A pozitív diszkrimináció
gyakorlata mögött az
előítéletekkel sújtott kisebbségi csoportok védelme áll – akiket azzal lehet
egyenlő esélyekkel felruházni, hogy a helyzetükből adódó, a többséggel szembeni
hátrányaikat csökkentik. Ez persze csak a demokráciákban működő modell. Sajnos –
pszichológiai szempontból – ennek magának is van egy negatív következménye.
Például a felsőoktatásba bekerülés kapcsán léteznek a hátrányos helyzetűeknek
adott, a jobb körülmények közé születettekkel szembeni kompenzációs pontok.
Nyilván egy kis faluból származó, alacsony iskolázottságú családból jövő
fiatalnak lehetőséget teremt, ugyanakkor önkéntelenül is stigmatizálja azáltal,
hogy azt a látszatot kelti, mintha nem elsősorban tehetsége, hanem helyzete
miatt vették volna fel. Ez ahhoz vezet, hogy a szóbanforgó fiatal lebecsüli
saját képességeit, majd esetleg a teljesítményét is lerontja - önbeteljesítő
jóslatként.
Az önbeteljesítő jóslatok
és az előítéletek kapcsolatához
még egy tipikus példa: ha azt gondoljuk, hogy a nők „érzelmesebbek"
(előítéletesen értsd: „hisztisek”), mint a férfiak, akkor a szemlélődéseink
során csupa olyan történést jegyzünk meg és idézünk fel, amik ennek megfelelnek;
egyszerűen kiesnek a látómezőnkből azok az epizódok, amik ellentmondanak ennek
a sztereotípiának. Elsiklik a figyelmünk afölött például, hogy a férfiak képesek
egy vesztes focimeccs után törni-zúzni; és afölött is, hogy számos női vezető
van, aki a munkája során krízishelyzetben is higgadtan, érzelmeiket félretéve
oldja meg a problémákat.
Sajnos egy másik, gyakran alkalmazott előítélet-ellenes stratégia is kudarcos:
akiket diszkrimináció sújt, megpróbálják érvényteleníteni a róluk szóló sztereotípiákat.
Ám paradox
módon épp ezzel erősíthetik meg ezeket. Például amikor egy társas szituációban
egy szőke hölgy azon kapja magát, hogy kimondott egy sutának vagy
leegyszerűsítőnek tűnő véleményt, a rádöbbenése pillanatában átfut a fején,
hogy ezzel megerősíti a „szőke nő” sztereotípiát - ezért szorongani kezd, és a
társalgás további részében e szorongás tovább ronthatja a teljesítményét.
Mondhatnánk, hogy eszerint csak meg kell fordítanunk a viselkedésünket: ha igaz az, hogy elég egy negatív sztereotípiára gondolnunk, s eredményeink máris leromlanak, akkor talán egy másik beállítódás, amely a sztereotípia ellenében hat, meg is javíthatja azt. Mégis hogyan csökkenthető ez a „sztereotípiafenyegetés”? Egyik fontos útja, ha a sztereotipizált csoportból származó sikeres szerepmodellek képeit villantják fel nekünk, vagy felidézik számunkra a gondolataikat.
(folyt. köv.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése