

Ma még nem annyira közismert, de létezik egy olyan műfaj, ami ezt a kétféle vágyakozást együtt tudja kielégíteni; ez pedig a fizikai színház. 

Ebben a fő hangsúly a játszók mozgásán alapul, mégsem pusztán tánc; és gyakran használ szavakat is, mégsem a szöveg a lényege. A „test-színháznak” is nevezett stílusban a testmozgás és a fizikai kifejezés központi szerepet kap; az érzelmek kifejezése és a történetek elmesélése itt a testnyelvre hárul. A játszók a szerepek megformálásában a mozdulatokat, a testtartást, a gesztusokat és a mimikát használják a művészi üzenetek tolmácsolására; a szöveg másodlagos szerepű.

Már a hazai színművészeti képzésben is megjelent a fizikai színház tanítása, de 

a fiatalabb életkorban lévőknek még nincs túl sok lehetősége részt venni ilyen táncos-mozgásos-színjátszós tevékenységben, még hiányoznak az erre szakosodott csoportok. 

Pedig számos előnye van. Például nem kell már kiskorban elkezdeni (ahogy a klasszikus balettet); a testnyelvi kifejezés jóval könnyebben elsajátítható, mint a művészi szövegmondás (sokszor azon bukik meg egy gyerekszínjátszó előadás, hogy a gyerekek „iskolásan”, modorosan tudnak csak szöveget mondani); nem kizáró ok, ha nem „táncos alkat” valaki (a legtöbb táncműfajban ezzel szemben különleges adottságokkal lehet csak érvényesülni). Egyszerűbben: 12-15 éves kamaszlányok (és –fiúk) számára kifejezetten alkalmas önkifejezési forma.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...