Tipikus! Ismerek ilyen embert… (1) Aki szeret szenvedni.
Ismerek ilyen embert, és mivel szeretem, fáj látnom, hogy folyton kínozza magát. Majdnem teljesen függetlenül attól, hogy valóban történnek-e vele szenvedésre okot adó dolgok, csakis annyit lát meg az életből és az életéből, ami miatt sajnálhatja magát. Még csak nem is az a lényeges számára, hogy mások sajnálják – az ilyen típus nem mindig várja el ezt -, a lételeme a ború.
Már ébredéskor keserű, hisz semmi jót nem remél az aznaptól –
rettenetes lesz, mint minden nap azt megelőzően -; ha jó hírt hall, annak nem
örül, mert nem hiszi el vagy biztos benne, hogy úgyis rosszba fordul.
Tanulmányaiban, munkájában nem talál örömet, a kínjait növelő rabságnak látja.
Kapcsolatait csakis panaszkodásra használja; azt szereti, aki vele együtt
kesereg – azzal nem szeret beszélni, aki a panaszaira megoldásokkal áll elő,
hisz az megpróbálja megfosztani őt hőn dédelgetett pesszimizmusától.
Közhelyes, de tényleg minden felnőtt ember átesett már fájó dolgokon, és mindenkinek a saját tragédiái a legnagyobb tragédiák –
nem lehet összehasonlítani a traumáink nagyságát
(még ha az embereknek késztetése is van
erre). Az a nem mindegy, hogy hogyan küzdünk meg ezekkel, hogyan éljük tovább
az életünket.
A szenvedni szerető barátot az ember legszívesebben
megrázná, hogy „Hagyd már, hogy segítsek, segítsünk, vagy legalább segíts
magadon!”; és volna millió egy tanácsunk, tippünk, ötletünk, mivel tudnánk
megszabadítani őt az állandó kesergéstől. Mert tudni véljük, hogy az, ahogyan ő
él, úgy nem lehet élni, az önpusztítás, az minden élvezhető dologból kimaradás,
az mindenkit magától elmarás.
De van egy rossz (vagy jó?) hírem: mások viselkedését nem tudod megváltoztatni, csak a te hozzáállásodat.
Ha szenvedni szerető ember van a környezetedben, és te ettől rosszul érzed magad, az nem segít, ha a megváltoztatására teszel erőfeszítéseket. Nem fog sikerülni. De két dolgot tehetsz: egyrészt a saját vele kapcsolatos viselkedésedet állítsd át úgy, hogy az neked komfortos legyen; másrészt minél jobban igyekezz megérteni az emberi viselkedést – hogy az előzőt sikeresen megtehesd.
Tipikus! Ismerek ilyen embert… (2) Aki magát megtagadva is optimista.
Ismerek ilyen embert, és mivel kedvelem, szeretném felhívni a figyelmet a típusára. Mert annak ellenére, hogy az optimisták közé tartozik, neki is szüksége van (lenne) odafigyelésre. Ám az olyanoktól, mint ő, a környezetük kapni szeret – és gyakran elfeledkeznek róla a körülötte élők, hogy neki is szüksége lenne néha arra, hogy valaki levegye róla a fáradhatatlansága súlyát. Hiszen fáradhatatlan: mindig talpraesik, mindenre van ötlete, tud továbblépni; ott áll mindenki mellett, aki kéri (és kérés nélkül is, mert kiváló radarja van észrevenni mások szükségleteit).
Derűt sugároz, megold; a dolgok jó oldalát keresi és a rosszat megpróbálja kompenzálni -
azt a látszatot
kelti, mintha vele mindig minden rendben lenne. Pedig őt is érik veszteségek,
neki is meg kell küzdenie nehézségekkel, meg kell találnia magában az erőt a
túljutásokhoz.
Ő az a típusú ember, aki szinte magában sem tudatosítja,
amikor támogatásra volna szüksége; optimista természetével saját magát is
meggyőzi arról, hogy ’majdcsak túllendül a problémáin, nem kell azokkal másokat
terhelnie. Ez azonban csapdahelyzet: a legfőbb ára a derűlátásának, hogy a
környezete nem hiszi el neki, hogy ő lehet rossz passzban – így amikor nagy
ritkán (igen finoman) jelzi mások felé, hogy most őt emelje meg valaki, az
észrevétlen marad.
Mivel alaptétel, hogy
mások viselkedését nem tudod megváltoztatni, csak a te hozzáállásodat,
ezért, ha fontos neked, akkor ne
akard rávenni az igényei jobb kommunikálására – nem fog sikerülni. Úgy tudsz a
barátja lenni, ha empátiával fordulsz felé; és anélkül, hogy kérné vagy akár
finoman jelezné, megemeled őt, amikor erre van szüksége. És minél jobban
igyekezz megérteni az emberi viselkedést – hogy ezt sikeresen megtehesd.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése