MENTÁLHIGIÉNÉ - Az evolúció átver bennünket?

 

Van, aki szépnek születik, és van, aki nem. És bármennyire „igazságtalan” is, az előbbiek sokkal több előnyhöz jutnak az életben, mint az utóbbiak. Legalábbis kevesebb erőfeszítést kell tenniük arra, hogy „belső szépségüket” megcsillogtassák – a kedvező első benyomás lépéselőnybe hozza őket. Persze azt szokás mondani, hogy a szépség mindenki számára más, és koronként is változik a szépségideál – amellett, hogy ebben van igazság, mégis létezik az a fajta szépség, ami minden korban és mindenki számára ugyanazt jelenti. 

Ez evolúciós örökség, és számos erre irányuló kutatás igazolta kétségtelenül.

Amit mindenki szépnek tart, az nagyjából ez a néhány külső jegy: kicsi orr, kicsi áll, nagy szemek és a szemek közti nagy távolság, telt alsó ajkak és kidudorodó párnázott arccsontok.

Tökéletes magyarázat nincs arra, hogy miért pont ezek a jegyek jelentik a vonzást, de a legvalószínűbb az, hogy ez csecsemőkorunkban alakul ki. Gondoljunk arra, hogy a mesterséges intelligenciával létrehozott arcokat miért látjuk tökéletesnek: a számítógép egy átlagolt arcot hoz létre számtalan sok egyedi arc összeolvasztásából – a csecsemők ugyanígy hoznak létre egy átlagolt arcképet magukban, hogy képesek legyenek később az ettől eltérő egyedi vonásokat felismerni.

A férfiak és a nők is vonzónak tartják a szimmetrikus arcot. 

Ennek az a magyarázata evolúciós szempontból, hogy az arc egész pontos képet ad a test egészségi állapotáról, és nyilván az utódok szempontjából a legegészségesebb partnert keresik az emberek. Már a magzati korban érik a kialakuló, eredetileg szimmetrikus arcot különböző hatások: mutációk, fertőzések; születés után betegségek, stressz – ezeknek torzító hatása van. Akinek viszont szimmetrikus marad az arca, az jobb génekkel rendelkezik, hisz ki tudta küszöbölni ezeket a negatív hatásokat. A jobb immunrendszerrel rendelkező, szimmetrikus arcú partner keressük, hogy az utódainknak az ő génjeiket adhassuk át.

 Azt is vizsgálták (evolúciós) pszichológusok, hogy a párválasztásban milyen szempontok érvényesülnek, például azt, hogy a férfiaknak milyen nők, a nőknek milyen férfiak külseje tetszik. 

A férfiak preferenciái közül az egyik, hogy minden olyat előnyben részesítenek, amik a fiatalságra (és ezzel a termékenységre) utalnak. Itt nem arra kell gondolni, hogy a ráncok eltántorítják őket, sokkal inkább az arckoponya és az agykoponya egymáshoz viszonyított aránya dönt: minél fiatalabb valaki, annál nagyobb a koponyája az arcához képest (legnagyobb az arány csecsemőkorban), és ahogy öregszünk, úgy csökken ez a hányados. A fiatalság nyilván felkelti mindenkiben az utódgondozás ösztönét: a gyerekeknek szüksége van ránk, ezért nagy szeretettel fordulunk feléjük (még az állatkölykökre nézve is ugyanez működik bennünk).

A fiatalságot jelentő arc-jellegzetességek mellett még fontosak a csak a nőkre jellemző – mert női nemi hormonok hatására kialakuló – vonások. 

Az arccsontozatért az ösztrogén felel: minél több, annál kevésbé csontos az arc, vagyis kialakul a kicsi áll és orr, valamint a telt ajak. Az ösztrogénszint pedig a termékenység mutatója – ez a magyarázat.

A haj hossza sem mindegy: a hosszú hajat jobban preferálják a férfiak mint a rövidet. Ennek is lehet evolúciós gyökere: genetikai adottságok és az anyagcsere befolyásolja ugyanis; valamint a hajtömeg sok fehérjét igényel, aminek a „pazarlása” erre a biológiailag haszontalan dologra azt mutatja, hogy az illető hölgy jó testi – átörökítésre érdemes adottságokkal - rendelkezik.

A legérdekesebb az evolúciós pszichológia megállapításai közül talán az, ami a nők férfi-preferenciájára vonatkozik. 

Ugyanis ez a menstruációs ciklussal függ össze – és változó.

Úgy tűnik, hogy a ciklus termékeny napjaiban (az ovuláció környékén) a „macsós” férfiakat keresik a nők, hogy azok „szupergénjeit” örökítsék át az utódaikra; a nem termékeny időszakban pedig inkább azokat a férfiakat keresik, akik több feminin vonással bírnak – ugyanis a természet logikája szerint ezek teszik őket jobb apává. Ami meghökkentő, hogy kimutatták: a kapcsolatban élő nők gyermekeinek legalább 5%-a nem a párjuktól, hanem idegen apától származik (és ez igaz még a legszigorúbb nő-elnyomó kultúrákban is).

Az, hogy mitől „macsó” vagy apa-típus valaki, szintén összefügg a nemi hormonokkal; ugyanis az arcvonások egy részét a férfiaknál is ezek alakítják ki.

A tesztoszteron uralja – a legfontosabb férfi nemi hormon - jelei jól felismerhetőek a vonásokon: széles áll, az erőteljes arccsont. A tesztoszteron magas szintje teszi a férfiakat bátorrá, szexuálisan túlfűtötté, vezető pozíciókat keresőké. Ezek a tulajdonságok igen energiaigényesek – így csak azok az egyedek „engedhetik meg” maguknak, akik elég egészségesek hozzá.