MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 3.

 

A pozitív diszkrimináció 

gyakorlata mögött az előítéletekkel sújtott kisebbségi csoportok védelme áll – akiket azzal lehet egyenlő esélyekkel felruházni, hogy a helyzetükből adódó, a többséggel szembeni hátrányaikat csökkentik. Ez persze csak a demokráciákban működő modell. Sajnos – pszichológiai szempontból – ennek magának is van egy negatív következménye. Például a felsőoktatásba bekerülés kapcsán léteznek a hátrányos helyzetűeknek adott, a jobb körülmények közé születettekkel szembeni kompenzációs pontok. Nyilván egy kis faluból származó, alacsony iskolázottságú családból jövő fiatalnak lehetőséget teremt, ugyanakkor önkéntelenül is stigmatizálja azáltal, hogy azt a látszatot kelti, mintha nem elsősorban tehetsége, hanem helyzete miatt vették volna fel. Ez ahhoz vezet, hogy a szóbanforgó fiatal lebecsüli saját képességeit, majd esetleg a teljesítményét is lerontja - önbeteljesítő jóslatként.

Az önbeteljesítő jóslatok 

és az előítéletek kapcsolatához még egy tipikus példa: ha azt gondoljuk, hogy a nők „érzelmesebbek" (előítéletesen értsd: „hisztisek”), mint a férfiak, akkor a szemlélődéseink során csupa olyan történést jegyzünk meg és idézünk fel, amik ennek megfelelnek; egyszerűen kiesnek a látómezőnkből azok az epizódok, amik ellentmondanak ennek a sztereotípiának. Elsiklik a figyelmünk afölött például, hogy a férfiak képesek egy vesztes focimeccs után törni-zúzni; és afölött is, hogy számos női vezető van, aki a munkája során krízishelyzetben is higgadtan, érzelmeiket félretéve oldja meg a problémákat.

Sajnos egy másik, gyakran alkalmazott előítélet-ellenes stratégia is kudarcos: 

akiket diszkrimináció sújt, megpróbálják érvényteleníteni a róluk szóló sztereotípiákat. 

Ám paradox módon épp ezzel erősíthetik meg ezeket. Például amikor egy társas szituációban egy szőke hölgy azon kapja magát, hogy kimondott egy sutának vagy leegyszerűsítőnek tűnő véleményt, a rádöbbenése pillanatában átfut a fején, hogy ezzel megerősíti a „szőke nő” sztereotípiát - ezért szorongani kezd, és a társalgás további részében e szorongás tovább ronthatja a teljesítményét.

Mondhatnánk, hogy eszerint csak meg kell fordítanunk a viselkedésünket: ha igaz az, hogy elég egy negatív sztereotípiára gondolnunk, s eredményeink máris leromlanak, akkor talán egy másik beállítódás, amely a sztereotípia ellenében hat, meg is javíthatja azt. Mégis hogyan csökkenthető ez a „sztereotípiafenyegetés”? Egyik fontos útja, ha a sztereotipizált csoportból származó sikeres szerepmodellek képeit villantják fel nekünk, vagy felidézik számunkra a gondolataikat. 

(folyt. köv.)