Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Ismerek ilyen embert 5-6. rész

 

A gonosz ember és a törtető

Tipikus! Ismerek ilyen embert…  (5) Aki gonosz.

Mielőtt „kitárgyalom” a fenti típust, a „Tipikus” sorozatom kapcsán muszáj egy kiegészítést tennem. Mindig úgy kezdem, hogy „ismerek ilyen embert”, és az írás kiindulópontja mindig egy általam ismert konkrét személy viselkedése. DE igyekszem általában írni a címben megjelölt magatartásról, akkor is, ha a saját véleményem mögött szubjektív tapasztalatok állnak. Szóval egyrészt felesleges olvasómként azon töprengened, hogy vajon melyik közös ismerősünket vettem célba – mert a valósággal való hasonlóság a véletlen műve! Másrészt a célom sem az, hogy bárkit pellengérre állítsak – sokkal inkább szeretnék tippeket adni az énhatékonyságodhoz.

Ismerek ilyen embert – aki gonosz -, de szerencsémre olyanok, akikre ez a jelző illik, nem kerültek sokszor az utamba. 

Nem azokról beszélek, akikben van több-kevesebb gonoszság (azt hiszem, ez mindenkire igaz), hanem olyan emberekről, akiknek ez a tulajdonság uralja a viselkedését.

Milyen a gonosz ember? Az, aki abban leli örömét, hogy másokat szenvedni, vergődni, összeomlani lát; és az az igazi kielégülés a számára, ha mindezt ő maga tudja előidézni. Az ilyen viselkedés mögött egészen biztosan meghúzódnak a saját traumái; gonosszá vált (és valószínűleg nem született) – a pszichológia tud magyarázattal szolgálni erre. Épp ezért nem ítélkezem, csak próbálok a saját tapasztalataimból valamiféle tanulságot levonni.

A tipikus gonoszság az, aminek egyetlen mozgatórugója a másik szenvedésének előidézése. 

Másoknak kárt okozni általában valamilyen haszon reményében szokott valaki: anyagiakért, hatalomért, előnyszerzésből, stb. A gonoszság épp azért félelmetes, mert nincs mögötte ilyen érdek. Ugyanis a haszonelvűség érthető, de az, hogy valaki pusztán azért tesz szörnyűségeket másokkal, mert az örömet szerez neki – az szinte felfoghatatlan az átlagember számára. Emiatt rettegünk attól, hogy céltáblájává válhatunk valaki gonoszságának – hisz ha nincs érdek a szemétkedései mögött, akkor nincs a kezünkben semmi, amivel védekezhetnénk. Mert nem lehet az érdekeit kiszolgálva megszabadulnunk tőle.

Talán egyetlen védekezés lehetséges: ha el tudod érni, hogy a gonoszsága lepattanjon rólad, akkor nem fogod tovább érdekelni. Mivel a szenvedésed okoz neki örömet, ha elég magabiztos vagy ahhoz, hogy ne érjen el hozzád a bántása, akkor (talán) nem lesz érdemes foglalkoznia veled. Ahogy sokszor utaltam rá: mások viselkedését nem, csak a magad hozzáállását tudod megváltoztatni.

Tipikus! Ismerek ilyen embert…  (6) Aki törtet.

Törtetőnek azt az embert szoktuk nevezni, aki úgy akarja elérni a céljait, hogy másokon átgázol. Mindegy neki, hogy kinek okoz a viselkedésével károkat, egyetlen személlyel tud csak törődni: saját magával. Ha érdeke úgy diktálja, megalázza embertársait; manipulál, ígérget, lekenyerez, stb. Az sem tartja vissza, ha saját magát kell kínos helyzetbe hoznia – minden lepereg róla, bármikor képes „lemenni kutyába”. Neki találták ki (vagyis magyarázták félre), hogy „a cél szentesíti az eszközt” – ezzel csökkenti a bűntudatát (már ha keletkezik benne ilyen érzés egyáltalán).

Számomra nem is az az izgalmas a törtetőben, hogyan menetel a célja felé – inkább attól tartom félelmetesnek, hogy miféle célokért képes a fent felsoroltakra és hasonlókra. 

Több olyan törtető emberrel találkoztam már, akik felfoghatatlanul primitív vagy jelentéktelen célokért is képesek voltak aljasságokra. Olyan pozíciókért, amelyek semmilyen hatalommal vagy egyéb előnnyel sem járnak – csak azért, hogy kiszorítsák belőle a társaikat. Elsőségért számukra értéktelen dolgokban - csak hogy azok, akiknek a dolog igenis fontos lenne, ne szerezhessék meg a győzelmet.

Ennek a viselkedésnek is bizonyára megvannak a pszichológiai magyarázatai, ezért igyekszem elkerülni az ítélkezést. De önismereti tanácsadóként azokra próbálok koncentrálni, akik a törtető emberek útjába kerülnek. Épp ezért megint muszáj utalnom arra, hogy 

mások viselkedését általában nem sikerülhet megváltoztatnunk, csakis a magunkét – 

tehát ahelyett, hogy konfliktust vállalnánk egy ilyen emberrel, a saját viselkedési stratégiánkat kell kialakítanunk vele szemben. Minden eset más, így itt csak általános tippeket tudok adni: például a nemet mondás, a saját igényeink határozott kommunikálása vagy a játszmatörés lehet egy-egy jó irány.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...