Mindenkinek szüksége van ezek valamelyikére! Nyilván sokaknak erről az jut eszébe, hogy „na, persze, ha megtehetném!” – hisz a nyaralás (és a többi) fogalma összekapcsolódik a pénzköltéssel, amit nem mindenki engedhet meg magának sajnos.
Mégis tartom, hogy mindenkinek szüksége van rá – ezért valahogyan meg kell oldani!
Most az következne, hogy
részletezem, hogyan lehet pénz nélkül is „nyaralni”; hogy tippeket adok arra,
hogy milyen módokon kapcsolódhat ki az ember akkor is, ha nincsenek meg hozzá
az anyagi lehetőségei; hogy ecseteljem, nem csupán elutazással, nem csak luxus
körülmények között, nem csak drága időtöltésekkel találhatja meg az ember az
élményeket. De nem ezekről van mondandóm (rengeteg találat kiguglizható ezekre,
nem kellenek hozzá az én közhelyeim).
Arról elmélkedem inkább, hogy miért muszáj nyaralni (telelni, őszölni, tavaszolni), vagyis legalább egyszer egy évben minimum 2 hétig mást csinálni, mint amit a többi ötvenszer hét napon.
Ez egy kicsit
olyan, mint a kedvenc ételek dolga. Én például imádom az „olasz” kajákat (tudom,
amiket itthon kapni, közelébe sem érnek az igazi olasz ételeknek; nem is
szabadna „olasznak” nevezni – de az egyszerűség kedvéért most ezzel fedem le
azt az ételcsoportot, ami a pizzát, a spagettit, a bruschettát, stb.
tartalmazza). Szóval imádom az olasz kajákat, így minden alkalmat megragadok,
hogy ehessem valamelyiket. Ám azt azért mégsem tudom elképzelni, hogy mindig
paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás, fogkemény tésztás, stb. ételeket egyek,
néha annyira kell a változatosság, hogy még a teljesen a komfortzónámon kívül
eső gyümölcslevesre is rákívánok. Egyszerűbben tehát nyaralni azért muszáj,
mert a változatosságra szükségünk van. A monotonitás (ugyanazon dolgok
megszakítás nélküli ismétlése) előbb-utóbb megöli például a motiváltságunkat; a
vele járó feloldatlan stressz pedig (még a „jó” stressz is) bennünket (bocs a
drámaiságért, de tudományos tény).
A cél tehát egyértelmű: olyan kiszakadásra van szükségünk, aminek már a várása is boldogsághormonokat szabadít fel a szervezetünkben; ami a tétlenség által pihentet; a szeretteinkkel (vagy a magunk-szeretésével, vagyis kényeztetésével) töltött idő segítségével feltölt bennünket.
A kiszakadás, a pihenés, a feltöltekezés persze mindenkinek
mást jelent. Van, akinek fokozott aktivitást, másnak tényleges semmittevést;
folyton agyalónak fizikai munkát, testben elfáradónak heverészést; emberekkel
foglalkozónak barlangba húzódást, a remetének zsúfolt tereket. Ami a fő: ne
akarjuk görcsösen megvalósítani „A” nyaralást – a „csakazértis nekem lesz a
legklasszabb nyaralásom” típusú hozzáállással megcsúfolnánk a célunkat – ezért semmiképpen
ne változtassuk át a kikapcsolódásunk tervét teljesítendő feladattá, stresszes
vállalássá.
Végül egy utolsó gondolat - visszatérve a „mit engedhetek meg magamnak” kérdésére. Azt, hogy kivegye az évi rendes szabadságát, általában mindenki várni szokta; az is, akinek nem lehetnek anyagias nyaralási tervei.
Ha mást nem teszünk, csak ebben a várakozási szakaszban ötletelésbe fogunk arról, mi mindent csinálhatunk majd, már azzal is megkezdtük a tulajdonképpeni kikapcsolódást.
Én például máris tudom, hogy a boglári büfében a bolognai
helyett a lángost választom majd.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése