Ugrás a fő tartalomra

INNOVÁCIÓ - Kiugró, avagy a rögtönzéses szerepjátékok

 

Rögtönzéses szerepjátékok

KIUGRÓ - Ugorj ki a hétköznapokból!

Az alábbi ismertető szöveg azért kapott helyett a blogom "Innováció" oldalán, mert tulajdonképpen egy újításról van benne szó - bár inkább ez kétszeresen is egy régi-új dolog. Ugyanis van egy - a szakmán kívüliek számára általában ismeretlen - eredet: a drámajátékok. A drámajátékok egyik "alfaja", az improvizációra épülő szituációs játékok voltak az ötletadói annak a népszerű televíziós műsornak, amit Beugró néven ismertek meg milliók. Szinte változtatás nélkül kerültek be a műsorba ezek a dráma-szakemberek által évtizedek óta alkalmazott, színjátszók számára alapnak számító szerepjátékok. Majd megszületett a tv-műsor ismertségét kihasználva a Beugró című asztali társasjáték. A Kiugróban tulajdonképpen "visszaveszem" tőlük ezeket a játékokat; amiket magam is hosszú évek óta alkalmazok a gyerekekkel, diákokkal és felnőttekkel folytatott drámás tevékenységek vezetésekor. Íme a történet, ami ehhez a "visszavételhez" kapcsolódva a saját városomban meghirdetett felnőtteknek szóló (szerep)játék kurzus ismertetője:

Régi-új ismerősöm, aki a fővárosban éveken keresztül járt játékcsoportokba, így bíztatta magát (és engem) a minap: 

„Az nem lehet, hogy nincs Szentesen legalább tíz felnőtt ember, akik szívesen játszanának!” 

Összeültünk, mert ő meg van győződve róla, hogy összeállhat egy lelkes csapat, én meg arról, hogy egy izgalmas és hasznos tartalmat adhatok hozzá - így elkezdtünk ötletelni. Ebből született meg a szentesi Kiugró – egy (egyelőre) hat hetes kurzus, amelyben 

matos-dráma-mentorként rögtönzéses (szerep)játékokat kínálok felnőtteknek.

Láttál „Beugró” műsort a tévében vagy játszottál a társasjátékkal? A Kiugró – ahogy a név-választás mutatja – hasonló, ugyanakkor egészen más. Nem közönség szórakoztatására, hanem a magunk örömére mi magunk játszunk „beugrós játékokat”. Ezekben a játékokban egy szabály van: csináld! Nincs kötöttség, nem kell hozzá semmilyen képzettség vagy tehetség – a szerepjátékok a határtalan képzelet és fantázia világát, a játéköröm felszabadultságát jelentik a Kiugróban. A játékok hasonlítanak ugyan a népszerű „Beugróhoz”, de abban nagyon eltérnek, hogy a saját csoportunkra szabottak. Magunk között vagyunk, biztonságban és bizalomban - a lényeg, hogy gyarapodjunk a gyakorlatok és a társak által.

Mindannyian improvizátorok vagyunk, 

hisz nap mint nap váratlan szituációkba csöppenünk, amiket meg kell oldanunk – hogy ezekben minél jobban reagáljunk, az fejleszthető! A Kiugró kurzus során tetszés szerinti helyzetekben lehet az életre gyakorolni – szórakoztató módon, sok nevetéssel.

Mit csinálunk majd? 

Humoros gyakorlatokkal gyorsan megtanuljuk egymás nevét és röviden bemutatkozunk, és máris belevágunk a közepébe: elkezdjük a rögtönzéses játékokat – ezeken keresztül sokkal mélyebben megismerik egymást a résztvevők. Játékmesterként különböző szituációkat kínálok fel, amiket 2-3 fős szerepjátékkal oldanak meg a résztvevők kiscsoportjai. Nem színészkedni kell, hanem pont úgy reagálni, ahogy a hétköznapokban is, amikor mindenféle helyzetekre rögtönözve válaszolunk. Mindenkire sor kerülhet minden alkalommal, mindenki lehet néző és szereplő is – és a kurzus minden foglalkozását játékmesteri rutinom segítségével a résztvevők igényeihez, kedvéhez, érzékenységéhez igazítom.

Mire jó a Kiugró? 

Aki a kurzusra jelentkezik, tulajdonképpen mentális edzéseken való részvételre vállalkozik: a rögtönzéses szerepjáték a lélek és a szellem játékos formálója. Eszköz ahhoz, hogy egyszerű, természetes és könnyed módon kinyissuk magunkat a környezetünk számára. És ahogy egy jó edzés, a Kiugró is boldogsághormonokat szabadít fel a testünkben – így nem csak formálja a személyiségünket, hanem kikapcsolódást ás feltöltekezést is jelent. A legjobb pedig? Szórakozás közben észre sem vesszük, hogy voltaképpen hatalmas mennyiségű „tananyagot” sajátítottunk el: szóbeli kommunikációt, testnyelvet, kooperációt, empátiát, ön- és társismeretet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...